- � nem tudom. Nagyon szeretlek. Dolgozni csak pontosan, sz�pen, ahogy a csillag megy az �gen, �gy �rdemes. Szeress nagyon, hogyan, tudod Te j�l azt, Mint Nap havat, amit mag�ba olvaszt. Ami�ta megl�ttalak, Szebben s�t a nap le r�m. Valamikor volt a tett, abb�l lett a gy�l�let, ebb�l pedig szeretet s a vil�gnak v�ge lett. Kapcsol�d� szem�lyek:
Hisz hogy ily ártatlan legyek, az a pokolnál jobban éget. Vad, habzó nyálú tengerek falatjaként forgok, ha fekszem, s egyedül. Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. Meghalni lélekzetemet fojtom vissza, ha nem versz bottal és úgy nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal! (1937) AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot …………………………………………… Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábra állni, bennem. Úgy segített, hogy nem segíthetett. Lehetett láng, de nem lehetett hamva. Ahány igazság, annyi szeretet. Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra. Gyönge a testem: óvja félelem! De én a párom mosolyogva várom, mert énvelem a hűség van jelen az üres űrben tántorgó világon. (1937. okt. ) ANYÁM A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban - Kis lábaskában hazahozta kegyelmeséktől vacsoráját, lefeküdtünk és eltünődtem, hogy ők egész fazékkal esznek – Anyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk és fejük fáj a vasalástól - S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. Aludj el szépen, kis Balázs. 1935. febr. 2. FLÓRA 1. Hexaméterek Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már, elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik, buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad. Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra. Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra! E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről, mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek. Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem. (1937)
Kézikönyvtár Verstár - ötven költő összes verse József Attila VERSEK 1924 IDE ÚJRA A SZERETET JÖN Teljes szövegű keresés Fejünkre tapodták a múltat, Hanem a jövő csak megérik, Dudvából föl a magas égig, Mely ízes gyümölcsű embert hirdet. Már izmainkká lett a szándék, Tél-túl a szemek már nem sírnak S volt-göthös anyák szerelmes pírnak A napot kendőzik magukra. Szándékoló, roppant kohókból Már ömlik a vas okos formába S nótás acél zeng majd, hol máma És tegnap aranyat imádkoztak. Az átkok már elátkozódtak, A vér elvérzett, széjjelmarva, És elrothadt gonosz hatalma A gyümölcsdögvesztő rothadásnak. Ide újra a szeretet jön S gonoszok vége nyögi jöttét, Nem mint eddig, hogy leütötték S a jókat áldozták eléje. S mindenkinek fakad bocsánat, De addig jaj, kik látva látnak S a vaknak nem adnak szemükből!
Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul a mosónőnek ott a padlás - Látom, megáll a vasalóval. Törékeny termetét a tőke megtörte, mindig keskenyebb lett - gondoljátok meg, proletárok - A mosástól kicsit meggörnyedt, én nem tudtam, hogy ifjú asszony, álmában tiszta kötényt hordott, a postás olyankor köszönt néki - (1931. jan. 6. ) MAMA Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő — szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében. (1934) ALTATÓ Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét - aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, velealszik a zümmögés - A villamos is aluszik, - s mig szendereg a robogás - álmában csönget egy picit - Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nem hasad tovább - Szundít a labda, meg a sip, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik - A távolságot, mint üveg golyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed, - Tüzoltó leszel s katona!
Úgy reméltelek, mint kétségbeesve, hülyén, (még ifjan) hívtam a halált – nem jött, hálisten… Látod, ilyen boldog vagyok, ha most meggondolom a dolgot. De az még ostobább, hogy nem jöttél, bár jönni fogsz tovább! vers folytatása >>>
ISTENEM Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek. Ha rikkancs volna mesterséged, segítnék kiabálni néked. Hogyha meg szántóvető lennél, segítnék akkor is mindennél. A lovaidat is szeretném és szépen, okosan vezetném. Vagy inkább ekeszarvat fogva szántanék én is a nyomodba, a szikre figyelnék, hogy ottan a vasat még mélyebbre nyomjam. Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat, én zavarnám a fele varjat. S bármi efféle volna munkád, velem azt soha meg nem unnád. Ha nevetnél, én is örülnék, vacsora után melléd ülnék, pipámat egy kicsit elkérnéd s én hosszan, mindent elbeszélnék. (1 928 eleje/1934) BUKJ FÖL AZ ÁRBÓL Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra. Én, akit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom. Gyulékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam – vedd el! Ordíts reám, hogy nem szabad! Csapj a kezemre menyköveddel. És verje bosszúd vagy kegyed belém: a bűntelenség vétek!
Este volt s a nyári égről Rohanó, tüzes vágyak estek belém, Mikor a bőrünk össze-összeért, Egész életemmel ott éltem én, Azon a kicsi, darabka helyen, Ahol a bőrünk, A bőrünk összeért. vers folytatása >>> Egyre várlak. Harmatos a gyep, Nagy fák is várnak büszke terebéllyel. Rideg vagyok és reszketek is néha, Egyedül olyan borzongós az éjjel. Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét Most azon muszáj elmerengnem: hogyha te nem szeretnél engem, kiolthatnám drága szenem, lehunyhatnám fáradt szemem. Márta, hajad, Bronz-ajakad Kéri s lázad a vágyam Illatozó Vészt okozó Csókba lehelni be lágyan. Megremegő, Hű szerető Karban ölelni igézve, Édes ölön, Rózsatövön Szép szemeket megidézve. Egyedül fogok én állni a világon. Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom. Mikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez. Mikor gyöngéden járdára lépett, édes bokája derengve fénylett. Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy vártalak, mint a vacsorát este, ha feküdtem s anyám még odajárt.
József Attila információk: "A nagy szavak nem érnek semmit, Elszállnak, mint az őszi szél De a szeretet, ha tiszta szívből fakad, Elkíséri az embert, amíg él. " "Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt, amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki azt. " "Érdekeimből megértettél, bátorrá vakmerőből tettél, kínlódtál, amig nem szerettél, egész világom ege lettél, hát dícsértessél s hirdettessél, minden korokon át szeressél. " "Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak másért örülünk neki. " "Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét És csend volna. Nagy csend. De hallanánk titkos éjjeli zenét, A szívünk muzsikálna ajkainkon. " "Az árnyékok kinyúlanak, a csillagok kigyúlanak, föllobognak a lángok s megbonthatatlan rend szerint, mint űrben égitest, kering a lelkemben hiányod. " "Győzünk mi mindig, Mindnyájan győzünk szomorúan, Minket a szívünk győzni indít. " "Meglehet, hogy nem iszok többet, Hiába köszönget Síma, udvarias arccal az alkohol. Többé nem packázik énvelem! "