A zöld rendszámra nem jogosult modell többféle kiszerelésben érkezik a márkakereskedésekbe, az automata váltókra még várni kell. Hétfőtől lehet rendelni az új, enyhehibrid Suzuki Vitarákat, és most a teljes árlista is közzé lett téve. A modell az említett zöldtechnológia miatt, illetve az alapfelszereltség feltupírozása miatt drágábban lesz elérhető, mint eddig. A legolcsóbb GL kiszerelés ára 4, 99 millió forint lesz, több egyéb felszereltségű darab is elérhető lesz, ezek közül a legdrágább, napfénytetővel, és kéttónusú fényezéssel ellátott GLX alapból 7, 01 millió forintért vihető haza. Fontos megjegyezni, hogy a most közzétett árak egyelőre még csak a manuális váltóval felszerelt darabokra vonatkoznak, Esztergomban ugyanis majd csak 2020 második felében kezdődik meg az automaták összeszerelése. Tekintve, hogy a hazai szabályok értelmében legalább hálózatról tölthető modell kaphat zöld rendszámot, így ez nem igényelhető hozzá, a márka azonban hároméves, százezer kilométerig tartó garanciát ad az autóhoz (a motor, a turbó, és a váltó esetében ez +7 év is lehet kétszázezer kilométer alatt).
250 karakter) Járművek átlagos kora: 24 év Átlagos futott km: 150 209 km Vélemények száma: 25 db Autónavigátor véleménye Pozitív: Megbízható, terepen is jól boldogul, igénytelen, olcsó fenntartás, alacsony vételár. Negatív: Puritán, szűkös és hangos kabin, gyengécske és magas fogyasztású 1. 6-os motorok, hosszabb távon kényelmetlen, rázós futómű, szélre érzékeny felépítményű karosszéria.
A fogyasztás persze függ számos dologtól, többek között a vezetési stílustól, a sebességtől, illetve attól, hogy városban, országúton vagy sztrádán használják-e az adott autót. Miért jöttek a hibridek? A Suzuki nem véletlenül kezdett hibridoffenzívába, a többi autógyártóhoz hasonlóan igyekszik leszorítani az eladott flotta teljes szén-dioxid-kibocsátását, ha ez nem jön össze, akkor büntetést kell fizetniük az adott cégnek. Éppen ezért a gyártók sorra jelentik be az új hibrideket, villanyautókat és más, alternatív meghajtású - például gázos - modelleket. A Suzuki elsősorban hibridek bevezetésével csökkenti a "flottakibocsátását". Első körben a Vitarába és a SX4 S-Crossokba szerelt új motorral. Kulcsfontosságú a Suzuki számára, hogy a magyar vásárlók körében milyen fogadtatása lesz az új motorral szerelt Suzukiknak. A Sx4 S-Cross és a Vitara ugyanis messze a legnépszerűbb két modell a magyar újautó-piacon.
Forrás: További Suzuki-hírek
Annak érdekében, hogy az oldal minden funkcióját teljeskörűen tudja használni, frissítse böngészőjét egy újabb verzióra! Köszönjük! Ár, költségek Alaptípus ára: 5 600 000 Ft Extrákkal növelt ár: 6 660 000 Ft Akciós ár: 5 460 000 Ft Akció feltételei: SUZUKI HŰSÉG PROGRAM REGISZ... Vételár EUR: € 15 045 Általános adatok Átvehető: 2021. Évjárat: 2020 Állapot: Normál Kivitel: Városi terepjáró (crossover) Finanszírozás Finanszírozás: 20%-tól elvihető Finanszírozás típusa CASCO-val: Lízing Kezdőrészlet: 1 100 000 Ft Havi részlet: 59 000 Ft Futamidő: 84 hónap Garancia Garancia: 3 év Átrozsdásodási garancia: 12 év Szavatossági garancia: 7 év Jármű adatok Kilométeróra állása: 1 km Szállítható szem.
