FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen választani. Ezen a helyzeten szeretnénk könnyíteni azzal, hogy megjelentetjük felvételi szabályzatunkat, s mintafeladatainkkal a konkrét felkészülésben és felkészítésben is igyekszünk segíteni. Tisztelettel köszönjük, hogy érdeklődésükkel kitüntetik gimnáziumunkat. Átgondolt döntést, eredményes felkészülést kívánunk! a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium vezetősége és tantestülete 3 Felvételi szabályzat I. Jogszabályi háttér: A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 20/2012. évi (VIII. 31. ) EMMI rendelet XI. fejezete 28/2015. (V. 28. ) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről 2. számú melléklete II. A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium a következő módon szervezi meg a felvételi eljárását: 1) Valamennyi jelentkezőnek meg kell írnia a központi matematikai illetve anyanyelvi kompetencia alapú felvételit.
Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba. ) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével 1. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba. )
A tábor ideje alatt a DÖK segítségére kísérő tanárok lesznek. A programon való részvétel önkéntes, mivel a szállás és a napi háromszori étkezés díjat mindenkinek anyagilag vállalni kell. A tábor várható költéségei: A 9. évfolyam számára 32. 000Ft A 7. évfolyam számára 10. 000Ft Ezen összegek befizetésére a beiratkozás keretein belül kerül sor az aulában. Reméljük találkozunk a Verébtáborban! A DÖK csapata Megnyitás új lapon ↪