Az egyedi adottsággal rendelkező, különféle műfajú produkciókat bemutató színház vonzerejét jelzi a magas nézőszám. Játszóhelyek Az európai színházak körében is ritkaság, hogy egy színházi együttes egy épületen belül, egymás mellett elhelyezkedve öt játszóhelyet működtessen, amely nagy kihívás a társulatnak. A játszóhelyek sajátosságait kihasználva az a cél, hogy mindenhol az oda legalkalmasabb produkciók jelenjenek meg. A Nagyszínház A Nagyszínház a klasszikus játszóhely az épületkomplexumon belül. A legnagyobb nézőszám befogadására alkalmas, ezért itt kerülnek színre a színház legnagyobb technikai igényeket kívánó előadásai a nagy drámai művek, az operák, operettek és a musicalek, amelyek nagyszámú nézőközönséget vonzanak. A Kamaraszínház A Kamaraszínház hagyományos színpad-nézőtér viszonnyal rendelkezik, ami egyfajta művészszínházként működik, illetve itt kerülnek bemutatásra többek között a gyerekdarabok (minden szezonban készül egy új mesejáték). A Csarnok A Csarnok ritka adottságaival, változtatható színpad-nézőtér viszonyával a kísérletezőbb típusú előadások otthona, azoknak a nézőknek, akik fogékonyabbak az extrémebb, újszerűbb színházi formák iránt.
Ne hagyják, hogy félrevezessék Önöket! Értesültünk róla, hogy a weboldalon az általunk kínált árak többszöröséért árulják a Miskolci Nemzeti Színház bizonyos produkcióinak jegyeit. A vételár kikiáltási ára nettó 5. 800. 000, - Ft, mely az árverés eredményeképpen változhat. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Jegyeket rendelhet: vezetékes telefonon: (46) 516-735, 516-736 e-mailben: Telefonos jegy- és bérletrendelését nyitvatartási időben, azaz minden hétköznap 10. 00 és 18. 00 óra között fogadjuk. Jegyinformációs vonalaink esetleges túlterheltsége esetén kérjük szíves türelmüket. A beérkezett e-mailekre szintén hétköznap, nyitvatartási időben válaszolunk. Előadások előtt egy órával a jegyirodában elsődlegesen az aznapi előadások jegyeit vehetik át, illetve vásárolhatják meg. Elővásárlás abban az esetben lehetséges, ha már az előadásra érkezőket kiszolgáltuk. Megértésüket köszönjük. Csoportos jegy- és bérletrendelésért keresse a jegyirodát vagy szervezőinket: Juhászné Ildikó: Králik Mónika: Foglalt jegyeiket a foglalástól számított három munkanapig tartjuk.
Kedves nézőink! Színházunk programjai az új rendelkezésekhez igazodva védettségi igazolvánnyal, illetve a védettséget igazoló mobil-applikációval látogathatók. A kártyát, személyi igazolványukkal vagy útlevelükkel együtt, nézőteres kollégáinknak ellenőrizni szükséges. Kérjük, hogy kártyájukat, mobiltelefonjukat készítsék elő a gyors beléptetés érdekében! Köszönjük! Olvassák el részletes Covid19 tájékoztatónkat! A 2020-BAN ÉS A 2021-BEN VÁSÁROLT JEGYEKRŐL ÉS BÉRLETEKRŐL A 2020-as elmaradt előadásokra megváltott jegyek ez év végéig, 2021. december 31-ig becserélhetők egy másik előadásra. Őrizzék meg jegyeiket és figyeljék honlapunkat a további információkért. A 2019-20-as és 2020-21-es évadra szóló bérletek érvényességét meghosszabbítjuk 2021. december 31-ig. A jegycserét a műsor kihirdetése után a színházban található jegyirodában, illetve pénztárban tudják intézni, nyitvatartási időben. Minden további információ, kérdés esetén, kérem, írjanak a e-mail címre, kollégáink hamarosan felveszik Önökkel a kapcsolatot.
