Egy számomra ismeretlen jelenettel indulnak kalandjaink (vagy csak ennyire kiesett a Dead Mans Chestből ez a rész... ), Jack Sparrow-val a főszerepben, amint egy börtönből szökik épp meg, ismét. Az első küldetés alatt ismerkedhetünk meg az irányítás fondorlataival, amihez nem árt megtanulni az opciók közötti ikonjelzéseket a különböző billentyűkhöz. A drága fejlesztők a PS2-ről való portolás során ahelyett, hogy rendes billentyűket írtak volna ki, változatos piktogramok alapján kell megfejtenünk, melyik ábra mit is takar. Ez az alapmozdulatoknál még elmegy, de speciális helyzetekben, mint például a Jackanism, ahol időre kell egy felvillanó kombinációt lenyomnunk már igencsak frusztráló tud lenni, ha nem jut rögtön az eszünkbe, épp melyik támadásgombot nyomjuk meg a három közül. Egy elütés ugyan nem jelenti a tovahaladás elbukását, viszont büntetésből nyakunkba varrt ellenfélsereget igen. A csapástrió egyébként egy könnyű és gyors, lassú de erős, valamint tárgyhasználat formájában ki is merül, utóbbihoz tartozik az életenergia utánpótlása is, komolyabb szembenálló ellenálláskor tanácsos azt beállítani aktív itemnek.
Fórum Játékosok fóruma Házigazda: IMYke2. 0. 0 57428 Játékmagyarítások fóruma Magyarítás és magyarosítás különbsége A magyarosítás az az államilag támogatott politika, amely főleg a Magyar Királyság, illetve a Magyar Népköztársaság ideje alatt a magyarországi nem magyar nemzetiségű lakosságot igyekezett kényszerű asszimilációval, illetve egyes előnyökkel (gazdasági, személyes) magyarrá tenni. E mellett létezett a természetes magyarosodás folyamata is, amely elsősorban a szigetekben és városokban élő nemzetiségi polgárok körében volt erősebb. A szót használják az idegen nyelvű számítógépes programok, játékok magyar nyelvre fordítása értelmében is, bár ez helyesebben magyarítás lenne. (Forrás: tás) | HunosítókTeam | Lostprophet | evin konzolozz | Baker Online® Tehát akkor a patch bekavar... Nem egyenlőre nincs megoldás, de az is lehet, hogy a visszafejtő progi a ludas... Methos be kell valljam elosszor azt hittem en vagyok hibas ugyanis elotte felraktam patchot es ugy ra magyar de uninstall az ugy magyar es igy egy fokkal jobb lett igy mar olvashato a szoveg de viszont jatekinditasnal kifagy space-t nyomok es kilep van mar megoldas?
A válaszok egyelőre nem futottak be, de rákérdeztünk, és dolgoznak rajta a srácok! )
felújított változatát. Tekintve, hogy a fent említett úriember rosszat még nem adott ki a keze közül, komolyan vártam én 2837 Silent Hunter II U-bootwaffe necesse est, sed vivere non – mondja az ősi vizigót közmondás: tengeralattjárózni muszáj, de élni nem. Ez különösen igaz a II. Világháború német tengeralattjárósaira, mivel nem volt éppen egy életbiztosítás terrorizálni az Atla 2432 Silent Hunter III Kiben ne támadna fel a romantikus kalandvágy egy-egy tengeralattjárós mozi után, hogy maga is szelhesse a hullámokat karcsú hajójával, lemerülve cserkészhesse az ellenség konvojait és csendben elosonhasson a rá vadászó rombolók elől? Akit nem fo 2729 Tropico 2: Pirate Cove Már megint egy sziget, és ismét az Antillákon. Ám ezúttal nem a közelmúlt egyik dél-amerikai diktátorát játszhatjuk majd, hanem a XV. század egyik kalózvezérét. Ifjúkorunk kalózos kalandregényei elevenedhetnek meg, a Kincses sziget, a Vörös kalóz és 2237 S. C. S. Dangerous Waters interjú A tengeri szimulációs játékok megszállott rajongóinak örömére a napokban megjelent az S. Dangerous Waters.