4 GL MHEV - TÜRKIZ SZÍNBEN KÉSZLETEN, AZONNAL ELVIHETŐ AKCIÓS ÁRON! Vitara 1. 4 GL+ MHEV- azonnali átvétellel több szín készletről Rendelhető már automata váltóval is! GLX panoráma napfénytetővel ( + 250. 000. - Ft felárral)! Rendelhető az új Suzuki Vitara megbízható turbós - hybrid motorokkal, 3 + 7 év garanciával! Tesztvezetés előre egyeztetett időpontban lehetséges. Metál felár: 140. - Ft, két tónusú fényezés: 200. - Ft. Autó beszámítás, és részletre való vásárlás is - 20% befizetéstől, maximális futamidő 7 év / 84 hó, akár cascó mentesen is, részletekről érdeklődjön szalonunkban, ne döntsön nélkülünk! A KÉPEK ILLUSZTRÁCIÓK! Egyéb információ autóbeszámítás lehetséges első forgalomba helyezés Magyarországon garanciális törzskönyv vezetett szervizkönyv 20%-tól elvihető Ha úgy gondolja, hogy a 15457004 hirdetéskód alatt szereplő hirdetés nem megfelelően van feladva, jelezze a Használtautó ügyfélszolgálatának a következő űrlap segítségével: Hiba jellege Üzenet (Saját vélemény, hozzászólás írható ide, max.
A gyár ígérete szerint tehát a hibrid Vitarák fogyasztása 5, 68-6, 43 literre csökkenhet. Az SX4 S-CROSS-ok esetében a régi 1, 4 motornál a gyári WLTP-s fogyasztás 6, 64-7, 26 liter között szóródott. Ezt 5, 63-6, 39 literre mérsékelheti a hibrid motor. Mennyibe kerülnek? A pontos fogyasztási adatok mellett eddig azt sem lehetett tudni, hogy az új Suzuki hibridek mennyiért vihetőek el a szalonokból. Bonnár-Csonka Zsuzsanna erről vonatkozó azt mondta. "Az új Suzuki hibridek közül a Vitara alapverziójának listaára 10 ezer forint híján 6 millió forint, az SX4 S-Crossoké pedig 6, 09 millió forint lesz. Ebből az árból a Suzuki hűségprogramjához csatlakozó vásárlók 1 milliós kedvezményt kaphatnak, emellett egy-egy kereskedő is nyújthat kedvezményeket az érintettek számára. " Suzuki A fenti fogyasztási adatokat érdemes óvatosan kezelni: a korábbi, úgynevezett NEDC-szabvány szerinti adatokhoz képest a közelmútban bevezetett WLTP-szabvány sokkal reálisabb képet ad egy-egy autó fogyasztásáról, de azért a tényleges használat utóbbitól eltérő számokat eredményezhet.
Az európai piacon, így Magyarországon is az idén már csak hibrideket árul a Suzuki. A gyártó már a múlt év végén bejelentette az új, 48 voltos rendszerrel szerelt járműveket, de azok paramétereit csak későbbre ígérték. Emellett az új 1, 4 literes motorral szerelt hibrid Suzuki Vitara és SX4 S-Scross magyarországi ára sem volt ismert - eddig. A Magyar Suzuki a Buksza kérésére elárulta a hiányzó adatokat. Mennyivel kérnek kevesebbet? Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője lapunknak elmondta: "A kétkerék-meghajtású hibrid Vitarák fogyasztása az úgynevezett WLTP mérési szabvány szerint 13, 32 százalékkal, a négykerék-meghajtásúaké pedig 16 százalékkal alacsonyabb a hagyományos motorral szerelt modellekhez képest. A SX4 S-Cross modelleknél a kétkerék-meghajtású és a négykerék-meghajtásúnál is egyaránt 15 százalékkal csökkenti a fogyasztást a hibrid motor. " A hagyományos motorral és manuális váltóval szerelt - korábbi Vitarák - fogyasztása 6, 55-7, 39 liter között volt a gyári adatok alapján.