Első magyar adó Netflix Magyar sugárzás kezdete 2019. november 19. Korhatár További információk weboldal IMDb A Lost in Space – Elveszve az űrben (eredeti angol nyelvű címén Lost in Space) 2018-ban bemutatott amerikai sci-fi televíziós sorozat. Az azonos című 1965-ös sorozatot gondolta újra, amely pedig egy 1812-ben megjelent regény, a Robinson család átdolgozása volt. A 2018-as sorozat egy űrbéli gyarmatra tartó, de hajótörést szenvedett csoport kalandjait mutatja be. A forgatókönyv a Matt Sazama-Burk Sharpless szerzőpáros műve. A gyártó a Legendary Television, a Synthesis Entertainment, a Clickety-Clack Productions és az Applebox Entertainment volt, a főproducer ( showrunner) Zack Estrin lett. A Netflix 2018 április 13-án mutatta be az első évadot, amely tíz részes lett, majd a következő hónapban megújította egy második évadra. A második évad 2019. december 24-én jelent meg. 2020. március 9-én a Netflix berendelte a sorozat harmadik, egyben utolsó évadát. Magyarországon a sorozat első évadja 2019. március 3-án jelent meg felirattal, majd 2019. november 19-én magyar szinkronnal.
Értékelés: 23 szavazatból Miután egy idegen bolygón zuhannak le, a Robinson család minden esély ellenére a túlélésért és menekülésért küzd. Azonban rejtett veszélyek leselkednek rájuk. Stáblista: Kapcsolódó cikkek: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
A Föld tartalékai kimerülőben vannak. Az emberiség túlélése azon múlik, hogy az Alpha 1-et sikerül-e gyarmatosítani. Ez pedig a Hyper-kapu építésének sikeres befejezésén múlik. A kapu tenné lehetővé a biztonságos utazást a földről az Alpha 1-re. Ezt terroristák próbálják megakadályozni, akik elsőként akarnak az Alpha 1-re érkezni. Robinson (a munkálatokat vezető tudós) családjával hosszú űrútra indul, hogy az Alpha 1 közelében részt vegyen a Csillagkapu megépítésében. Csakhogy a terroristák szab
Túlságosan idegenek, érzéketlenek, és egyáltalán nem működnek igazi emberekként. Mintha a forgatókönyvíró egyetlen embert alkotott volna meg, akit különböző színészekkel játszat el – egyébként egészen skizofrén helyzetet teremtve vele. Nota Bene. : Ha ez lett volna a cél, még tetszene is, de itt sajnos ez csupán hibának fogható fel. Ez a probléma leginkább a gyerekeken érződik. Nincs az a 10 éves gyerek – akármilyen okos is –, aki úgy beszélne, még inkább úgy gondolkozna és érezne, ahogy itt bemutatják. A középiskolai törikönyvemből jutott eszembe közben egy sor, amikor azt írták, hogy a középkorban azt hitték, hogy a gyermekek csupán apró felnőttek, akiket akként is kell kezelni. Nos, eleink szemüket morzsolgatnák e sorozat láttán, mert itt pontosan ez történik. A karakterek, illetve a forgatókönyv sutaságát egy valamivel azonban lehetett volna orvosolni: ha olyan színészeket választanak, akiknek játéka miatt esetleg megbocsáthatóak lennének ezek a hibák. Sajnos azonban a szereplőgárda ugyanolyan rossz, mint maguk a karakterek.
Epizódok [ szerkesztés] Évad Részek száma Eredeti sugárzás Eredeti adó Magyar sugárzás Magyar adó Évadbemutató Évadzáró Évadbemutató Évadzáró 1. 10 2018. 2018. 2019. 2. 10 2019. december 24. december 24. Első évad (2018) [ szerkesztés] Sor. Év. Cím Író Premier 1. Becsapódás (Impact) Matt Sazama és Burk Sharpless 2018. november 19. Útban egy űrkolónia felé Robinsonék űrhajója balesetet szenved, és egy ismeretlen bolygó felé fordul. Viszontagságos éjszaka vár rájuk a bolygó felszínén. 2. Gyémántok az égen (Diamonds in the Sky) Újabb balesetek történnek, újabb űrhajók érkeznek a bolygóra. Robinsonék rejtélyes új társaságuk segítségével próbálják megjavítani űrhajójukat. 3. Élősködők (Infestation) Tim Southam Emlékképek árulkodnak Dr. Smith múltjáról. Robinsonék új veszéllyel néznek szembe: az űrhajó üzemanyagtartálya ürülni kezd... méghozzá rohamtempóban. 4. Itt jártak Robinsonék (The Robinsons Were Here) Alice Troughton Katherine Collins A Robinsonék kapcsolatba lépnek egy másik túlélő családdal, Will pedig igyekszik megvédeni a barátját, miután Judy rájön, hogy mi történt a Resolute fedélzetén.
