Erdőkben, erdők szélén élnek, ahol bőséges az aljnövényzet és magas a páratartalom – a tűző napon hamar elpusztulnak, de napjainkban már szinte mindenhol jelen vannak. Mivel a kullancscsípés nem fáj vagy viszket, legtöbbször már csak akkor vesszük észre kedvencünkben, amikor megszívta magát vérrel és jól kitapintható. A kullancsok által terjesztett betegségek közül a leggyakoribb a babesiosis és a Lyme-kór. Időben felismerve, mindkét betegség gyógyítható. Mi tegyünk kullancs csípés esetén? Először is, csak minden ezredik kullancs fertőzött, ezért a csípés nem jelenti feltétlenül a megbetegedés tényét, de mindig legyünk körültekintőek és óvatosak. Legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne kenjük be olajjal, vagy krémmel, mert ezzel eltömítjük légző nyílásait és a fuldokló rovar a gazda állat szervezetébe juttatja a kórokozókat. Ha a kullancsot közvetlenül a bőrbe fúródása után, még a vérszívása megkezdése előtt eltávolítjuk, akkor a fertőződés valószínűsége minimális. A kullancsnak egy napra van szüksége ahhoz, hogy megkapaszkodjon a bőrben, és a fertőző anyagokat az állatba juttassa.
Krónikus formában ugyanakkor gyakran jelen van idősebb kutyákban: ezeknél csökkenő testsúlyban, illetve étvágytalanságban és vérszegénységben mutatkozik meg. Az életerős, kifejlett állatok is hordozhatják a fertőzést minden egyéb klinikai tünet jelenléte nélkül, és ilyenkor direkt vagy indirekt úton állandóan újrafertőzhetik a kiskutyákat. Alultáplált, rossz körülmények között tartott állatokban jelentkezhet véres hasmenés sötét, kátrányszerű bélsár ürítésével, anémia, étvágytalanság, a legyengült kutyáknál pedig másodlagos fertőzések is megjelenhetnek. Mikroszkópos székletvizsgálattal különítik el a petéket. Nagy gondot okoz, hogy peték még súlyos fertőzés esetén sem láthatóak a 16 naposnál fiatalabb kiskutyák székletében, ugyanis ennyi időre van szükség új fertőzés esetén a megjelenésükre. Megelőzés Amennyiben az újszülött állatok a kampósféreg-fertőzés következtében elhullanak, az anyaállattól származó következő almot 12 héten keresztül féreghajtóval kell kezelni 1-2 hetes koruktól kezdődően.
Mint minden fajta tanításnál, itt is nagyon fontos az időzítés. A legfontosabb, hogy a kutya észrevegye, hogy amíg húz, addíg nem jut előre. Ha a kutya felfedezi ezt az összefüggést, akkor már nyertünk, de ez még nem elég. Azt is fel kell fedeznie, hogy ha nem húz (sőt, a gazdi környezetében mozog), akkor viszont akció van, mozgás van. Ha nem alkalmazunk klikkert, de nagyon figyelünk az időzítésre, akkor ez önmagában is megoldja a problémánkat, de ehhez idő kell. A módszer egyszerű: abban a pillanatban, hogy a kutya elkezd húzni, megállunk és állva maradunk, amíg a póráz feszül. Abban a pillanatban viszont, hogy a póráz lelazul, azonnal elindulunk. Nagyon fontos, hogy a kutya lazítsa le a pórázt és ne mi nyújtsuk ki a kezünket, valamint az, hogy minden sétánál így menjen, amíg ez be nem áll. A kutyák nem tudják értelmezni a néha igen/néha nem variációkat, ezért ha néha szabad, akkor úgy fogják gondolni, hogy próbálkozni kell, hátha most bejön. Ugyanezen okból a húzás leszoktatására alkalmatlan a flexi póráz, hiszen a kutya nem tudja kitalálni, hogy ebben az esetben éppen meddig mehet el.
Extrém fertőzéseknél több ezer féreg is található, ilyenkor vérzéses typhilitis, colitis tünetei figyelhetőek meg, illetve dehidráció, anémia, sőt elhullás is bekövetkezhet. Diagnózisa Székletflotációs eljárással, mikroszkópos vizsgálattal. Bár a legritkább esetben okoznak elhullást, az ostorférgek komoly kellemetlenséget jelentenek az állatorvosnak a diagnosztikai nehézség miatt. Kezelése Lásd a cikk végén. Kampósférgek A kampósférgek nagyon pici és vékony férgek, amelyek közül az Ancylostoma caninum a leggyakoribb. Brehm: Az állatok világa / ELSŐ REND: Kevéssörtéjűek (Oligochaeta) A vékonybél falához erősítik magukat, és vérszívással táplálkoznak. A kiskutyákat a férgek húzza ki a férgeket fertőzik meg a méhen keresztül, a fertőzött széklettel való érintkezés során, vagy esetleg születésüket követően a féregpetéket veszik fel szájon át. By Nagy Andrea Ennek a viselkedésnek több oka is lehet a gyulladást vagy fertőzést is beleértve: Bűzmirigy problémák Felesleges ürülék Allergia Nagyon fontos, hogy ha látjuk, hogy a kutyus esetleg az új szőnyegünkön húzza a fenekét, NE büntessük meg ezért, hiszen ő csak azért csinálja, mert valami miatt rosszul érzi magát.
