Még >>>
A "megyehárom" Nyugati csoportjában három csapat is azonos pontszámmal zárta az élen a bajnokságot. A közel 2, 5 millió forint értékű harangot az elmúlt napokban a templom bejáratánál tekinthették meg a hívek, hogy aztán napokon belül a helyére kerüljön. Fel a toronyba, hogy a jövőben már onnan, a magasból szóljon nap mint nap a dunaszentbenedeki emberekhez. A sétálóutcán tartott rendezvényen – részben talán az élénk rendőri jelenlét miatt – atrocitás nem történt. Az ellendemonstrálók némán tartották föl tábláikat Gyurcsány Ferencnek címzett üzenetekkel az Il Primo étteremnél, és állták a kemény mag szidalmait, míg az OTP előtt dr. Magóné Tóth Gyöngyi jól megmondta a magáét a Fidesznek és Orbán Viktornak, a gyászos emlékű exminiszterelnök pedig a kormányzati elképzeléseikről beszélt, hangsúlyozva, hogy felesége kormányában semmilyen posztot nem vállalna. Tavasszal még üres falnyílásokon át léphettünk az új óvoda vakolatlan épületébe. Közben a forgalmi rendet is az óvoda igényeihez alakították: immár egyirányú az Erkel utca érintett szakasza.
Tavasszal még üres falnyílásokon át léphettünk az új óvoda vakolatlan épületébe. Közben a forgalmi rendet is az óvoda igényeihez alakították: immár egyirányú az Erkel utca érintett szakasza. Megkezdődtek a környezetalakítási munkák is. A változás látványos, tekintsék meg fotógalériánkat! Az új, kalocsai húsipari munkahelyek egy része még betöltetlen, ezzel együtt közel félszáz munkavállaló jelentkezését várják a járás székhelyén. További öt településen még majd' harminc munkahelyet hirdetnek a munkaadók. Immár ötödik alkalommal izgulhattak az E. T. Pizzéria Halászléfőző Versenyére benevezett csapatok, hogy ki nyeri az első helyezettnek kijáró fődíjat. A pizzéria melletti területen megrendezett versengés a megszokott jó hangulatban telt. A fideszes képviselő akkor tudta meg, hogy több százezer ember imádkozott érte, amikor magához tért a kómából. Ha elkészül, az épületegyüttes egyházi és városi érdekeket egyaránt szolgál, de szálláshelyként is igénybe veszik. A Kalocsa TV mai híradójában városunk és a környező települések aktuális híreiről Markó Mónika tájékoztat.
Lakatos István tanítványai remekeltek a szekszárdi regionális viadalokon. A Szelidi-tónál rendezte meg országos találkozóját az Erdei Iskola Egyesület. Legfrissebbek most NAPI GYORS A Margitszigeten, a Vadaspark mellett a Duna partra sodort egy holttestet. A helyszínelők egy mobilsátrát állítottak föl, abban dolgoznak. Még >>> A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal a Szelidi Strandfürdőbe vezető térre költöztek néhány órára. Folytatódnak az útkarbantartási munkálatok Kalocsa belterületén a mai napon is. A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy megtalálhassák a hároméves kislányt, Ihanainen Ilma Matildát, akivel hozzátartozója ismeretlen helyre távozott – közölte a rendőrség. Letették az M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét. Ha a híd is elkészül, akkor nagyjából egy óra alatt odaérhetünk majd a magyar-horvát határra, szinte a teljes útvonalon gyorsforgalmi úton, autósztrádán haladva. Folytatódnak az útkarbantartási munkálatok Kalocsa belterületén.
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni! Még több friss hír A Kalocsai SE fiatal evezősei érmek sokaságát hozták haza a fővárosból. A megítélt összeg országos szinten is kimagasló, meghaladja a rendelkezésre álló teljes forrás 10 százalékát. A 80 négyzetméteres játékhajó egy nagy homokágyon helyezkedik el, és különböző, jellegzetes kalocsai elemekkel lesz felszerelve. Dr. Filvig Géza polgármester tértivevény bemutatásával cáfolta, hogy Király Róbert képviselő nem kapott választ kérdéseire a csapadékvíz projekt kapcsán. A helyi közösséget a pandémia bódulatából felélesztő egész napos eseményen a szervezők valamennyi korosztálynak, a családok minden tagjának színes programokkal kedveskedtek. Az Egyházi Közművelődési Egyesület 19 év óta folytatja tevékenységét, és nem múlik el év, hogy hasonló témájú rendezvényeket ne szervezne.
