Figyelt kérdés Lehetőleg olyan legyen, ami a nem eredeti játékkal is működik:) (Tudom, hogy még most jött ki, ezért tettem fel a kérdést, hiszen én csak olyat találtam ami az eredetihez jó:/) Olyan is jó ami még csak most készül, de nemsoká készen lesz. Aki olyan választ szeretne küldeni, hogy vedd meg, az inkább ne írjon semmit, tudom, hogy meg kellett volna venni, de nem mindenkinek van 60 Eurója (18000Ft) egy játékra. 1/5 Csori96 válasza: A játék csak nemrég jelent meg, ezért teljes magyarítás még nincs hozzá, talán majd néhány hónap múlva. Mivel a játékfordítói közösség nem túl nagy, felesleges arra számítani, hogy többen belekezdenek a fordításába. Egy magyarítás készül a játékhoz, mely Steamen mod formájában érhető el ( [link]). A játék már nagyjából 8000 Ft-ért is beszerezhető. 2016. jún. 22. 15:40 Hasznos számodra ez a válasz? 2/5 A kérdező kommentje: Köszi! Végül úgy döntöttem, hogy játszok egy kicsit a nem eredeti verzióval, és ha megtetszik akkor megveszem a játékot:) 3/5 anonim válasza: 2016.
A második tevékenységi kör az operatív munkáé, amely a gyakorlatban úgy zajlik, hogy az ügynököket "kiküldjük terepre", kijelölünk egy célkörzetet, ahol megkezdik a kémhálózat kiépítését, bizonyos százalék elérése után pedig bevetéseket oldhatnak meg. Eleinte könnyebb, párban végrehajtható missziók jönnek, például beszivárogni a célország civil adminisztrációjához, a hadsereghez vagy a légierőhöz, aztán megfújni a fejlesztéseiket, később pedig a helyi ellenállással felvéve a kapcsolatot, szabotázsakciókat is végre tudunk hajtani, vagy éppen a háttérben megszervezni egy a mieinkkel kollaboráló kormányt. A hírszerzés harmadik nagy csoportját a kódtörés jelenti, ami szimpla kattintásos műfaj, és ha sikerül feltörni egy ellenséges nemzet katonai kódját – a szükséges időt lerövidítheti néhány, a kódkönyvek ellopását célzó akció, vagy a mechanikus kódtörő gépek kifejlesztése –, akkor érdemes a passzív bónuszait szép kussban élvezni, és ténylegesen csak a hadműveleti fázisban felhasználni (az adott országnál ugyanis hamar leesik a tantusz, és 30 nap múlva megváltoztatja a kódjait).
A 2016-os megjelenés óta a Paradox alaposan körüljárta a Hearts of Iron -témát, a mostani ugyanis már az ötödik nagy kiegészítés. A korábbiak között voltak kevésbé emlékezetes darabok, mint a legutóbbi Man the Guns, és olyanok is, amelyek nem mindenki szívét dobogtatták meg, bár a Death or Dishonor a magyar játékosokét biztosan, hisz a magyar (és mellékesen a román-jugoszláv-csehszlovák) horizontot tágította új nemzeti döntésekkel, eseményekkel. Amennyiben valaki netán most ismerkedne a Hearts of Ironnal, akkor úgy tessék elképzelni az egészet, hogy a valós és fiktív történelmi események egy fa elrendezésű tablóra vannak felfűzve, és havonta, kéthavonta kiválasztva egyet, kvázi egy saját gazdasági, politikai forgatókönyvet generálunk. Az új La Résistance ezen a nyomvonalon haladva, a portugál fókusz-halmazon igazít ki egyet s mást, de az igazán komoly elágazásokat a spanyol polgárháború, illetve a francia kormányzat – a megszállt rész, a Vischy rezsim, és a régi monarchia felélesztése – kapta.
A "mi lett volna, ha…", és a karosszékből megvalósuló hadműveleti tervek nagy mágusa, a Hearts of Iron 4 sokáig mellőzte a kor hírszerzőit. Ezt pótolja az új DLC… 1941 októberében úgy tűnt, hogy a német villámháborús gépezet eléri Moszkvát, és a szovjet főváros hamarosan elesik. A végső pánikban kivezényelt lakosság már a lövészárkokat ásta, amikor befutott Richard Sorge üzenete. A szovjet hírszerzés tokiói munkatársa jelentette, hogy Japán nem lép be a Szovjetunió elleni háborúba, így 30 friss hadosztályt, 1000 tankot és 1000 repülőt tudtak átcsoportosítani a távol-keletről, s végül Moszkva megúszta, hogy a horogkereszt lobogjon a hagymakupolák felett. 1942. június, Midway, a csendes-óceáni hadszíntér nagy fordulópontja, amely szintén vehetett volna más irányt, ha az amerikai kódfejtők nem törik fel a japán haditengerészet JN-25b kódját. Folytathatnánk még a sort, de nyilvánvalóan látszik, hogy a világháborút nemcsak a hadseregek döntötték el, és a Hearts of Iron 4 -hez kiadott legfrissebb expanzió (bár a cím kissé megtévesztő) épp a hírszerzés világába vezet.