): #100 starky 2011. november. 22. 15:14 ha azt nézzük nem is annyira rossz a grafikája ahoz képest hogy 256mb memory val megy #98 dj00 2011. 01. 16:44 #96 Kenshy 2011. október. 08. 10:33 french: Igen, tényleg nagyon jó játék lett. Én már végigvittem párszor. #95 french 2011. 14:54 Haljátok mit fikázáátok??? NE nézetek minden játékot egy 2011 es játéknak mondjuk és nem tom mit izéltek sztem egy nagyon jo és hosszu játékra sikeredett!!! nem tom ki hogy van vele de nekem ez best 4 ever!!! több kalózos játékot csinálhatnának a pc-s piacra, talán majd a Risen 2 jó lesz... Hát már csak a képeket nézve erintem nem a legjobb játék 2007-hez képest. Nem rossz játék én kidaráltam hatszor ps2 de igaz 2007-hez képest! #91 alexkaa 2011. július. 14. 13:29 Azért ez milyen grafika azért 2007-ben, ha dolgoztak volna még rajta 1000x jobb lett volna de ők tudják.
Bemutatás Minden ami végigjátszás és pc játék.
Figyelt kérdés Sziasztok. Van World War Z - re magyarosítás? Ha igen akkor tudnátok nekem linkelni? Köszönöm 1/2 anonim válasza: Nem készült (még) hozzá magyarítás. Ha eddig nem, lehet nem is fog. 2020. máj. 19. 19:51 Hasznos számodra ez a válasz? 2/2 A kérdező kommentje: Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Magyarítások dishonored 2 magyaritas letoltese A lista Fórum Belépés Regisztráci. Dishonored: Death of the Outsider Dishonored Dunwall City dishonored 2 magyaritas letoltese Trials DLC Cenega Hungary Dishonored The Knife of Magyarítások A lista Fórum Belépés Regisztráci. Extended Edition Age of Pirates City of Abandoned Ships Age of Pirates: Caribbean Tales Age of Wonders Age of Wonders III Aikia the Escape Air Attack Air Conflicts Secret Wars Air Offensive Airfix Dogfighter Aladdin Alan Wake Alarm für Cobra Risen - Dark Waters GTA IV - Episodes from Liberty City Two Worlds II - Pirates of the Flying Fortress Divinity II - Dragon Knight Saga Two Worlds II - Castle Defense Two Worlds II Venetica Divinity II - Ego Draconis Resident Evil Grand Theft Auto IV Risen Silverfall Earth Awakening A legjobb tudomásom szerint nincs és nem is tervezte senki forditani. Ennek elenére a több játék tesztelő dícsérte szarból várat építettek és engem is nagyon érdekelne a története. A Drive megnyitja a zip, rar, és egyéb tömörített fájlokat, és azok tartalmát egy listában jeleníti meg!
Counter-Strike: Source Digitalzone INFO: Műfaj: Lövöldözős Gépigény: Minimum: 1. 2 GHz Processor, 256MB RAM, DirectX 7 level graphics card, Windows 2000/XP, Mouse, Keyboard, Internet Connection Recommended: 2. 4 GHz Processor, 512MB RAM, DirectX 9 level graphics card, Windows 2000/XP, Mouse, Keyboard, Internet Connection Az egyetlen olyan tört CSS amin normálisan tudsz játszani akár neten akár LAN-on. a Serialt, cracket, patchet tartalmaz!! Telepítés: Ilyen sorrendben telepítsd a fájlokat. 1, CSS_Full_07-07-2005_DIGITALZONE 2, CSS_Patch_v10_Comprehensive_20-04-06-DZ 3, CSS_Patch_11_v26-08-2006_DZ 4, CSS_Patch_12_v31-08-2006_DZ 5, CSS_Patch_13_v24-09-2006_DZ 6, CSS_Patch_14_v03-11-2006_DZ 7, CSS_Patch_v15_10-12-2006_DZ 8, CSS_Patch_v1_TO_v16_18-12-2006-DZ 9, CSS_Patch_v16_18-12-2006_DZ 10, CSS_Patch_v17_04-04-2007-DZ Találsz még egy nevű állományt, mely az alap pályákon kívül sok új pályát tartalmaz. Ezeket másold be a csstrike/bin/maps nevű könyvtárba. A legegyszerűbb ha felülírod az egész könyvtárat.
Ez a Digital Zone-os változat, melyet játszhatsz neten is illetve LAN-on is! Letöltés: KÓD Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy 2003 Katt-rá a nagyobb képért Minimális gépigény: - Windows 98/98SE/ME/2K/XP/Vista - PIII or Athlon class 450Mhz or faster - 128MB RAM - 32MB OpenGL 1. 4 compatible PCI or AGP 3D Hardware Accelerator - 16-bit DirectX 9. 0a compatible sound card - 100% DirectX 9. 0a compatible computer - 1. 2GB HDD A telepítés menet-leírása az nfo -ban pontosan leírva. Tölthető akár felváltva akár vegyesen is mind a két tárhelyről Honosítást tartalmazza!!