A katonaének A katonaének a népköltészetben és a műköltészetben egyaránt ismerős műfaj: a katonák életéről, harci tevékenységéről szóló lírai költemény. E dalok témaköre igen széles, s egyes típusai nem határolódnak el élesen egymástól. Leggyakoribb alműfajai: a csatadal, a toborzóének, a katonasirató, a katonakeserves. - A műfaj magyarországi virágzása a 18. századra tehető. Legszebb alkotásai Balassi Bálint vitézi énekei és a kuruc dalok. Balassi Bálint: Egy katonaének Az Csak búbánat nótájára Vitézek, mi lehet Ez széles föld felett Szebb dolog az végeknél? Holott kikeletkor Az sok szép madár szól, Kivel ember ugyan él; Mező jó illatot, Az ég szép harmatot Ád, ki kedves mindennél. Ellenség hírére Vitézeknek szíve! Gyakorta ott felbuzdul, Sőt azon kivül is, Csak jó kedvéből is Vitéz próbálni indul, Holott sebesedik, Öl, fog, vitézkedik, Homlokán vér lecsordul. Véres zászlók alatt! Lobogós kópiát Vitézek ott viselik, Roppant sereg előtt Távol az sik mezőt Széllel nyargalják, nézik, Az párduckápákkal, Fényes sisakokkal, Forgókkal szép mindenik.
Az ötödik versszakban, mely tekinthető a vers csúcspontjának, a költő elvontakoztat a konkrét történésektől, általánosít, a katonaéletről mint legmagasabb eszményről beszél. A továbbiakban újabb életképek következnek, ezúttal azonban Balassi már a katonaélet árnyoldalát tárja elénk, nem titkolja a vitézi élet veszélyességét sem, de véleménye szerint éppen ezzel együtt, ezért is szép a katonák élete. A mű vége felé újra a vitézeket szólítja meg: dicséri őket ("vitézeknek dicséretes serege") és áldást kér rájuk ("sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe"). – írja a versről a wikipédia szerzője..
A vers címe, műfaja, szerkezete A költeményt ma Egy katonaének címen ismerjük, de Balassi kéziratában ez csak az alcím volt, a cím pedig latinul szerepelt: In laudem confiniorum, azaz A végek dicsérete. A "végek" szó a végvárakat jelenti, amelyek nagyon fontos stratégiai szerepet játszottak az ország védelmében: az ellenség (jelen esetben a török) mindig a végvárakat akarta bevenni, mert ha egy végvár elesett, akkor védtelenné vált a hozzá tartozó földterület, amelyet az felügyelt, aki a végvárat birtokolta. Az ország határain álló végvárak tehát olyan erődítmények voltak, amelyek védték az ország belsejét, ezért a végvári vitézeket, akik a végvárakban szolgáltak, nagy tisztelet és megbecsülés övezte. Az Egy katonaének alcím segítségével a költő a vers műfaját akarta megjelölni. A vers műfaja ugyanis dal, a népdalokhoz hasonló vitézi ének, amely a katonák mindennapi életéről szól, életük egy-egy jellemző jelenetét ábrázolja. Ennek megfelelően az Egy katonaének műfaja – amellett, hogy vitézi ének – életkép is.
Az 5. strófa, elhagyva a részleteket, azok fölé emelkedve – a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. A végvári vitézek az emberség és a vitézség példaképei. Csupán a jó hírnév és a szép tisztesség önzetlen küzdelmük jutalma. Harcuk egyszerre jelenti az "édes haza" és a kereszténység védelmét. – A strófát záró hasonlat tartalma: a sólyom szép, gyors, bátor, célratörő, hűséges (gazdájához zsákmányával visszatérő) ragadozó madár; vadászatra használták abban az időben. Három strófán át (6–8. ) újra a végvári katonaélet egyes jelenetei peregnek előttünk. A színhely, a szereplők és az események is hasonlók a 2–4. szakasz képeihez, de már átszínezi őket a vitézi élet lemondásainak, kockázatainak s végül a hősi halálnak gyászosabb hangulata. De éppen ez, a szép tisztességért a sétáló palotát, tanuló oskolát, szórakozást, sőt még az életet is hátrahagyó önfeláldozó sors teszi dicséretessé a végbeliek példáját. Az utolsó versszakban (9. ) a búcsúzó költő őszi hasonlattal mond istenhozzádot a végek katonáinak.
