Lehet, hogy tanítványunk választhat a két lehetőség közül. Gyakoroltassuk mindkét helyzetet. Beszéljük meg, hogyan készítjük el a feleletünk vázát, hogyan gyűjtjük össze a témakörhöz tartozó fogalmakat, milyen tételeket fogalmazunk meg, melyiket bizonyítjuk. A tételsorok kisebb mértékben évről évre változnak, így figyelnünk kell arra, hogy az adott évben egy-egy tételcím mit takar. A feleletnek 20 percbe kell beleférnie a feladatmegoldással együtt. Talán érdemes úgy gyakorolni, hogy 15 percre tervezzenek. 15 perc alatt sok minden elhangozhat. Ha a feladatmegoldás nem sikerül önállóan, akkor a vizsgabizottságnak "marad ideje" segíteni. A felkészülés során készített jegyzet legyen áttekinthető. A felelet nem a jegyzet felolvasását jelenti, hanem azt, hogy időnként belenézve a mondanivalót tovább lehet fűzni. Beszéd közben meg kell benne találni a folytatáshoz szükséges kulcsszavakat, mondatokat. Milyen definíciót mondjon el a vizsgázó? Javasoljuk, hogy többet is, mert a felelet ekkor biztosabb tudást mutat és így, ha valamelyik definíció esetleg helytelen, azt feledtetni tudja egy másik hibátlan definíció.
Az értékelés szempontjai: 1. Az elméleti kérdések összesen: 15 pont 2. A három feladat összesen: 30 pont 3. Önálló teljesítményre való képesség, a feladatok logikus előadása, illetve a matematikai kommunikációs képesség: 5 pont "Azt, hogy a harmadik szempont szerinti 5 pontból mennyit kap a vizsgázó, annak a mérlegelésével kell eldönteni, hogy a vizsgázó milyen mértékben tudott önállóan megbirkózni a kérdésekkel, illetve a feladatokkal; ha segítő kérdésekre volt szüksége, azokat megértette-e és a feleletében fel tudta-e használni. A szóbeli vizsgát is tett vizsgázó végső értékelése az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes pontszáma alapján történik" – írja az OH. Ilyen témakörökről kaptak feladatokat a diákok a középszintű matekérettségi első, 45 perces részében. Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin. Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen 13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását.
A vizsga felépítése A középszintű matematika érettségi egyetlen vizsgából, a 180 perces írásbeli számonkérésből áll. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, amelyre 45 perce van, majd a II. feladatlap következik 135 perc alatt. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik, egyik felében a feladatok egy vagy több kérdésből állnak, a második rész három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmaz, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető. A feladatsor összeállításakor az alábbi tartalmi arányok az irányadók: Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 20% Aritmetika, algebra, számelmélet 25% Függvények, az analízis elemei 15% Geometria, koordinátageometria, trigonometria 25% Valószínűségszámítás, statisztika 15% A feladatsor feladatainak 30-50%-a a hétköznapi élet problémáiból indul ki, esetenként egyszerű modellalkotást igénylő feladat.
Az írások pdf-ben érhetők el, hogy "ne essen szét" a dokumentum, és az ábrákat is jól lehessen látni. A témakörök kidolgozását a legjobb tudásom szerint igyekeztem megtenni. Azonban a többszöri átnézés után is maradhattak benne hibák, hiányosságok. Ennek következtében: Jogi nyilatkozat Ebben a kéziratban legjobb meggyőződésem szerint megbízható információkat közlök. Nem vállalok kötelezettséget és garanciát az információk teljességének vagy pontosságának hiányából adódó következményekért, nem vagyok kötelezhető a kéziratban található információk javítására és frissítésére, továbbá nem vállalok felelősséget a kéziratban található információk használatából eredő bármilyen természetű kárért. A felelősség elhárítása A kézirat rendeltetése csupán a személyes használat, célja, hogy matematikából az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgára való felkészüléshez támogatást nyújtson. Nem garantálom, hogy a kézirat teljes mértékben kielégíti a felhasználó igényeit. Nem viselek semmilyen közvetlen vagy közvetett felelősséget a károkért, amelyeket a felhasználók vagy harmadik felek okoztak a kézirat helyes vagy helytelen használatával maguknak vagy másoknak.
Mintatétel az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgához 49. Értékelési útmutató emelt szintű szóbeli érettségi vizsgához 49. Kommunikációs helyzetek és szándékok 49. Nyelvtani szerkezetek és szókincs 49. Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 50. Eszperantó nyelv 50. Tájékoztató középszinten 50. Témakörök középszinten 50. Mintatétel a középszintű szóbeli érettségi vizsgához 50. Értékelési útmutató középszintű szóbeli érettségi vizsgához 50. Kommunikációs helyzetek és szándékok 50. Nyelvtani szerkezetek 50. Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 51. Finn nyelv 51. Tájékoztató közép- és emelt szinten 51. Témakörök közép- és emelt szinten 51. Mintatétel a középszintű szóbeli érettségi vizsgához 51. Értékelési útmutató középszintű szóbeli érettségi vizsgához 51. Mintatétel az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgához 51. Értékelési útmutató emelt szintű szóbeli érettségi vizsgához 51. Kommunikációs helyzetek és szándékok 51. Nyelvtani szerkezetek és szókincs 51. Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről A vizsgatárggyal kapcsolatos szakmai kérdéseket a következő e-mail címre lehet küldeni:
Forgalmazza a(z): Líra Előnyök: 14 napos visszaküldési jog Lásd a kapcsolódó termékek alapján Részletek Általános tulajdonságok Szerző nemzetisége Magyar Korosztályok 18+ Alkategória Matematika Ajánlott Érettségi-felvételi Nyelv Szerző CORVINA KIADÓ KFT Kiadási év 2015 Kiadás puhakötés ragasztva Borító típusa Puha kötés Formátum Nyomtatott ISBN / ISSN 9789631362763 Méretek Oldalak száma 160 Súly 266 g Gyártó: Corvina Kiadó törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek. Értékelések Legyél Te az első, aki értékelést ír! Kattints a csillagokra és értékeld a terméket Legutóbb hozzáadva a kedvencekhez Ügyfelek kérdései és válaszai Van kérdésed?