Will és Maureen elindulnak Adlerrel, hogy megtalálják a robotot. 17. Evolúció (Evolution) Daniel McLellan John hihetetlen partnert talál arra, hogy a hajó által elfogott titkos hangjelzést levadássza. Will azt gyanítja, hogy Adler valamit rejteget 18. Ismeretlen (Unknown) Jabbar Raisani Kari Drake és Katherine Collins Miközben Maureen egy lázadást vezet, Hastings meglátogatja Johnt, hogy ultimátumot adjon, és Penny megpróbálja meggyőzni Willt arról, hogy megváltozott a robotja. 19. Itt a piros, hol a piros (Shell Game) Zack Estrin és Vivian Lee Will és Penny azon vannak, hogy elrejtsék a robotokat, és kitalálják a következő lépésüket. Eközben Hastings további fondorlatokat tervez a Robinsonék elleni háborújában. 20. Kilencvenhét (Ninety-Seven) A Madárijesztő megmentésére irányuló küldetés váratlan fordulatot vesz, és a Resolute-ot káoszba taszítja. Judy tervet sző, hogy hajót juttasson az Alfa Centauriba. Jegyzetek [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] Lost in Space – Elveszve az űrben a Netflixen Lost in Space – Elveszve az űrben az Internet Movie Database oldalon (angolul) Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a Lost in Space (2018 TV series) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul.
Második évad (2019) [ szerkesztés] 11. Hajótöröttek (Shipwrecked) Alex Graves 2019. december 24. Hét hónappal később egy vizes bolygón ragadva Robinsonék kockázatos erőfeszítést tesznek a Jupiter beindítására, és Will fogadalmat tesz a robot felkutatására. 12. Szakadék (Precipice) Penny és Maureen csapdába esnek egy titokzatos fémárokban, Don pedig veszélyes méreg áldozata lesz. 13. Visszhangok (Echoes) Leslie Hope Liz Sagal Robinsonék álmai a boldog találkozásról kútba esnek, amikor rájönnek, hogy valami nem stimmel a Resolute fedélzetén. Smith kihasznál egy alkalmat, hogy tisztázza a nevét. 14. Madárijesztő (Scarecrow) Jon East Míg Will a robottal kapcsolatos nyomokat keresi, John és Judy a közeli bolygó poros felületén landolnak, hogy túlélő társaiknak segítsenek. 15. Fuss! (Run) John szorult helyzete rosszabbra fordul, amikor Judyt egy bolygóbeli őrült versenyre küldi. Penny egy régi barát segítségével Smith után kémkedik. 16. Elszakítva (Severed) Penny, Smith és a barátaik egy szűk helyen rekednek a gyorsan terjedő szennyező anyag miatt.
04. 03 Korhatár 12 Bevétel $136, 159, 423 További információk IMDb A Lost in Space – Elveszve az űrben 1998-ban készült tudományos-fantasztikus film; az azonos című sorozat alapján készült. Londonban és Sheppetonban forgatták, a New Line Cinema gyártotta. Történet [ szerkesztés] 2058-ban a Föld a végső összeomlás előtt áll, ezért az emberiség új lakható bolygók után kutat. Ennek eredményeképpen jön létre a Jupiter-küldetés John Robinson professzor irányításával. A küldetés egyik célja, hogy eljuttassanak egy családot a legközelebbi lakható bolygóra, az Alpha Prime-ra, és előkészítsék a bolygó betelepítését. A hiperkapu megépítése is az egyik feladatuk. Egy, az ellenállók által végrehajtott támadás során megölik a Jupiter II eredeti pilótáját. Utódja Don West őrnagy lesz. Szereplők [ szerkesztés] William Hurt mint John Robinson professzor – A Jupiter-küldetés vezetője. Csak úgy fogadta el az állást, hogy a családja is vele mehet, mivel a munkája miatt sokszor távol volt tőlük. Mimi Rogers mint Maureen Robinson professzor – John Robinson felesége.
Heather Graham mint Dr. Judy Robinson – Robinsonék legidősebb lánya. Ő felügyeli a kriogén rendszereket három évi fejlesztés után. Lacey Chabert mint Penny Robinson – Judy húga. Az egyetlen a családból, aki nem szeretett volna elmenni a küldetésre, mivel barátait ott kellett hagynia. Videónaplót vezet a küldetésről. A küldetés során barátságot köt egy földönkívüli majommal, Blarppal. Jack Johnson mint Will Robinson – A Robinson család legfiatalabb tagja. Ifjú zseni, aki saját időutazási elmélettel rendelkezik. Elmélete megerősítése érdekében az iskola áramrendszerét megcsapolja, és ezzel némi kavarodást okoz. A küldetés alatt egy robot a legjobb barátja, és a Jupiter hipermeghajtójából egy időutazó gépet épít. Matt LeBlanc mint Don West őrnagy – A Jupiter II pilótája. Jobban szereti a katonai megoldásokat, ezért többször összetűzésbe kerül Robinson professzorral. Gary Oldman mint Dr. Zachary Smith – Az ellenállok lefizetik, hogy szabotálja a küldetést. A küldetés során Will Robinson apapótlékaként is fungál.