A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3, 1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.
A kormányzópártok támogatottságában a biztos szavazó pártot választók körében 1 százalékpontnyi, azaz statisztikai értelemben elhanyagolható változás történt. A legtámogatottabb ellenzéki párt továbbra is a Demokratikus Koalíció (17%). A biztos szavazó pártot választóknál a Momentum választottsága nem változott, míg a Jobbiké 1 százalékponttal növekedett (10, illetve 9 százalék). Ebben a hónapban a biztos szavazó pártot választók körében az MSZP támogatottsága 1 százalékponttal növekedett (7%). Egy most esedékes parlamenti választáson biztosan résztvevő, pártot választói körben az LMP 3, míg a Párbeszéd 2 százalékon áll. IDEA, A Szájer-botrány a kirobbanásának idején (még) nem befolyásolta a pártpreferenciákat teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* Fidesz-KDNP 32% +/- 0% 47% - 1% MSZP-P 7% 9% + 1% DK 11% 17% +/-0% Mi Hazánk 1% 2% LMP 3% Jobbik Liberálisok 0% MKKP Momentum 10% egyéb / bizonytalan rejtőzködő / nem sza vazó 31% Adatfelvétel módja CAWI - online kérdőíves interjú Mintanagyság 2000 fő Mintavételi hiba +/-2, 2% Adatfelvétel ideje 2020. november 30 - december 4.
Az IDEA Intézet legújabb, október 31. és november 5. között készített közvélemény-kutatása szerint mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében csökkent a Fidesz–KDNP támogatottsága. Az ellenzéki oldalon belül érdemi átrendezős nem történt. Elolvadó előny a Fidesznél A közösségimédia-alapú kérdőív segítségével 2000 főt kérdeztek meg, amelyből kiderült: a Fidesz–KDNP népszerűsége a teljes felnőtt népesség körében az előző havi 34 százalékról 32 százalékra csökkent. A 2 százalékpontos eltérés hibahatáron belüli, ugyanakkor egy augusztus óta tartó folyamatot jelez. A kormányzópártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében is 2 százalékpontot csökkent, így jelenleg 48 százalékon áll. Az IDEA Intézet megjegyezte, hogy az általuk mért adatokból az olvasható ki, hogy a Fidesz támogatottsága visszatért a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre, így az első hullám kezelése során szerzett előnyük fokozatosan elfogyott. Stagnál az ellenzék Az ellenzéki térfélen lényeges átrendeződés nem történt.
A választókorú népességen belül továbbra is a Gyurcsány Ferenc vezetette Demokratikus Koalíció a legerősebb, ők 11 százalékon állnak. A DK-t a Momentum és a Jobbik követi 7-7 százalékkal. Míg a Momentum hónapok óta képtelen volt növelni támogatottságát, addig a Jobbik egy kicsit erősödött, és elmozdult az 5-6 százalékos sávból, ezzel visszaszerezte egy évvel ezelőtti támogatottságát a teljes népességen belül. A biztos pártválasztók körében azonban nincs változás, a Momentum 10 százalékon, a Jobbik pedig 8 százalékon áll. Rajtuk kívül csak az MSZP jutna be önállóan a parlamentbe, a teljes választókorú népességén belül 5, a biztos szavazók körében 6 százalékon áll. A szocialisták támogatottsága az IDEA kutatásaiban 2020-ban változatlanok maradtak egész évben. Az LMP, a Párbeszéd, a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is változatlanul 2 százalékon áll a teljes népesség és a biztos pártválasztók körében is. Ezalól csak az LMP kivétel, rájuk a biztos szavazók 3 százaléka voksolna. A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya 28 százalék.
Augusztus végéhez képest érdemben nem változott a pártok támogatottsága - derül ki az IDEA Intézet legfrissebb felméréséből. Összefoglaló A Fidesz–KDNP a teljes népesség 34 százalékára számíthat, hibahatáron belül csökkent a kormányzópártok támogatottsága. Az ellenzéki oldalon DK a teljes népességben 12 százalékot (+1) kapna. A Momentum 7 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága teljes népességben 6%. A parlamenti küszöböt még az MSZP érné el, támogatottsága a választókorú népesség körében (5%). A Mi Hazánk, az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Párbeszéd (+1) a teljes népesség 2 százalékát tudhatja maga mögött. Ebben a hónapban az ismeretlen preferenciájúak aránya 27 százalék, ami a koronavírus-járvány kitörése óta a legalacsonyabb mért érték. A Fidesz-KDNP a biztos szavazók 50 százalékára számíthat, hibahatáron belül csökkent a kormányzópártok támogatottsága. Az ellenzéki oldalon DK a biztos szavazóknál 17 százalékot (+1) kapna. A Momentumra a biztos szavazók 10 százaléka szavazna, ami teljesen megegyezik az előzőleg mért eredményekkel.
