Szent fing, nagy fing:) hallgasd meg könyörgésünk. :)
A sértő jelleg tehát korántsem új keletű. Ugyanakkor a mai fiatalabb nemzedékek számára a hagyományos paraszti élet kevésbé ismert, az ő szóhasználatukban nyilván inkább a lekicsinylő jelleg érvényesül, nem föltétlenül csak a földművesekre vonatkozóan. Nem könnyű tehát megállapítani: sértésnek számít-e az, ha valakit vagy valakiket leparasztozunk? Már a régebbi szótárak közül is megjegyzi némelyik, hogy a paraszt megnevezés sértő, és helyette inkább a földműves, a szántóvető ajánlott. Eszünkbe juthatnak Arany János Toldijának sorai is: "Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára? " Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra; De Toldinak a szó szívébe nyilallik, És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik. "Hm, paraszt én! " emígy füstölög magában, "Hát ki volna úr más széles e határban? Toldi György talán, a rókalelkü bátya, Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja? A fönti sorok választ is adnak a kérdésre, hiszen korántsem mindegy, hogy ki használja a paraszt szót, illetve milyen szándékkal mondja: "hetykén", "félvállra" – azaz egyértelműen becsmérlő szándékkal; illetve rokonszenvvel, büszkén.
… …aki esetleg még mindig hümmög…én is Tudom, hogy nem ilyen példát kell mutatni a gyereknek…bár inkább az apjára hasonlít…Isten ments, hogy esetleg csupán kedvességből valaki megjegyezze, hogy azért kicsit Rám is…na mindegy is…nem is ez számít!
Első könyv Melyik út megyen Budára? A vén udvarház tornácán egyedül üldögélt a nagyasszony. Valami írást betűzgetett. Megtelt a szeme könnyel: örömnek, fájdalomnak a könnyével. Újra meg újra betűzgette a levelet, mintha nem hinne a szemének. Budavárából, a király udvarából jött a levél, s nincs kétség benne: a fia írta, az ő keze írása. - Hát mégsem felejtkezett meg özvegy édesanyjáról, a világi pompa közt sem! - fohászkodott föl a nagyasszony, özvegy Toldi Lőrincné. Álmatlan éjszakákon mi keserves könnyet hullatott György fia miatt, ki már sok-sok esztendeje élte világát Lajos király udvarában, s csak akkor írt, ha megszűkült a pénzben! S íme, most azt írja, hazajön, hogy oly sok idő múltán édesanyja kebelére boruljon. - Fiam, édes fiam, csak jere, csak jere! Az anyai szív egyszerre felejti minden sérelmét. Másnak látja Györgyöt, mint amilyen volt gyermek-, majd ifjú korában. Haj, mi tenger keserűséget szerzett szívének ez a fiú! Durva volt, nyers volt, gőgös volt, goromba szavakkal vagdosott vissza az édes anyai szavakra.
1/22 anonim válasza: 2010. dec. 12. 16:55 Hasznos számodra ez a válasz? 2/22 A kérdező kommentje: 3/22 anonim válasza: 2010. 17:11 Hasznos számodra ez a válasz? 4/22 A kérdező kommentje: 5/22 anonim válasza: Már úgy várlak haza, remélem te vagy! Vacsira hegesztettem egy tortát ^^ 2010. 17:32 Hasznos számodra ez a válasz? 6/22 anonim válasza: Miazhogy megyen!? főnévi igenév menni-haladni XD 2010. 18:43 Hasznos számodra ez a válasz? 7/22 anonim válasza: Én is várlak a vacsival, rengeteg tésztát megcsövesitettem, és igy lett csövestészta vacsira,. 2010. 18:45 Hasznos számodra ez a válasz? 8/22 anonim válasza: 2010. 18:54 Hasznos számodra ez a válasz? 9/22 BlackSword válasza: 100% "Megyen"?! Azt még én vagyok a paraszt?! 2010. 19:38 Hasznos számodra ez a válasz? 10/22 anonim válasza: amerre az összeomlott viskód kéménye elölt 2010. 20:43 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.