Ellenséget látván örömmel kiáltván ők kopiákot törnek, S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek, Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek. Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok, Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok, Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság múlatságok. Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek, Viadalhelyeken véresen, sebesen, halva sokan feküsznek, Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek. Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege! Kiknek ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve, Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe! Köszönjük, hogy elolvastad Balassi Bálint költeményét. Mi a véleményed az Egy katonaének írásáról? Írd meg kommentbe! Balassi Bálint: Egy katonaének verselemzés 1589-ben, lengyelországi bujdosása előtt írta a költő ezt a katonadalt, katonaéneket. Ihletforrása nem a pillanatnyi élmény volt, hanem a búcsúzás hazájától, a végvári vitézi életformától, a borongó visszatekintés a múltra, az emlékek felidézése.
(Pillér: a hidat tartó lábazat. ) 1. versszak: KÉRDÉS - a természet derűs képei 2-4. versszak: a vitézi élet örömei, vitézi erények (verbális stílus) 5. versszak: FELELET - az emberség és vitézség példái, erkölcsi eszmény 6-8. versszak: a hősi halál képei (metaforasor) 9. versszak: LEZÁRÁS - áldás, dicséret, szerencsekívánat Télen az emberek bezárkózva éltek, a rövid, hideg nappalokat bizonytalan éjszakák követték. A korabeli házak, lakóterületek kicsik és sötétek voltak, rosszul szellőztek, a szabad tűztől pedig füstösek is voltak. A tavasz ünnepet jelentett, hiszen az emberek végre kiszabadultak a falak közül, és örültek a természet megújulásának. Balassinál ez fokozott szerepet kap, mert a reneszánsz életérzés megengedte az élet örömeinek élvezetét. Így válik érthetővé az a hatalmas öröm, amelyet a tavaszi mező illata, a madarak csivitelése, a vizek friss áradása jelent. (Az 1. versszakban a holott szó egyszerűen azt jelenti: ahol. ) A tavasz egyúttal a télen abbamaradt harcok folytatását is jelentette.
Ez a hivatás hírnevet, megbecsültséget hoz a katonáknak, ez teszi széppé, sőt kívánatossá, férfihoz méltóvá az életmódjukat. A két pillérközben megjelenő életképi mozzanatok epikusan is felfoghatók, és időrendbe állítva akár egy kis történetként is olvashatók: hír az ellenség érkezéséről, portya, éjjeli pihenés és őrködés, csata, csatatér halottakkal. A 9. versszakban Balassi elragadtatott hangon hirdeti a végvári vitézek dicsőségét, itt a vers zárlatában áldást mond rájuk és dicséri őket. Megjelennek az ősz képei is. A művel a költő emléket akart állítani a végvári vitézeknek (köztük önmagának is). A humanista eszmények (emberség, vitézség) mellett fontos szerepet kap a versben a természet szeretete, a természet szépségeinek bemutatása is. Az egész verset párhuzamos szerkezetek és azonos felépítésű mondatépítmények kísérik végig: ebben a reneszánsz stílus szabályosságra, harmóniára és arányosságra való törekvése nyilvánul meg. Ez a paralelizmus egyenletes hullámzást és méltóságot ad a versnek.
Az Egy katonaének első és utolsó strófája elkülönül a többitől és keretet alkot, aminek a sajátos beszédhelyzet az oka. A keretversszakokban a lírai én a vitézekhez beszél, akiket meg is szólít, míg a vers többi részében az olvasóhoz intézi szavait, a vitézekről pedig harmadik személyben beszél. A műben a jövőtlen múlt uralkodik: hiányzik belőle a jövőkép, a reménykedés, a biztatás. Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének pillanatait: a harci kedvet, a portyára készülődést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és lenyugvást. Ebben a részben a költő a katonai életet elsősorban pozitív nézőpontból mutatja be. Az ötödik versszakban, mely tekinthető a vers csúcspontjának, a költő elvontakoztat a konkrét történésektől, általánosít, a katonaéletről mint legmagasabb eszményről beszél. A továbbiakban újabb életképek következnek, ezúttal azonban Balassi már a katonaélet árnyoldalát tárja elénk, nem titkolja a vitézi élet veszélyességét sem, de véleménye szerint éppen ezzel együtt, ezért is szép a katonák élete. A mű vége felé újra a vitézeket szólítja meg: dicséri őket ("vitézeknek dicséretes serege") és áldást kér rájuk ("sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe"). Verselés és rímképlet [ szerkesztés] Verselése magyaros, ütemhangsúlyos, a mű Balassi-strófában íródott, minden strófa három sorból, az egész vers pedig kilenc strófából áll.
Hirdetés Jöjjön Balassi Bálint: Egy katonaének verse. Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él; Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél. Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul, Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is vitéz próbálni indul, Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul. Veres zászlók alatt lobogós kopiát vitézek ott viselik, Roppant sereg előtt távol az sík mezőt széllyel nyargalják, nézik; Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik. Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt, Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel, hol virradt, Midőn éjten-éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt. Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak, Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak, Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.