De ez egy ilyen szakma… Mindenesetre külhonban és hazai területen is van néhány olyan tevékenység, amit ezek az arcok önállóan, kvázi sallangmentesen végeznek, itthon a kémelhárítást vagy a honi ellenállók dorgálását területi alapon is rájuk bízhatjuk, más országokban pedig a diplomáciai kapcsolatokat erősíthetik, illetve a saját ideológiánkat nyomathatják propagandával. Összegzésképp, az új DLC hiánypótló kiegészítés, de az okosan összerakott hírszerző eszközök talán jobban muzsikálnának, ha történetesen nem a nulláról kellene elkezdeni az építkezést. Jellemzően a kémhálózatok ugyanis nem a háború közepén épülnek, és a történelem sem erre mutat. Az árat is némiképp túlzónak érzem, bár mostanában a Paradox kissé erősebben nyomja a ceruzát, hisz a 20 eurós árcímke nem lóg ki a sorból. Támogasd te is a PC Gurut!
1223 Kapcsolatban a Helpdesk Web 2. 0 (AJAX) és ügyfél támogat szoftver. Kínál egyedülálló jellegét meghatározza sok nagyon gyors, könnyen használható és intuitív webes felületen. Kapcsolatban e-maileket olvasni, korlátlan számú e-mail fiókok … További címeket tartalmazó darkest hour a hearts of iron magyarítás további infó...
Sajnáljuk, az oldal megszűnt! Közösségi finanszírozás hiányában a szolgáltatásainkat, magyarításainkat és különböző közösségi oldalainkat meg kellett szüntetnünk, mert nem tudtuk saját költségből fenntartani. Sajnos most a weboldal szervere és domainja került sorra. Minden régi támogatónknak, aki csak pár száz forintot is beletett a magyarítások elkészülésébe, nagyon köszönjük! Öröm volt nektek dolgozni. A magyarításainkat a továbbiakban a oldalon találjátok meg. Búcsúzik: A Paradox Magyarország fordító csapat
darkest hour a hearts of iron magyarítás keresési eredmények Leírásokat tartalmazó darkest hour a hearts of iron magyarítás Advanced SystemCare Free 14. 5. 290 IObit - 48, 6MB Shareware Haladó SystemCare, -val csak 1 kettyenés, lassú legyőz, fázik és lezuhan a vége. Haladó SystemCare a legtöbb könnyen kezelhető, intelligens és erős új generációs rendszer típus--hoz számítógép javítása és hagyja a windows repülni. FrostWire 6. 9. 4. 306 FrostWire Plus verziója a leggyorsabb frostwire valaha. BitTorrent és a magnet link támogatással valamint a beépített letöltés gyorsító és turbo boost, teszi ezt a legjobb és leggyorsabb verziója Frostwire. LEGO MARVEL's Avengers LEGO Marvel's Avengers is a Lego-themed action-adventure video game developed by Traveller's Tales and published by Warner Bros. The game features characters from the Marvel Cinematic Universe as well as characters from comic books. TSDoctor 3. 1. 9 TS-orvos segítségével több, mint bármely más eszköz, SDTV és a HDTV. A felvételek a hibákat ellenőrzi, alkalmazkodik a formátum, hogy kizárja a kompatibilitási problémákat, és tisztították meg a felvételeket, a tényleges videó és audio … SupportCenter 2.
Az alapjáték fordításának további sorsa kérdéses, ezért egy rövid felmérést szeretnénk végezni a játékosok körében. Ennél a hírnél kommentként kérem jelezze mindenki aki magyar nyelvű verziót használ és a későbbiekben is szeretne magyar nyelvű verzióval játszani, még akkor is ha csak maga a mod lesz magyar nyelvű és az alapjáték nem. A felmérésre azért van szükségünk, hogy eldönthessük továbbra is készítsünk a modhoz magyar nyelvi fájlokat vagy elég lesz az angol letve kérném ne a főoldalon jelezzétek a komment szekcióban, hanem itt egy rövid kommentben, hogy egyszerűbb legyen felmérni az igényt. Az igényt április 10-én összesítem, addig kérnék mindenkit akit érint jelezze itt egy rövid kommentben. Köszönöm! The further fate of the translation of the base game is questionable, so we want to do a short survey among the players. Therefore, please indicate in the news as a comment everyone who uses the Hungarian version and would like to play with the Hungarian version in the future, even if only the mod itself will be in Hungarian and the base game will not.