Kérjük a kijelölt ülésrend betartását! 2020. június 25., csütörtök 18:00 2020. június 22. DVTK Jegesmedvék nyári táborok Az augusztusi képességfejlesztő táborokra folyamatosan érkeznek a jelentkezések, ha te is szeretnél részt venni, jelentkezz minél hamarabb, hiszen a létszám korlátozott. A foglalkozásokon a felnőtt csapat két magyar válogatott játékosa, Magosi Bálint és Galanisz Nikandrosz is jó tanácsokkal fogja ellátni a résztvevőket a jégen. Intervallum edzés Intervallum edzési lehetőséggel bővült a szabadidőközpont szolgáltatásai 2018. szeptember 10. Kondicionáló terem A minden igényt kielégítő kondícionáló-, és kardiogépekkel felszerelt 255 nm-es edzőterem a belváros szívében. 2013. október 6. A Bartók Plusz Operafesztivál előadásaira belépőjegyek válthatók a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában (telefonon és e-mail-ben is), valamint az InterTicket országos JEGYPONT-hálózatában, a weboldalon. Felhívjuk figyelmüket, hogy honlapunk ' Jegyvásárlás " menüpontja a oldalra irányítja át a látogatót.
Miskolc kártyával rendelkező nézőink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak 3. és 4. árkategóriájú jegyeket (csak személyesen, a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában)! Felhívjuk online vásárlóink figyelmét, hogy a páholyok hátsó székeiről az előadás csak korlátozottan látható. Felhívjuk figyelmüket, hogy színházjegyeket visszaváltani vagy kicserélni csak műsorváltozás esetén áll módunkban. A kedvezmények kizárólag a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában váltott jegyekre és bérletekre érvényesek! A Játékszín és Csarnok játszóhelyeken a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Kedvezményes árú belépőjegyet nyugdíjasok és nappali tagozatos diákok vásárolhatnak. A Miskolci Nemzeti Színház Igazgatósága a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Jegypénztárunkban ajándékutalványok is vásárolhatók 500 Ft értékben, mely a vásárlástól számított egy évig használható fel a Miskolci Nemzeti Színház saját műsoraira. Jegyáraink: Nagyszínház és Kamaraszínház nézőtéri rajz megtekinthető itt Kedves Vendégeink, Nézőink, Vásárlóink!
A Miskolci Nemzeti Színház hatalmas épületegyüttesének rekonstrukciója 1991 és 1996 zajlott, vezetője Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építőművész volt. A mai színház-komplexumban öt játszóhely található: Nagyszínház, Csarnok, Játékszín, Kamaraszínház, Nyári Színház. Az épület szerves részét képezik a modern díszletkészítő műhelyek, az irodaház, a színészlakások. A komplexum része a Színháztörténeti és Színészmúzeum is. HASZNOS INFORMÁCIÓK: A jegyiroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig, valamint az előadások kezdete előtt egy órával. Megközelíthető: Autóval: Budapestről az M3-as autópályán juthatunk el Miskolcra, a Király útra. A Miskolc Plazánál balra fordulva a Batthyány utca első letérőjénél ismét balra fordulva, át a Kossuth utcába, ahol szintén az első bal letérő vezet az Antall József Parkba, melynek egy része a Miskolci Nemzeti Színház parkolója. Vonattal, távolsági busszal és tömegközlekedéssel. Tovább Miskolc, Déryné u. JEGYIRODA Szervezési osztály és jegyiroda, Budapest VI.
