Mutatjuk, miért. Húsz év távlatából még rémisztőbb A második évad tizenegyedik része például különösen rémisztő, ha meseként tekintünk rá: az epizód sztorija szerint a család hazafelé tart, és elgázolnak egy emberméretű ormányos bogarat, aki aztán beédesgeti magát Bátorék otthonába, hogy ott próbáljon felépülni. A bogár azt állítja magáról, az ő fajuk a segítségre született, mindenkit kiszolgálnak, mert benne van a vérükben – komornyik bogárként is ismerik őket. Ezt követően megmasszírozza Eustace-t, miközben hosszú, csápszerű nyelvével kiszívja annak vérét, a férfi pedig csontsovány lesz ettől. Bátor végignézi az esetet, de mivel nem beszél embernyelven, így érthetően nem tudja figyelmeztetni Murielt a veszélyre. Őt is szipolyozni kezdi a bogár, végül arra a döntésre jutnak, versenyben összeméri erejét Bátorral, és aki borzalmasabb kajákat bír megenni, az győz, ezzel párhuzamosan maradhat a házban. Főtt brokkolival indítanak, majd főtt, állott brokkolival folytatják, végül főtt, állottal, amit egy hétig lábujjak között érleltek.
Bátor-ról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy ő lenne a világegyetem legbátrabb négylábúja, biztosan nem. Mégis, becsületbeli kötelességének érzi, hogy stratégiai fontosságú helyekre elásott kellékeinek gazdag tárházával megvédje idős gazdáit - a rajongó Muriel-t és a hóbortos Eustace-t, a farmert - mindazon paranormális erőktől, amelyek közös otthonukat fenyegetik az Amerikai Egyesült Államok-beli Sehonnan városában.
A ház egyébként a semmi közepén található, magyar fordításban ez Kiesfölde volt. A család így éldegél hármasban, a dologban mindössze egy csavar van: Muriel és Eustace életére folyamatosan rondábbnál rondább, gonoszabbnál gonoszabb teremtmények törnek, akiket a kutya véd meg hol okos, hol nagyon együgyű módszerekkel. Némi pikantériát ad még a történetnek, hogy Eustace utálja Bátort, aki neve ellenére rettenetesen félős, lényegében mindentől megijed, mégis felveszi a harcot, hogy megvédje otthonukat. Muriel ugyanakkor imádja az állatot, kvázi gyerekként kezeli, így kontrasztot adva Bátor családban betöltött szerepének. A sorozat pilot epizódját 1995-ben Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs rövidfilm kategóriában, de a Wallace és Gromit ellenében veszített. Tulajdonképpen a humorral, a szereplők szerencsétlenkedéseivel a készítők megpróbálták elnyomni azt, hogy a széria aggasztóan félelmetes legyen egy gyereknek, főleg annak tudatában, hogy nincs rajta korhatár-besorolás. És tényleg elég megnézni bármelyik epizódot, felnőtt fejjel is lehet ugyan vicces, de attól még könnyen leszűrjük majd: ez minden, csak nem kicsiknek való műsor.
Bemutat egy forgatókönyvet a Zombik feltámadása a tanya alól címmel, amit elkezdenek felvenni. Bátor kideríti, hogy Tarantellának volt korábban egy társa, akivel együtt filmrendezőnek adták ki magukat, így követtek el tizenkét gyilkosságot. Tarantella a börtönben halt meg, társát pedig a család háza alá temették, így az álrendező terve az, hogy feltámassza tettestársát, és így végezzenek Bátorékkal – élve felfalva azokat. A terv nem jön össze: a kutya ellopja a forgatókönyvet, és Tarantella művét úgy írja át, hogy a zombik visszatérnek a sírba, amit készségesen meg is tesznek – elvégre ez áll a könyvben. Az együgyű módszer ne tévesszen meg senkit, ettől még rémisztő az egész: maguk a karakterek, a háttérsztori, és a lehulló testrészek sem igazán lehet gyerekbarát jelzővel illetni. Tessék, itt egy összefoglaló, csak a gyereknek ne mutogassátok, ha nem muszáj. Az első szezon tizenegyedik része valószínűleg a legrémisztőbb mind közül, egészen a legutolsó két percig, ott ugyanis van egy hatalmas csavar.
Itt azért már érezzük, a rajzfilm próbára teszi az idegrendszerünket. Végül a kutya nyer, és elűzi a házból a vérszívó bogarat. Érdekesség, hogy a bogár egyébként cilindert és frakkot visel, és komornyikként állítja be magát, angol akcentussal beszél. Érdemes az ijesztően megrajzolt gonosz figura mellett a zenét is figyelni, ami egy baljós, sötét, drámai hatást ad az epizódnak – és még mindig korhatár-besorolás nélkül. Az első évad kilencedik része szintén elég meredek: a sztori szerint egy Benton Tarantella nevezetű független filmrendező bekopogtat a család ajtaján, mert ezt a helyszínt szemelte ki új horrorfilmjének elkészítésére. Nyilván elsőre is látni lehet, hogy a karakterrel valami nincs rendben, hiszen mű orra van, és igazából egy élőhalott. Ennek ellenére Muriel és Eustace beengedik a rendezőt, aki felajánl egy csomó pénzt nekik, ha itt forgathat. A kutya persze látja, hogy baj lesz, ami nem csoda: Tarantellának előbb az orra, később a keze is leesik a földre, ezzel mutatva, hogy élőhalottként akar valami rosszat csinálni a családdal.
