A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: "Míg áprilisban még csak közel 14 ezer, májusban már közel 26 ezer, míg június eddig eltelt időszakában már közel 19 ezer utas váltott nemzetközi menetjegyet. A statisztikák szerint a legfontosabb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia és Csehország. Rendkívül népszerű az új START Europa ajánlatcsalád, mely június 18-tól már Horvátország és Szlovénia irányába is elérhető". Az Adria InterCity Budapestről Splitbe keddenként, péntekenként és vasárnaponként; míg visszafelé szerdánként, szombatonként és hétfőnként közlekedik, menetideje: 14 óra, melynek nagy része az éjszaka alatt történik. A MÁV-START új arculatos, frissen felújított, két háló- és három fekvőhelyes kocsija minden korábbinál magasabb szolgáltatási színvonalat képvisel. A fedélzeti szolgáltatásokat a megújult Utasellátó biztosítja, az idén először a teljes útvonalon közlekedő étkezőkocsival. A vonat Budapestről 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd Zágrábot elhagyva vág neki a Dinári-hegységnek, ahol a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe 8:46-kor érkezik.
Megfelelő közúti kapcsolat vagy buszforduló hiányában a pótlóbuszok nem minden vasútállomást, megállóhelyt tudnak megközelíteni, ezért rendszerint azok térségében jelölnek ki egy autóbusz-megállóhelyet a pályakarbantartásokhoz, felújításokhoz kapcsolódó vágányzárak vagy az ideiglenes járványügyi menetrendek esetében. Eddig az online menetrendi kereső csak a vasúti állomást illetve megállóhelyet jelezte, ezért az utasok nem kaptak pontos információt arról, hogy hol áll meg a vonatok helyett közlekedő autóbusz, hol kell felszállni, leszállni. Erről eddig az állomásokon kifüggesztett vágányzári hirdetményről vagy az online kereső esetében egy belinkelt, pdf formátumú menetrendi táblázatból lehetett informálódni. Az utasok a fejlesztésnek köszönhetően ezentúl a menetrendi kereső használata során könnyebben tudnak tájékozódni a pótlóbuszok indulási, érkezési helyéről, illetve az átszállási pontokról. Aktuális MÁV-Start Zrt ELVIRA menetrend online menetrendi kereső pótlóbusz megállóhely
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-START egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity. A vonat idén először korszerű, légkondícionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik. További újítás, hogy a vonatban a teljes szakaszon étkezőkocsi közlekedik. A jól bevált és közkedvelt útvonalakon július 2-től augusztus végéig heti rendszerességgel a Volánbusz is indít kényelmes, légkondicionált autóbuszokat Splitbe és Porecbe. A koronavírus-járvány visszaszorulásával, az átoltottság egyre nagyobb növekedésével újra kinyílt a világ, élénkül a belföldi mellett a külföldi idegenforgalom is. A belföldi utasszám növekedés mellett hosszú hónapok után újraindult a nemzetközi vonatforgalom is. A pozitív változások tükrében a vasúttársaság arra törekszik, hogy modern és környezetbarát járművekkel, optimális menetrenddel és utasbarát szolgáltatásokkal bírjon rá mind több embert, hogy nyaralásukhoz is a közösségi közlekedést válasszák. Most minden eddiginél bizakodóbbak vagyunk, a nyári szezonban megnövekedett utasszámra számítunk" – mondta el dr. Homolya Róbert.
A MÁV-START alkalmazása hasznos segítséget nyújt utazása megtervezéséhez, amihez az alkalmazásból a jegyét is megvásárolhatja. A MÁV applikáció mindent tud a vonatokról: az utazás időpontja, az indulási és érkezési hely, valamint az igénybe vehető kedvezmények kiválasztását követően segít az optimális útvonal kiválasztásában. Emellett a menetrend alapján információt ad az esetleges átszállásokról és az állomásokról, megjeleníti a menetjegy árát, jelzi a pótjegyváltási kötelezettséget. A jegyeket egy gombnyomással a kosárba teheti, majd bankkártyával kifizetheti. A vásárlási beállítások, adatok elmenthetők, így a következő alkalommal még egyszerűbb lesz a vásárlás. A MÁV applikáció használatával a vonatok aktuális helyzetét is könnyedén nyomon követheti a valós idejű adatokat használó térképen. Továbbá teljesen egyedi funkcióként valós idejű csevegés folytatható a vonaton utazó utastársakkal. Ajánlott Android verzió: 5. 0+
Visszafelé, Splitből a vonat 18:28-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Idén a járat 5 darab új arculatos, légkondicionált fekvő- és hálókocsival fog közlekedni, több mint 210 férőhelyet biztosítva. A háló- és fekvőhelyes kocsik utasai számára a megújult Utasellátó minőségi fedélzeti szolgáltatást kínál. A hálókocsik utasai számára az induláskor megágyazott, tisztasági csomaggal ellátott fülkék állnak rendelkezésre, valamint az utaskísérő által az ülőhelyen felszolgált színvonalas reggeli is a szolgáltatás része. A vonat idén először a teljes szakaszon továbbít étkezőkocsit, így a háló- és fekvőhelyes kocsik utasai az étkezőkocsiban is elfogyaszthatják reggelijüket, egyedülállóvá téve a MÁV-START által kínált fedélzeti szolgáltatásokat. A jegyértékesítés a nemzetközi pénztárakban már június 17-én megkezdődik. A jegyvásárlás folyamata egyszerűsődött, most először a háló- és fekvőhelyes kocsikra szóló jegyek is megválthatók lesznek a következő héttől a megújult ELVIRA felületen, ezzel is elősegítve a korszerű és kényelmes utazást.
Újabb szakaszához érkezik a 3-as metró felújítása: július 24-étől augusztus 22-éig ez a legfontosabb tudnivaló. Biztosítás nélkül nekivágni egy külföldi nyaralásnak több mint felelőtlenség, pláne, ha gyerekkel, idősebb rokonnal vagy éppen saját autóval utazik az ember.
Az oldal alján letölthető a balatonfenyvesi kisvasútra érvényes menetrend. Váltsa meg menetjegyét a MÁV applikáció n, és kerülje el a sorbanállást! Különvonat, különkocsi és kerékpárszállítás előzetes bejelentése: +36 30 661 6201
Felnőtt jegyek már 48 eurótól, gyermekjegyek már 25 Eurótól is elérhetők rá. A nemzetközi vonatok díjszabását folyamatosan fejlesztik a MÁV-START szakemberei, ennek köszönhetően az új START Europa ajánlatcsalád egyre több országba elérhető. A Szlovákiába, Romániába, Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba és Svájcba induló közvetlen vonatokra, átszállás nélkül elérhető célállomásokra a MÁV appban és az internetes ELVIRA felületen is válthatók menetjegyek ingyenes helybiztosítással egyszerűen és készpénzmentesen. A horvát tengerpart legszebb városainak idei felfedezésében a Volánbusz is segít A Volánbusz a jól bevált és közkedvelt útvonalakon 2021. július 2-től augusztus végéig heti rendszerességgel indít kényelmes, légkondicionált autóbuszokat Splitbe és Porecbe. A Dalmát expressz budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással közlekedik Zadar, Biograd, Vodice, Šibenik, Primošten, Trogir és Split településekre, és a csak online, korlátozott számban megváltható MiniÁr-kedvezményes retúrjeggyel már 17 500 forinttól igénybe vehető.