Hamarosan azonban hatalmas felhőszakadás kerekedett, ami rögtön eloltott minden tüzet. A martalócok másnap reggel megalázták az enyedi követeket, majd arra készültek hogy lefejezik a rektort, fogságba vetik a lányát. A diákok ezt látván nem bírták tovább, és a fűzfadorongjaikkal a labanchadra vetették magukat. A véres harc közben Trajtzigfritzig magával ragadta Klárikát, és lovon vágtatott ki a városból, Bórembukk a rektort cipelte magával menekülés közben. Zetelaky József Trajtzigfritziggel, Karassiay Áron Bórembukk-kal küzdött meg. A két fűzfadorongot, amellyel a két ellenséget leverték, az eset emlékére letűzték a patak medrébe. Gerzson úr a történtek után megáldotta József és Klárika szerelmét. Itt a vége a cselekmény részletezésének!
A dézsmáló kuruc vezér, Balika a közeli Torda-hasadék egyik barlangjában vert tanyát. A két labanc főnököt Trajtzigfritzignek és Bórembukknak hívták. E nemes urak közül, hol ez, hol az járt rabolni, fosztogatni a békés enyediekhez. A nagyenyedi kollégiumnak híre volt. Amint felnőttek a környékbeli fiúk, s tanulásra adták fejüket, jelentkeztek kollégistának. A kollégiumban szigorú törvények uralkodnak. Két ifjú, Zetelaky József és Karassiay Áron a kollégium rektorprofesszorának kedvencei. Tipikusan férfi kollégium, ahova lány nem léphetett be, így a fiúk csak a tanulásnak élnek, a szerelem, mint olyan ki van zárva. Az egyedüli lány, akiben gyönyörködhetnek nap mint nap, Tordai Szabó Gerzson, a rektorprofesszor lánya. József szerelmes is lesz a lányba, s verset is ír neki. A kuruc-labanc nép csak fosztogatja Enyedet, s ezt már a diákok sem nézik jó szemmel. Elhatározzák, hogy óra helyett inkább segítenek az enyedieknek kiállni a fosztogató nép ellen, hiszen már alig maradt élelem a falusi emberek számára.
A diákok hősies harca mellett egy ártatlan szerelem áll a középpontban: József és Klárika romantikus kapcsolata. [2] Történet [ szerkesztés] Jókai Mór idejében Felvinc és Nagyenyed között egy kis hegyi patakon kőhíd ívelt át. A híd mellett kétfelől a patak oldalában két hatalmas, 150 éves fűz állt. A két fához kapcsolódó történet 1704-ben a Rákóczi-szabadságharc idején kezdődött, amikor Nagyenyed környékén is gyakran megjelentek a kuruc és labanc csapatok. Mindkét fél a várost is gyakran megsarcolta. Balika, a kurucvezér a Tordai-hasadék egyik barlangjában húzta meg magát a csapatával, a Mezőséget két labancfőnök uralta: Trajtzigfritzig és Bórembukk. A nagyenyedi kollégium egy 1858-ból származó rajzon A nagyenyedi kollégiumban hétszáz kollégista tanult ebben az időben. Az intézmény rektorprofesszora, Tordai Szabó Gerzson békeszerető ember hírében állt, csak a tudományok érdekelték. A lányával, Klárikával kollégium tövében lévő emeletes házban laktak. A tudós professzorhoz csak két kedvenc diákja volt bejáratos: Zetelaky József és Karassiay Áron.
Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] A nagyenyedi két fűzfa a -n (magyarul) A nagyenyedi két fűzfa az Internet Movie Database oldalon (angolul) További információk [ szerkesztés] Kincsvadász: a nagyenyedi két fűzfa története – 2017. november 30. YouTube (5:23) m v sz Jókai Mór munkássága Fontosabb regények Hétköznapok (1846) Erdély aranykora (1852) Török világ Magyarországon (1853) Egy magyar nábob (1853–1854) Janicsárok végnapjai (1854) Kárpáthy Zoltán (1854) Szegény gazdagok (1860) Az új földesúr (1863) Mire megvénülünk (1865) A kőszívű ember fiai (1869) Fekete gyémántok (1870) Az arany ember (1872) Eppur si muove. És mégis mozog a Föld!
A rektor azonban nem engedi, hogy a diákok a felnőttek dolgába avatkozzanak. A labancok csak követelőznek, ezért az enyediek a templomba zárják a lányokat, hogy ne tudjanak erőszakoskodni velük a fosztogatók. Ám ez így nem mehet tovább, hiszen el fog fogyni minden, s az ott élők nem tudnak majd miből élni. Az egyik gyújtogatás után a rektorprofesszor felajánlja lányát, cserébe azért, hogy békén hagyják az enyedieket. A diákok végignézik, amint a lányt odaadják a labancoknak. Ezt már egyik diákfiú sem bírja végignézni, ezért felkapják a fűzfadorongjaikat, s csatlakoznak az enyediekhez. Agyba-főbe verik a rablókat. A két ifjú, József és Áron ered a két labanc főnök nyomába, akiket sikerül a patakmentén elkapniuk, s visszaszerezni a rektorprofesszor lányát. Így miután leterítik a két labanc főnököt, fűzfabotjaikat a patakmentén leszúrják. A két leszúrt dorongból két "roppant fűzfa emelkedett. "
Összefoglaló A nagy magyar mesemondó szép történelmi tárgyú elbeszéléseit tartalmazza ez a kötet. Ez a tizenkét történhet felöleli úgyszólván az egész magyar történelmet. Szerepel köztük Árpád vezér és a honfoglalás, Rozgonyi Cecília, a Zsigmond királyunk idejében vitézkedő hős asszonyunk története. Mátyás király fája és további kilenc történet a törökvilágból, a kuruc időkből és a szabadságharc hősi napjaiból. Jókai mesteri tolla alatt a nagyenyedi vitéz kollégistáktól Trajtzigfritzig és Bórembukk labanc rablóvezérek mulatságos figuráján át a rettenthetetlen bátorságú Simonyi Józsefig, a "legvitézebb huszárig" és Guyon tábornokig a feledhetetlen alakok egész sora elevenedik meg. És a székely asszony nemes pátoszától a Komárom anekdotázó könnyedségéig az elbeszélő modor változatossága ejt rabul.
És mégis mozog a Föld!