Ennek hatásossága a vér oxigénszintjén szinte azonnal látszik, így hamar eldönthető, ez mennyit segít, hogyan reagál a páciens. Azt látjuk nagyon sok betegnél, hogy ez ragyogóan működik. Ha nem elég az 'egyszerűbb oxigénterápia' (arcmaszk, orrszonda stb. ), utána légzésüket magasabb szinten támogathatjuk, de még mindig nem 'invazívan' (tehát nem intubálva). Ez a második szint a magas áramlású, párásított oxigén az orrba, illetve a nem gépi lélegeztetés, amely során a betegre egy maszkot vagy teljes sisakot rakunk, az pedig magas nyomással egy lélegeztetőgépre kapcsolva segíti a légzését" – írja Facebook-bejegyzésében. A gyermekgyógyász szerint stratégiát kell váltani: nem a minél több lélegeztetőgép és az ágyszám bővítése a cél, hanem el kell kerülni a lélegeztetőgép alkalmazását: "Ha van 20 lélegeztetett beteg, és 40-re bővítjük az ágyszámot, a maradék 20 ágyon nem intubálni és lélegeztetni kell, hanem a fenti egyéb módszerekkel kell kezelni a betegeket. Mintha szubintenzív lenne. " A szegedi aneszteziológus szerint van, ahol így járnak el Mindezzel egyetért Lovas András aneszteziológus is, aki blogot indított, hogy reális képet kaphassunk a COVID-osztályon zajló mindennapokról.
Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
A koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésével folyamatosan nő a kórházi kezelésre szoruló, és sajnos a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is, ami immár negatív rekordot dönt. Az alábbi cikkben áttekintjük, mit is jelent pontosan a lélegeztetés, el lehet-e kerülni, és ha nem, milyen hosszú távú következményekkel kell esetleg számolni. A járvány harmadik hullámában a korábbaiknál is gyorsabban nő a fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók száma és ezzel együtt azoké is, akiknek a tüdejét annyira megtámadta a vírus, hogy önállóan már nem tudnak lélegezni. A hét utolsó napján 7445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 778-an vannak lélegeztetőgépen. Akinél a betegség tünetmentes vagy enyhe lefolyású, annak nincs teendője azon kívül, hogy 10 napig karanténban kell maradnia. Kórházba csak azok kerülnek, akiknél súlyosak a tünetek (például légzési nehézség lép fel). A tüdő nem megfelelő működése az egész testre kihathat az által, hogy az oxigénszint csökken, ami egy pont után akár súlyosan károsíthatja a létfontosságú szerveket.
Egy észak-magyarországi kórház orvosa is arról beszélt, nagyon sok súlyos állapotú betegük van, újranyílt minden Covid-osztály. "Reggel hétig több mint 10 koronavírusos betegünk hunyt el. " Más kórház ápolója azt közölte, olyan mértékű náluk a telítettség, hogy választani kellett, ki kerüljön le a lélegeztetőgépről, hogy más kaphassa azt meg. Ott jelenleg a Covid-osztályon két ápoló jut 25 betegre. © MTI / Balogh Zoltán A hatvani kórház Covid-osztálya is megtelt, mind a 120 ágyon fekszik beteg – mondta a 168 Órá nak adott interjúban Zacher Gábor toxikológus, aki mentőzés mellett a kórház sürgősségi osztályán dolgozik. Az a rémisztő, hogy komplett családok is érkeznek, apa, anya, a gyerek pedig egy másik kórházban van – mondja Zacher, akinek naponta 3–4 beteggel is közölnie kell, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel. Ráadásul a folyamat nagyon gyors: akár úgy is lélegeztetőgépre kerülhet valaki, hogy előtte nem sokkal a viziten még beszélgettek. Korábban ritkának számított, hogy a betegség az egész családon egyszerre átvonul, ma viszont már gyakori, mert az új mutáns vírusok könnyebben terjednek emberről emberre – erősítette meg Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa is a Kossuth Rádió nak adott interjújában, hozzátéve, hogy egyre fiatalabbak a kórházba kerülő betegek, a Magyarországon pusztító brit mutáns 10–15 százalékkal súlyosabb tüneteket okoz, mint a vírus első verziója.
Minden eddiginél több koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük durván minden 10. ember lélegeztetőgépen van. A Semmelweis Egyetem rektora korábban arról beszélt, a magyar egészségügyi személyzet teherbíró képessége 1000 lélegeztetett beteg körül határozható meg, ekkora és ennél nagyobb számú súlyos állapotban lévő beteget hosszú időn keresztül az ellátórendszer nem bír el. Ha a jelenlegi növekedési ütem marad, pár napon belül elérhetjük ezt a számot. Elképesztő mennyiségben érkeznek a betegek, és nagyon sok a súlyos eset, ez rosszabb, mint bármikor volt – mondta a egy fővárosi kórház covid-osztályos szakdolgozója. Ő is azt tapasztalja, amit más kórházból is hallani: a fiatalabb, 40–50 évesek is súlyosabb tünetekkel érkeznek, jellemzően kétoldali tüdőgyulladással. Náluk annyira telítettek már az osztályok, hogy a jobb állapotban lévő fiatal pácienseket próbálják hazaküldeni azzal, hogy ha rosszabbra fordul az állapotuk, azonnal jöjjenek vissza, de addig is legyen hely az időseknek.
Az oxigén és a nyomástámogatások természetesen minden esetben a lélegeztetőgéptől jönnek, tehát a "lélegeztető csövön keresztül", amin keresztül a légúti váladékot is le lehet szívni, illetve párásítót, esetleg gyógyszerporlasztót is lehet a légzőkörbe helyezni (ez pl. asztmásoknál, krónikus tüdőbetegeknél - COPD - nagyon fontos/hörgőtágító szerek porlasztásához). Onnantól kezdve, hogy egy beteg lélegeztetőgépre kerül, a cél- hogy onnan minél előbb le lehessen venni, tehát a gépről való leszoktatás rögtön elkezdődik az oxigén és a nyomástámogatások beállításával, természetesen artériás vérgázeredmény függvényében. A betegek ébresztése megint egy sokrétűen összetett dolog, röviden: addig a mértékig kell őket altatni, amíg már nem zavarja pl. a lélegeztető tubus. Ez különféle altatószerekkel történhet, legelterjedtebb a Propofol nevű szer, ami azért nagyon jó, mert gyors a felezési ideje (kb. 15 perc alatt) ébreszthető a beteg a szer leállítását követően. Minimális analgoszedációt is szoktak alkalmazni, hiszen a fájdalomcsillapítás mindig nagyon fontos.