Rendszerint a kiürülés hiánya, a váladék besűrűsödése, baktériumos fertőzés idézi elő a gyulladást. És ezt mi okozza? Jó kérdés. Hajlamosak vagyunk "civilizációs betegségként" kezelni ezt a problémát, amely táplálkozási, tartási ( mozgáshiány) okokra vezethető vissza. A vidéki (tanyai) kutyáknál lényegesen ritkábban fordul elő (de az is lehet, hogy csak nem kezeltetik őket). Valószínű tehát, hogy egy összetett kóroktanú betegségről van szó, azaz nem egyetlen okra vezethető vissza a betegség kialakulása. Korábban macskáknál csak igen elvétve találkoztunk ezzel a problémával, manapság a macskaesetek száma is jelentős emelkedést mutat. A különböző bőrgyulladások, hallójárat gyulladások több mint felénél egyúttal a végbélzacskó gyulladása is megállapítható (góc). Tünetek A bevezetőben már említetteken kívül a vizsgáló állatorvos azt tapasztalja, hogy a végbél vizsgálat során kétoldalt feszülésig teltek a végbélzacskók. Rendszerint nehezen üríthetők, tartalmuk kezdetben barnás színű, később elhalt szövetcafatoktól darabos, esetleg gennyes, még később kátrányszerűen besűrűsödik, extrém esetben majdnem száraz, sűrű fogpasztaszerű, olyannyira, hogy a kinyomott váladék egyben marad.
37 25. Léteznek gyógyító kutyák? 39 26. Lehet-e kan kutyákat együtt tartani? 40 27. Vannak közös játékok kedvencünkkel? 41 28. Hogyan bánjunk idősödő kutyánkkal? 44 29. Milyen kutyát válasszak? 47 30. Hogyan vásároljunk kölyökkutyát? 48 31. Mik azok a munkakutyák? 50 Anatómia és szaporodás 32. Milyen a kutya testfelépítése? 53 33. Milyen a kutya hallása? 55 34. Látnak-e színeket a kutyák? 56 35. Milyen a kutya ízérzete? 58 36. Hány foga van a kutyának? 59 37. Milyen a kutya szaglása? 60 38. Léteznek érdekes feljegyzések kutyákról? 61 39. Mikorra válik ivaréretté a kutya? 62 40. Hogyan zajlik a fedeztetés? 63 41. Meddig tart a kutya vemhessége? 64 42. Melyek a vemhesség jelei? 64 43. Mi a teendő vemhesség alatt? 65 44. Milyen a kutya magzati fejlődése? 66 45. Hogyan zajlik a kutya ellése? 68 46. Milyen az újszülött kutya fejlődése? 70 47. Milyen a kölyökkutya fejlődése? 70 48. Hogyan neveljünk fel elárvult kiskutyát? 72 49. Mi az álvemhesség? 74 50. Fogamzásgátlás vagy ivartalanítás? 74 Táplálkozás és ápolás 51.
Intro Text Ez a parazita könnyen megfertőzheti a macskákat, és az udvaron tartott cicákon túl a lakásban élő kedvencére is veszélyes lehet. Egészségük megóvásának szerves része a férgek elleni rendszeres védekezés. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan ismerhetőek fel a figyelmeztető jelek, és felkészülhet a szükséges teendőkre macskája védelme érdekében. Content A galandféreg egyike a macskákat leggyakrabban fertőző bélférgeknek, így még a lakásban tartott kedvencét is veszélyeztetheti. A galandférgek több fajtája is ártalmas lehet a macskákra. A leggyakoribb faj a bolhák által terjesztett galandféreg, de kedvence vadon élő kisállatokkal (madarakkal, rágcsálókkal vagy gyíkokkal) táplálkozva más fajokkal is megfertőződhet. Hogyan kerülhet a macskák szervezetébe galandféreg? A macskák többféleképpen fertőződhetnek meg galandférgekkel, de a leggyakoribb eset az, amikor tisztálkodás közben egyszerűen lenyalják szőrükről a fertőzött bolhákat. Amikor a fertőzött bolha bekerül a macska szervezetébe, a galandféreg lárvája eljut a bélcsatornájába, ahol kifejlett féreggé növekszik.