A vérzést a szokásos hormonadag kihagyása idézi elő, majd annak újbóli szedése szünteti meg. Ezt sokan előnyként élik meg, hiszen könnyebb, rövidebb lesz ezáltal a vérzéses napok száma. Tehát ebben az esetben nem csak a vérzés mennyisége, hanem a vérzés időtartama is lecsökken. Mennyi az annyi? A menstruációs ciklus során távozó vér mennyiség minden nőnél más, de általában nem több, mint két-három evőkanál. (Tudom, jóval többnek tűnik! ) Attól függően, hogy erősebb vagy gyengébb a vérzés, általában 50-100 ml közötti folyadék ürül ki a szervezetből, ami körülbelül 35 ml tiszta vérveszteséget jelent. Mivel az ereinkben nagyjából 5 liter vér kering, az így elvesztett mennyiség pótlása a szervezetünk számára nem jelent különösebb terhelést. Mi számít kevés vérzésnek? Természetesen mindenkinél más, de álltában akkor beszélünk gyenge vérzésről, ha a ciklus során távozó vér túl kevés, vagyis 20 mililiternél kevesebb, illetve, ha 1-3 napon belül véget ér a vérzés. Kell-e neked intimkehely? Természetesen abba az esetben is választhatod a menstruációs kelyhet, ha a tabletta miatt gyenge a vérzésed, és elvagy napi 1-2, legkisebb nedvszívó képességű betéttel vagy tamponnal.
Azonban, ha napokig húzódó vérzés lép fel, akkor mindenképp fel kell keresni egy nőgyógyászt. Az ilyen fajta vérzés oka, hogy a hormont tartalmazó fogamzásgátlóból nem jut el megfelelő mennyiségű hormon a méhnyálkahártyáig. Ilyenkor a méhnyálkahártya nem tud rendesen felépülni, ezért tapasztalható vérzés. Tabletta szedése esetén vérzést okozhat más gyógyszerek szedése, mint például az antibiotikumok. Rendellenes vérzést lehet még tapasztalni esetleg kimaradt pirulák esetén, vagy ha a tabletta bevétele után hányás lép fel. Kimaradó menstruációs ciklus A havi vérzés esetleg akkor is kimaradhat, ha megfelelő módon alkalmazod az adott hormonális fogamzásgátlót. Ilyenkor is érdemes orvoshoz fordulni. A tabletták mellékhatásaként súlyosabb esetekben szív-és érrendszeri problémák lépjenek fel. A hormonális fogamzásgátlók használatát nem javasolják szív-és érrendszeri betegségben szenvedő nőknél, illetve akiknél májprobléma áll fenn, esetleg vérnyomás-problémákkal vagy méh-, vagy emlőrákkal küzdenek.