A helyi közösséget a pandémia bódulatából felélesztő egész napos eseményen a szervezők valamennyi korosztálynak, a családok minden tagjának színes programokkal kedveskedtek. Az Egyházi Közművelődési Egyesület 19 év óta folytatja tevékenységét, és nem múlik el év, hogy hasonló témájú rendezvényeket ne szervezne. A "megyehárom" Nyugati csoportjában három csapat is azonos pontszámmal zárta az élen a bajnokságot. A közel 2, 5 millió forint értékű harangot az elmúlt napokban a templom bejáratánál tekinthették meg a hívek, hogy aztán napokon belül a helyére kerüljön. Fel a toronyba, hogy a jövőben már onnan, a magasból szóljon nap mint nap a dunaszentbenedeki emberekhez. A sétálóutcán tartott rendezvényen – részben talán az élénk rendőri jelenlét miatt – atrocitás nem történt. Az ellendemonstrálók némán tartották föl tábláikat Gyurcsány Ferencnek címzett üzenetekkel az Il Primo étteremnél, és állták a kemény mag szidalmait, míg az OTP előtt dr. Magóné Tóth Gyöngyi jól megmondta a magáét a Fidesznek és Orbán Viktornak, a gyászos emlékű exminiszterelnök pedig a kormányzati elképzeléseikről beszélt, hangsúlyozva, hogy felesége kormányában semmilyen posztot nem vállalna.
Legfrissebbek most NAPI GYORS A Margitszigeten, a Vadaspark mellett a Duna partra sodort egy holttestet. A helyszínelők egy mobilsátrát állítottak föl, abban dolgoznak. Még >>> A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal a Szelidi Strandfürdőbe vezető térre költöztek néhány órára. Folytatódnak az útkarbantartási munkálatok Kalocsa belterületén a mai napon is. A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy megtalálhassák a hároméves kislányt, Ihanainen Ilma Matildát, akivel hozzátartozója ismeretlen helyre távozott – közölte a rendőrség. Letették az M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét. Ha a híd is elkészül, akkor nagyjából egy óra alatt odaérhetünk majd a magyar-horvát határra, szinte a teljes útvonalon gyorsforgalmi úton, autósztrádán haladva. Folytatódnak az útkarbantartási munkálatok Kalocsa belterületén. Még >>>
Megkezdődtek a környezetalakítási munkák is. A változás látványos, tekintsék meg fotógalériánkat! Az új, kalocsai húsipari munkahelyek egy része még betöltetlen, ezzel együtt közel félszáz munkavállaló jelentkezését várják a járás székhelyén. További öt településen még majd' harminc munkahelyet hirdetnek a munkaadók. Immár ötödik alkalommal izgulhattak az E. T. Pizzéria Halászléfőző Versenyére benevezett csapatok, hogy ki nyeri az első helyezettnek kijáró fődíjat. A pizzéria melletti területen megrendezett versengés a megszokott jó hangulatban telt. A fideszes képviselő akkor tudta meg, hogy több százezer ember imádkozott érte, amikor magához tért a kómából. Ha elkészül, az épületegyüttes egyházi és városi érdekeket egyaránt szolgál, de szálláshelyként is igénybe veszik. A Kalocsa TV mai híradójában városunk és a környező települések aktuális híreiről Markó Mónika tájékoztat. Lakatos István tanítványai remekeltek a szekszárdi regionális viadalokon. A Szelidi-tónál rendezte meg országos találkozóját az Erdei Iskola Egyesület.
Illés György Cinó | 2021. 06. 19., 16:33 Tegnap, pénteken kezdődött, vasárnap zárul az első, de remélhetőleg nem utolsó Food-Truck Show Kalocsán. A számos nemzet jellegzetes utcai gyorsételét fölvonultató guruló kajakaraván általában nagyobb városokat keres föl, használjuk ki a lehetőséget, hogy most a show "házhoz jött"! Nem maradunk le a focimeccsekről sem – a közös meccsnézést, együttszurkolást egy hatalmas LED-fal teszi lehetővé, amíg a gyerekek az ugrálóvárban nyüzsögnek. Enni-innivalóban pedig biztos, hogy nem lesz hiány, úgyhogy minden adott egy remek kikapcsolódáshoz az egész családnak! A rendezvényt péntek délután Pécsi Vivien önkormányzati képviselő és Zsikó Zoltán, a szervező Kalocsai Innovációs Központ (KIK) Nonprofit Kft. vezetője nyitotta meg péntek délután. Pécsi Vivien örömét fejezte ki, hogy egy ilyen izgalmas rendezvényen vehetünk részt városunkban, és reményét fejezte ki, hogy bár először, de nem utoljára nyílik ilyen alkalom Kalocsán. A képviselő köszönetet mondott a szervezésért a Kalocsai Innovációs Központnak és annak vezetőjének, Zsikó Zoltánnak, hogy elhozták ezt a gasztronómiai minifesztivált.