Persze ez nem működik mindig egyszerűen, és néha nehéz levetkőzni a "mindig mindent jobban tudok" attitűdöt és a háttérbe húzódni, de alapvetően ez a célom, hogy jó érzéssel el is fogadják a segítségemet. És hogyan vagyok ezért megfizetve? A "bőséges csere" által. Sosem csörög a pénztárgép ilyenkor a fejemben, és eszembe sem jut, hogy ezt a szolgáltatást "beárazzam". Mégis mindig megjön az ára annak, ha többet csinálok, mint amiért fizetve vagyok. Egészen a könyv meghallgatásáig nem is gondoltam bele ebbe, és bizony volt olyan, hogy nem éreztem jól magam ettől. Mert mindenhonnan az jön, hogy "igenis kérd el az árát", és az összes könyvelői, adótanácsadói fórumon azt olvasom, hogy balek vagy, ha nem kérsz mindenért külön pénzt. Én viszont nem így működöm. Nem könyvelő vagyok, hanem gazdasági tanácsadó. Beleteszek mindent, sokszor olyan területeken is, ami nem hozzám tartozik. Rendbe tesszük a munkaszerződéseket. Felhívom a figyelmedet egy pályázati lehetőségre, hozok egy marketing, sales, adatvédelmi vagy IT szakembert, ha úgy látom, hogy szükség van rá.
(Mark Twain) 9. Oszd meg a babérokat másokkal!,, Ha mindnyájunknak meg kellene vallani a legtitkosabb vágyát, azt, amely minden tervének, minden tettének ösztönzője, az ember azt mondaná: Dícséretre vágyom! '' (Emil Cioran) 10. A tőled telhető legjobbat nyújtsd!,, A legjobb tudásom szerint cselekszem - a tőlem telhető legjobban, és ugyanígy szándékozom cselekedni továbbra is, amíg csak élek. '' (Abraham Lincoln) 11. Ossz meg egy titkot valakivel!,, Ne rejtegesd titkod a barátod előtt, különben megérdemled, hogy elveszítsd őt! '' (portugál közmondás) 12. Bányászd ki a jó szándék aranyát!,, Tévedni emberi dolog, megbocsátani nem vállalati irányelv. '' (ismeretlen szerző) - a legjobb véleményt tápláld az emberekről! - szemléled a dolgokat az ő perspektívájukból! - a jó napjaikra emlékezz, ne a rosszakra! - téged is ugyanazzal a hozzáálással ítélnek meg, amellyel te megítélsz másokat!,, A megbocsátás nem alkalmi cselekedet, hanem maradandó hozzáállás. '' (ifj. Martin Luther King) 13. Fordulj el a tükörtől!,, Nem tudom, a te sorsod mit hoz, egy dolgot azonban tudok: azok lesznek igazán boldogok körülötted, akik keresték és meglelték szolgálatuk módját. ''
Ezt nehéz volt elhinnem, de Gerald elmondta, hogy a tudósok szerint több billió, trilló univerzum létezik a mienk mellett. Az egyikben lehet, hogy tudós vagy, a másikban elnök. Több univerzumban létezünk és meg tudjuk alkotni a saját valóságbuborékunkat. Tudom, hogy ez elég radikális ötlet, de hadd folytassam. Néhány héttel a Gerald O´Donell-el folytatott beszélgetésem után Oregonban voltam Neale Donald Walsch óráján. Ő írta a beszélgetések Istennel c. Neale szót ejtett a politikai rendszerről. Ez 2008 szeptemberében volt a McCain - Obama választások előtt. Neale is valami hasonlót mondott: Ha eljön az idő, lesz aki Obamára szavaz, mások Mc Cain-re. Mindegy kire szavazol, az Univerzum ketté fog válni. Lesz egy Obama- Univerzum és egy McCain-Univerzum. Attól föggően, mi helyes számodra. Egy másik guru, aki ezt a nézetet osztja, Burt Goldman. Neki van egy kvantumugrás nevű programja a Burt arra tanít, hogyan tanuljunk új képességeket azáltal, hogy összeköttetést létesítünk egy másik univerzumban lévő verziónkkal.
(Bertha von Suttner) 18. Adj értéket az embereknek!,, Ne sikeres ember próbálj lenni, inkább azon igyekezz, hogy értékes ember légy. '' (Albert Einstein),, Nem érheted el, hogy a másik fickó fontosnak érezze magát a jelenlétedben, ha titokban egy senkinek tartod. '' (Les Giblin) 19. Emlékezz mások történetére!,, Sokan jobban örülnek, ha meghallgatod a történetüket, mintha teljesíted a kérdésüket. '' (Philip Stanhope) 20. Mondj egy jó sztorit!,, Az univerzum sztorikból áll, nem atomokból. '' (Muriel Rukeyser) 21. Adj feltételek nélkül!,, Az élet legállandóbb és legsűrgetőbb kérdése így hangzik: Mit teszel másokért? '' (ifj. Martin Luther King) 22. Tanuld meg a postásod nevét!,, Ne feledd, hogy a másik ember neve az illető fülében minden nyelvek legérdekesebben csengő és legfontosabb hangzata. '' (Dale Carnegie) - az emberek neve a személyes cégére a világ felé. a legbensőségesebb megkülönböztető jegy, amivel rendelkezik. És ha emlékszel a másik ember nevére, attól az illető főnyereménynek érezheti magát.
Mindez csak azért lehetséges, mert félnek a bírálatoktól. Sokan rosszul házasodnak, kitartanak döntésük mellett, és szerencsétlenül élik le az életüket, mert félnek a bírálattól, ami akkor érheti őket, ha kijavítják a tévedésüket. (Mindazok, akik engednek ennek a félelmüknek, tudják, milyen jóvátehetetlen pusztítást eredményez, lerombolva az ambíciók és az eredmények elérésének vágyát. ) Milliók és milliók nem mennek felnőtt korukban tanulni, mert félnek a bírálattól, vagy hogy esetleg megmosolyogják őket. Számtalan nő és férfi, fiatalok és öregek, kötelességtudatból megengedik rokonaiknak, hogy tönkre tegyék az életüket, mert félnek a bírálattól. (A kötelesség egyetlen embertől sem követeli azt, hogy hagyja szétrombolni személyes ambícióit és azt a jogát, hogy a saját életét élhesse. ) Az emberek nem mernek kockázatot vállalni az üzleti életben, mert félnek a bírálattól, amiben kudarc esetén részük lehet. A bírálattól való félelem ilyenkor erősebb, mint a siker utáni vágy. " Azt nem tudod megakadályozni, hogy mások véleményt alkossanak rólad, a külsődről, a gondolataidról, a kapcsolataidról, a tanulási vagy munkamorálodról, a gyereknevelési módszereidről, a karrierépítési technikáidról, a vállalkozó szellemedről, a vágyaidról.
Tartalom: Kiadás éve: 2021 Oldalak száma: 16 oldal Kötésmód: irkafűzött Oldal frissítés: 2021. máj. 13.