JEGYPÉNZTÁR ÉS JEGYIRODA JEGYPÉNZTÁR Budapest IX. ker. Bajor Gizi park 1. Telefon: 476-6868 Nyári nyitvatartás: Június 7-11-ig 10 és 18 óra között. Június 12-én és 13-án 14 órától az előadás kezdetéig. Június 14-től június 30-ig hétköznap 10 és 14 óra között. Július 1-től augusztus 1-ig zárva. Augusztus 2-22-ig hétköznap 10 és 14 óra között. Augusztus 23-tól hétköznap 10 és 17 óra között. JEGYIRODA Szervezési osztály és jegyiroda a Nemzeti Színház épületében Június 7-11-ig 10 és 17 óra között. Munkatársak elérhetősége: Gáldi Mónika szervezési osztályvezető Bossák Andrea +361 373-0996 +3620 960-7928 Ujvári Tímea +361 373 0964 Gyökhegyi Kira okhegyi@nemzetiszinhaz. hu Kunsági Eszter Az e-maileket érkezési sorrendben, folyamatosan dolgozzuk fel, türelmüket kérjük!
Fesztiválok Határtalan Fesztivál A 2013-ban útjára indított Határtalan napok fesztivál meghatározó szerepet tölt be a magyarországi színházi és a határon túli magyar színházi élet közti kapcsolat fenntartásában és erősítésében. A Miskolci Nemzeti Színház céljának tekinti, hogy pusztán előadás-centrikus fesztivál helyett egy összművészeti, egész Miskolc számára jelentős eseményt hozzon létre – hogy egy hídfő legyen, mely összeköti a határ inneni és túli színházakat, városokat, magyarokat. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Hagyományteremtő céllal 2017-ben először rendezte meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A tánc határokon átívelő közös nyelv a világ minden pontján, a kortárs mozdulatművészet pedig ma a legizgalmasabb műfaj. A fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek színvonalas produkciói bebizonyították a nézők számára, hogy a kortárstánc nem egy elvont, megfoghatatlan valami, hanem szórakoztató, érdekes és mindenki számára érthető színházi élmény.
A Bartók Plusz Operafesztivál előadásaira belépőjegyek válthatók a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában (telefonon és e-mail-ben is), valamint az InterTicket országos JEGYPONT-hálózatában, a weboldalon. Felhívjuk figyelmüket, hogy honlapunk ' Jegyvásárlás " menüpontja a oldalra irányítja át a látogatót. Kedves Nézőink! Az online jegyvisszaváltás határideje 2020. június 30-án lejárt. Kérjük azon nézőinket, akik nem tudtak az online visszaváltás lehetőségével élni, és szeretnék a jegyek árát visszaigényelni, azok 2020. július 15-ig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen regisztrálhatnak. A regisztrációk feldolgozását követően számukra júliusban időpontot biztosítunk a személyes visszaváltásra. Kérjük, levelükben írják meg a nevüket, a jegy sorszámát és a jegy árának összegét. Lehetőség szerint mellékeljenek egy fényképet a jegyről. Amennyiben számlát kértek a vásárlásról, azt mindenképp jelezzék felénk.
ennyiben az előadás első része megtartásra kerül, a második rész azonban már nem indítható el vagy aközben kell megszakítani a rossz idő miatt, ebben az esetben az előadás megtartottnak tekinthető, a jegyek visszaváltására, cseréjére nincs lehetőség. Jegyek ügyintézése elmaradás esetén Amennyiben az előadás elmarad személyesen vásárolt jegyeiket a következő 5 munkanapon átcseréljük a szabad helyek függvényében és amíg a készlet tart vagy azok árát visszatérítjük. Online vásárolt jegyeik árát automatikusan visszaküldjük. Megértésüket köszönjük! Színházunkban ajándékutalványok is vásárolhatók: Ajándékutalványaink 500, 1000 és 5000 forintos címletekben kapható k, személyesen a jegypénztárunkban és most már online felületén is. Vásárlás itt: Felhasználhatók a vásárlástól számított 1 évig jegy- és bérletvásárláskor a Miskolci Nemzeti Színház műsoraira és évados bérleteire. Bérletvásárlásnál csak személyesen a jegypénztárban. Jegyvásárlásnál személyesen a jegypénztárban és online is. Felhívjuk figyelmüket, hogy a 2020. december 15. előtt vásárolt ajándékutalványok csak személyes vásárlásnál használhatók!