A robotoknak volt egy digitális térképük, aminek a segítségével képesek voltak tájékozódni az épületben. Azonban az utcán Puppet sem hagyatkozhatott a digitális térképére, hiszen már az épületen kívül volt és az eső is megpróbáltatások elé állította. Azonban megtalálta a lány testét és befeküdt mellé. A lány szelleme megszállta a Marionette bábút. Ő volt a gyilkos első áldozata, aki később a többi ártatlan gyermek lelkét megajándékozta egy új testtel, vagyis az animatronics bandával.
Idővel kiderül, hogy mindezt egy Sirius nevű csillagkutyának köszönhetik, aki attól tart, hogy Föld hamarosan az atomháború martalékává válik és szeretné kimenteni földi fajtársait a szerinte pusztulásra ítélt planétáról. A Pongo vezette, hűséges ebek viszont egységesen nemet mondanak az ajánlatára, mert úgy vélik, történjék bármi is, a kutyák helye az emberek mellett van. Az eredetitől élesen elütő stílusú és történetű ifjúsági regény ékesen példázza, hogy a művészeknek érdemes következetesnek lenniük a folytatások készítése során. Minderre a Five Nights at Freddy's franchise alkotója, a programokat valósággal ontó Scott Cawthon is gondolhatott volna, mivel, bár nem tér el olyan mértékben a bevált recepttől, mint az írónő, a változások ezúttal inkább meghökkentőnek vagy érdekesnek, mintsem jónak nevezhetőek. Ahogy a címből is kikövetkeztethető, ezúttal nem a Freddy Fazbear's Pizza egyik éjszakai műszakban dolgozó munkását alakítjuk, hanem egy másik, a gyerekeket animatronikus robotfigurákkal szórakoztató étterem, jelesül, a Circus Baby's Pizza World zárás után munkálkodó technikusának bőrébe bújhatunk bele.
Miután Springtrap rájön, hogy bárhogyan próbál eljutni a biztonsági őrhöz, nem fog sikerülni, átértékeli a múltját. Észhez tér, megbánja azt a sok szörnyűséget, amit tett. Megbánta, hogy megölt öt ártatlan gyereket és megértette, hogy a helyzet, amibe került, csak és kizárólag az Ő hibája. Viszont nem tudja elviselni az átkot, amit ezzel magára vont. A konyhában talált olajt szétlocsolta az étteremben, majd felgyújtotta. A lelke megbánt mindent és tisztító tűzben égett porig. A tüzet alig élte túl valami. Egyedül Freddy kalapja és maga Springtrap. A lélek nem tudni, hogy benne maradt-e, annyi biztos, hogy ő túlélte a tüzet. Köszi hogy elolvastátok! A 87'-es harapást a kövi bejegyzésembe hozom, mert már túl hosszú lett volna...
Ugyan az az ember, aki őt is megölte, Purple Guy. Marionette bosszút akart állni minden Purple Guy által elvett életért és ezért bármire hajlandó volt. A gyerekek vérző testét belerakta az animatronicokba és ezzel a gyerekek lelkét is belezárta a játékokba. Másnap fény derült a gyilkosságra, ugyanis az egyik alkalmazott jelentette, hogy az étterem fő attrakciói, az animatronicok véreznek és bűzlenek. Ezért a szörnyűségért az étterem sorsa majdnem bezárás lett, ám sikerült a vezetőknek kiharcolnia, hogy nyitva maradhasson, hisz oly sok család kedvenc szórakozóhelye lett Freddyék pizzázója. A robotokat kitisztították és ár munkába is álltak. Minden rendben ment, amíg le nem szállt az éj. Az animatronicok ugyanis szabadon mozoghattak az étterem zárása után, de nyitásra, azaz reggel hat órára vissza kell álljanak a helyükre. Így tulajdonképpen semmi sem akadályozza a játékokat éjszaka. Az öt lélekből négy, (az ötödik lélek Golden Freddyben van) az éjjel öntudatra ébred és a gyerekek nagyon megijedtek az új testüktől.