Az, hogy Ludovic Orban kivel folytatja, az Azonnalinak nyilatkozó bukaresti politológus szerint azon múlik, hányan mennek el szavazni. Az amerikai választót jobban érdekli a politika, mint a magyart Itt az amerikai elnökválasztás napja – de hogyan tájékozódnak az amerikai szavazók hozzánk, magyarokhoz képest? Egy kutatásból úgy tűnik, rendszeresebben tájékozódnak közügyekkel kapcsolatban, és sokkal inkább adnak influenszerek és celebek véleményére politikai témákban, mint a magyarok. Venetóban a régi Északi Liga megveri Salvinit A szeptemberi olasz regionális választásokon Veneto tartományban a Lega északi identitását képviselő régióelnök akár a szavazatok 75 százalékát is elhozhatja. Salvini öröme azonban csak részleges, ugyanis az ő új pártját is veri a régi legás lista. Venetoban ezzel megszülethet az olasz jobbközép új vezére. Milyen a klasszikus Fidesz-szavazó? Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.
2021. 13:51 EU-s felmérés: a magyarok sokkal jobban bíznak az EU-ban, mint a saját kormányukban Csökkent a magyarok saját kormányukba és nőtt az Európai Unióba vetett bizalma – ez derült ki a legújabb Eurobarométer felmérésből, amelyet pénteken tettek közzé. 2021. 15:27 Arató László (EUrologus) Világszerte hullámvasúton az oltási hajlandóság – most éppen fent vagyunk Több, világszintű felmérés alapján azt lehet mondani, hogy a kezdeti lelkesedés után tavaly alaposan visszaesett a koronavírusvakcinákkal kapcsolatos oltakozási szándék. Idén tavaszra azonban, az oltások elérhetőségének növekedésével ismét megjött az emberek kedve az ellenanyag felvételéhez. Az európaiak oltási hajlandósága viszont még mindig elmarad attól a szinttől, amelyet egyébként más oltásokkal szemben tanúsítanak.
Pártos hovatartozástól függ még az is, ki mivel oltatja be magát A kormánypárti szavazók az orosz és a kínai vakcinát preferálják, az ellenzéki érzelműek a nyugatiakat, de főleg az amerikai-németet, derül ki az IDEA Intézet friss közvélemény-kutatásából. Ahogy az is: a kormánypártiak és az ellenzékiek eltérően ítélik meg, hogy egyáltalán hozzáférhettek-e már az oltáshoz. Tényleg attól tart a románok kétharmada, hogy Magyarország elszakítja Erdélyt? Egy friss román közvélemény-kutatás szerint Oroszország és Magyarország célja az, hogy a román állam gyenge legyen, a románok kétharmada pedig Erdély elvesztésétől tart. Egy kolozsvári szociológus viszont azt mondja: a felmérést egy román szélsőjobboldalhoz köthető intézet készítette, a magyarellenességet vizsgáló egyéb kutatások nem ilyen képet mutatnak. Tóth Csaba Tibor Most akkor Bige László lesz az új Simicska Lajos? A házi őrizetben ülő milliárdosról ma sem tudjuk pontosan, hogy mi is volt a valódi bűne, sokan a NER bosszúját feltételezik az egész ügy mögött.
Még a Fidesz-szavazók többsége se ragaszkodik a Liget Projekt befejezéséhez A fideszes szavazók 46 százaléka ragaszkodik a Liget Projekt teljes kivitelézéséhez, 6 százalékuk teljesen leállítaná, 45 százalékuk pedig csak azon épületeket építtetné meg, amiket már elkezdtek. Utóbbi opciót az ellenzéki szavazóknak a túlnyomó többsége preferálja, derül ki a Publicus Intézet által az Azonnalinak eljuttatott kutatásából. Mit adtak nekünk az amerikaiak? Miért ciki "libsinek lenni"? Mi köze a Kubatov-listának a Republikánus Párthoz, és miért van rendben Amerikában az, ami nálunk már kiakasztja a demokráciaféltés-mutatót? Erről szól az Itt van Amerika, aminek az elolvasása után biztosan nem fogod ugyanolyan szemmel nézni a propagandisták megmondását a közpénzmédiában. Szavaznának-e többen a Fideszre, ha bezöldülne? Megmértük! Egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikerült volna a KDNP zöld fordulata. A választók 78 százaléka ugyanis úgy gondolja, hogy a kormánypártoknak nem fontos ügy a klímaváltozás, és még a Fidesz-KDNP szavazóinak is csaknem a fele ezen az állásponton van.
Pártok támogatottsága, 2019 június – 2020 április A 2019-es októberi önkormányzati választásokon együttműködő ellenzéki erők összesített támogatottsága a koronavírus-járvány érkezése előtti három hónapban folyamatosan, összesen 5 százalékpontot növekedett, azonban a járvány okán az elsősorban a bizonytalanok köréből gyűjtött szavazói bázis nem tudott megszilárdulni, és újra bizonytalanná vált – összességében kilenc százalékpontot csökkent ezen erők összesített támogatottsága. Áprilisra ebből a csökkenésből némi "visszapattanás" tapasztalható, és három százalékponttal növekedett az ellenzék támogatottsága. Mivel a Fidesz egy százalékpontot csökkent, így a két oldal közötti távolság összesen négy százalékpontot csökkenve, most egy százalékpont. Fidesz vs. ellenzék, 2019 június – 2020 április A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak. Módszertan A kérdőíves vizsgálatot 2020. április 14 – 18. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1005 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként.