És a szavak nélküli, jó tízperces nyitójelenet után, amiben nem történik szinte semmi, csak tíz perc után, akkor viszont keretestől törik ránk az ajtót, szóval ez után már sejthető, hogy Goddard szerint az ilyesmivel elhúzható időnek nincs felső határa. És tényleg folyamatosan játszik azzal, hogy egyszer már megtörtént dolgokat megmutat más szemszögből, újra, kellemesen ráérősen – és mivel baromi jó stílusérzéke van, ez a "kellemesen" itt nézői élmény szempontjából szó szerint értendő –, vagy hogy hosszú várakozás után dob be olyan bombákat, amelyek élesedésére aztán megint hosszú időt kell várni, hogy addigra viszont az asztalra kerüljön még egy csizma. Amitől pörgős éppen nem lesz a film, de pörgős filmből van épp elég, olyat viszont már nehezebb találni, amelyikben ilyen sokáig kitart a feszültség, ráadásul ennyire változatlan intenzitással. Így még két óra után sem lehet tudni, hogy pontosan miről is szól a film, mármint ki kicsoda, miért van itt vagy mit diktálnak az érdekei, viszont akiről meg már kiderültek ezek az alapinfók, azok folyamatosan olyan döntéshelyzetekbe kényszerülnek, hogy ugyanúgy ne lehessen előre látni a sorsukat.
(16+) Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett az El Royale-ban, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására, mielőtt végleg elszabadul a pokol...