Ezt még A hobbitból trilógiát varázsoló Peter Jackson is megirigyelné. Peter Jackson. Fotó: Getty Images Az már a Legendás állatok és megfigyelésük 2 premierdátumának bejelentésekor eldőlt, hogy a négy Harry Potter-filmet is jegyző David Yates direktorban immár olyannyira bíznak a producerek, hogy az idén novemberben érkező első felvonás ( előzetes itt) után a sequel levezénylését is rábízták. Magyarán ha jól teljesít, az sem kizárt, hogy a kilátásba helyezett további három film rendezését is megkaphatja. Az új filmsorozat közelgő első része 1926-ban játszódik és A mindenség elméletében nyújtott alakításáért Arany Glóbusszal és Oscarral is jutalmazott Eddie Redmayne játssza benne a Newt Scamander (a magyar kiadásban Göthe Salmander) nevű főszereplőt, aki egy mágikus teremtményeket kutató magizoológus. A bonyodalmak ott fognak kezdődni a történetben, amikor Salmander New Yorkba érkezvén "elveszít" néhányat a vele utazó különös lényekből, amellyel veszélybe sodorja mind a varázslók, mind a muglik világát.
A városra memóriabűbájos esőt bocsátanak, és nem maradhat magnix tanú, így Kowalski emlékeit is törlik. Salmander elhagyja New Yorkot, azonban még megígéri Porpentinának, hogy személyesen hozza el neki majd a készülő könyvét a legendás állatokról. Az utolsó kockákon még látjuk, hogy Salmander anyagi segítségével Kowalski megnyithatta álmai pékségét, ahová Queenie is betér vásárolni... Itt a vége a cselekmény részletezésének!
Itt a teljes magyar nézettségi lista: # Film Hétvégi bevétel Nézőszám Változás összbevétel Össznézőszám 1. Legendás állatok - Grindelwald bűntettei 169 232 983 106 941 182 238 223 114 839 2. Bohém rapszódia 91 539 130 61 671 -24% 452 860 333 310 785 3. A belleville-i zsaru 15 446 050 10 281 4. Apróláb 9 503 255 7 304 -6% 232 464 686 174 448 5. Ami nem öl meg 9 442 234 6 434 -42% 29 731 215 20 463 6. Ruben Brandt, a gyűjtő 7 655 131 5 395 119% 11 163 779 8 972 7. Csillag születik 7 414 525 4 718 -26% 166 006 198 117 639 8. Venom 6 121 860 3 856 -49% 529 117 735 349 206 9. Pizzarománc 5 896 794 3 974 -38% 18 097 142 12 468 10. X – A rendszerből törölve 5 473 309 3 618 43 888 221 31 584 Az Egyesült Államokban közel sem volt olyan erős a Harry Potter-láz, mint Magyarországon. A Legendás állatok folytatásának teljesítménye elmaradt a várakozásoktól és csak 62 millió dolláros bevételt szedett össze. Eredetileg 65 milliót vártak tőle, ami ha meg is valósul, akkor is elmaradt volna az első rész 74 millió dolláros teljesítményétől.
Legendás állatok és megfigyelésük TELJES FILM MAGYARUL 2016!!!
Te is alig várod már, hogy még többet kapj Jude Law-ból fiatal Dumbledore-ként, a cuki varázslényekből és az újabb izgalmakból, ugye? Akkor készülj fel, mert most jön a rossz hír.