Környezet [ szerkesztés] A játék a 16. századi feudális Japánban játszódik, az Ónin-háború után. Az ország egysége megbomlott, és hadurak által vezetett családok kezdenek harcba egymással a hatalomért. A játékos az egyik ilyen hadúr szerepét veszi át, azzal a céllal, hogy hatalmat szerezzen a többi család felett, és megszerezze Japán irányítását. A játék alapkiadása 8 frakciót tartalmaz (az oktatóküldetéssel együtt kilencet), amelyek mindegyike az ország más-más részén kezd, különböző politikai és katonai erősségekkel. [1] [2] A Shogun 2 elmozdul a Total War sorozat eddigi európai környezetétől, és a Shogun: Total Warhoz hasonlóan a Távol-Keletet helyezi a középpontba, ám jelentős változással a játékmenet központi elemeiben. Például a távol-keleti harcmodor jellemzőinek megvilágítása érdekében a MI -t Szun-ce A háború művészete című művének elvei alapján programozták. Az Empire: Total Warhoz hasonlítva, amely a Föld jelentős részét lefedte, a játék kizárólag a Japán szigetvilágra koncentrál ( Hokkaidó kivételével), és kevesebb katonai egység található benne.
Egyelőre még nem történt hivatalos bejelentés, azonban a Valve rendszerében már látható a csomag. Ingyen játékoknak a többség örül, főleg ha azok kicsit komolyabb alkotások. Hetente érkeznek az Epictől a kisebb-nagyobb programok, azonban a hónap végén a Steamtől is egy remek alkotást zsebelhetünk be. Egyelőre még nem történt meg a hivatalos bejelentés, azonban a Valve rendszerében már látható, hogy a Total War: SHOGUN 2 -t zsebelhetik be azok, akiket érdekel az RTS és még nincs meg nekik a program. Az adatlap szerint az akció pontosan két hét múlva, április 27-én indul és egészen május 1. napjáig lesz lehetőségünk beszerezni a stratégiai játékot.