Az epizód szerint Muriel megbetegszik, így elküldi férjét és Bátort, hogy hozzanak neki némi ételt, útközben meg vacsorázzanak valahol, így elkocsikáznak egy útszéli étterembe. A pultos egy disznó, akiktől két hamburgert kérnek. A kajáldában rajtuk kívül ücsörög még egy kalapos férfi is, aki kimegy a mosdóba, de többé nem jön vissza, a pultos sertés pedig már el is pakolja a férfi holmijait az asztal alá. Meghozzák a burgereket, Bátor pedig felfedezi, hogy az imént még ott üldögélő férfi arca van a húspogácsán, tehát valószínűleg őt szervírozták fel nekik. Ez azért nagyjátékfilmekben is erősnek számítana, horrorfilmekben is viszonylag ritka, ha kannibalizmus van a történet középpontjában. A kutya aztán lemászik a pincébe, és egy szobából kiszűrődő árnyékok alapján végignézi, ahogy a kalapos férfiből gyúrják a húspogácsát. Majd a pultos üldözni kezdi, mert állítása szerint a felesége imádja a kutyákat, szeretné őt is megismerni. Bátor elmenekül a félelemtől, otthagyja Eustace-t, az utolsó jelentből pedig kiderül, hogy a pultos felesége hússzobrász, és szimplán csak megformálja az étterem vendégeit.
Azt viszont konszenzusként megemlíthetjük, hogy bármennyire is kiváló a sorozat humora, jól megírt, a szereplők szépen rajzoltak, és még az alapfelállás is működik, baromira félelmetes egy gyereknek. Korhatár-besorolás nélkül ez konkrétan nyomokat hagyhat felnőtt korra, és tényleg érthetetlen, hogyan lehetett ezt bármilyen karika nélkül sugározni, főleg úgy, hogy ennél ezerszer lájtosabb rajzfilmeken is ott virít a tizenkettes szám. Korszakalkotó mese nem lett belőle, de a mai napig elő lehet venni egy kis szórakozás erejéig, mert valahogy az az ember érzése, a felnőtteknél ez sokkal jobban működik, mint gyerekek esetében. Azt azért még megemlítjük, hogy a Fura Fred című epizód eléggé betegre sikeredett, és ezer százalék, hogy ebből semmi nem jön át a gyerekeknek, inkább önkényes írói húzás – vagy a rosszul megcélzott közönségválasztás eredménye. Kiemelt kép: YouTube
Értjük a csavart, a viccet az egészben, de nem biztos, hogy kilenc perc riogatás után a gyerekeknek is ugyanígy csapódik majd le. Inkább való egy tízéves gyereknek Néhány plusz dolgot is megtanított a rémületen kívül a rajzfilm, ugyanis azon túl, hogy állítólag gyerekeknek szólt – amire azért ezeket látva nem esküdnénk meg –, vélhetően vannak mélyebb üzenetei is: Muriel és Eustace házassága tényleg a két véglet, míg a nő egy gondoskodó, szerető háziasszony, addig férje egy zsémbes, folyton morgó öregember, akik valamilyen szinten gyerekként kezelik a kutyát.
Aki a '90-es évek legvégén és a 2000-es években nézett Cartoon Networköt, gyaníthatóan emlékszik a Bátor, a gyáva kutya című rajzfilmre, ami azon túl, hogy kellően abszurd volt, cserébe még álmatlan éjszakákat is okozhatott a gyerekeknek. Merthogy egy ijesztő, szörnyes rajzfilmsorozat volt, ami korhatár-besorolást sem kapott a csatornától, és bár remek korképet adott a rossz családmodellekről, akkor sem kellett volna négyéveseknek is sugározni. A Bátor, a gyáva kutya eredetileg 1999-től 2002-ig volt látható az amerikai Cartoon Networkön, négy évadot és száznégy epizódot élt meg, az egyik legnépszerűbb szériája lett a csatornának, itthon szintén a CN adta, hét éven keresztül. Viszonylag népszerű lett a magyar gyerekeknél is, nem volt rajta korhatár-besorolás, rövidek voltak a részek, és különösebben agyalni sem kellett azon, mit miért csinálnak a főszereplők. John R. Dilworth írta és dirigálta a sorozat elkészülését, aki egy átlagos rajzfilmsztorit alkotott meg: egy idős házaspár, Eustace és Muriel Bagge találnak egy kölyökkutyát az utcán, akit befogadnak kansasi otthonukba, és el is nevezik Bátornak.