A Hunnia reprint kiadásának címlapja Széchenyi műve elején leszögezi, hogy a magyarság hajdani állapotához képest "valódi nagyságot tekintve" folyton zsugorodik. Sajnálattal állapítja meg azt is, hogy a magyart "nem egy napi, nem egy évi, de számos évek mostohasága sülyeszté oda, ahol ma teng. " (136. oldal) A magyarság korabeli állapotának okát abban látja, hogy a magyar állam nyelve a latin, nem pedig a magyar. "Minden nép, akár merre forduljunk is a világ hátán, saját anyanyelvével egész kiterjedésben él; és még a Magyarországon létező népségek is részesülnek e közáldásban odakünti focusaik, anyagyökereik által; mert az Oláhnak nyelve Oláhországban, a Szláv nemzetségnek szózata a Muszkaság és Szerbek közt, a Görögé továbbá az uj Hellasban, a Németé végre több országokban hivatali, törvényes nyelv. [... ] Csak a Magyar van – az emberiség közt egyedüli példa – ezen minden emberek közös jogából kitagadva! " (218. oldal) Az idős Széchenyi még láthatta a Hunnia kiadását (Forrás: Wikimedia Commons / Franz Kollarz) Széchenyi vizsgálódásai során arra jut, hogy a latin a magyar országgyűlések akaratából tölti be a hivatalos nyelv szerepét.
Ezzel a közigazgatásban, polgárjogot nyert a magyar nyelv. Még nagyobb sikert arattak az 1832 és 1836- között Pozsonyban ülésező reformországgyűlésen, amelyen törvény született arról, hogy magyar legyen a törvények hivatalos nyelve (a király december 20-án szentesítette, mint az 1830: VIII. t. c-ket "A nemzeti nyelv használatáról"címmel). Megszavazták, hogy magyar legyen a hivatalban használható nyelv Horvátországban és Szlavóniában is, de erre a "Dráván túli testvérek" tíz évig halasztást kaptak, viszont oktatási nyelvként azonnal kötelesek voltak tanítani a magyart. Azonban a horvátok ez ellen panaszlevéllel fordultak a királyhoz, aki megerősítette a horvátok municipális jogaikat. Ezután az 1839/1840 évi országgyűlésen tovább bővült a magyar nyelv használata a hivatalokban, de egyben erősödött a horvát-magyar ellentét is. A horvátok ismét tíz év halasztási időt kaptak a magyar nyelv bevezetésére, de kérésükre a király nem szentesítette a törvényt. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, hiszen végül az 1843-44-es országgyűlésen született meg az a törvény, miszerint a magyar nyelv hivatalossá vált a közigazgatásban.
A XIX. század a nemzeti ébredés kora Kelet-Közép-Európában, ekkor jelenik meg Magyarországon a nacionalizmus, a nemzeti nyelv erősítésének követelése. 1844-ig fokozatosan vezetik be a magyar nyelvet a közigazgatásban, addig a latin volt a hivatalos nyelv a királyság területén. A magyarosítás, magyarosodás a szlovákok körében is erősödő nemzettudatot, elsősorban védelmi reflexet váltott ki. Apológiákat, védőbeszédeket már a XVIII. században írtak egyes szlovák értelmiségiek nemzetük-népük védelmében, a XIX. században azonban ezt elsősorban Jan Kollár és Ludovit Stúr tette meg. Ekkoriban a szlovákság körében terjedt a csehekkel való testvériség és a pánszlávizmus gondolata. Ez utóbbi inkább már oroszbarátságot jelentett, a nyelvi rokonságra és Szentpétervár hatalmi törekvéseire alapozva. Vita a szlovák irodalmi nyelvről Ekkoriban zajlott a vita a szlovák irodalmi nyelvről is: voltak, akik a csehet vagy az ahhoz hasonló nyelvi változatokat javasolták, esetleg egy "csehszlovák" műnyelv kialakítását (Kollárnak ezt az ötletét egyébként a csehek elutasították), mások viszont ettől eltérően a szlovák nyelvjárásokból akarták közös nyelvet teremteni.
Az autonómia-követelések felbukkanása Stúrék a közös nyelv megteremtése után, Bécs és a magyarok elleni küzdelmükben, a kulturális-nyelvi törekvésekből kiindulva végül eljutottak a szlovák nemzet önállóságának követeléséhez. Ez a soknemzetiségű Magyarország decentralizációját jelentette volna Dusán Kovác szerint. Ugyanakkor a szlovák nemzeti mozgalom követelte a jobbágyfelszabadítást, az általános választójogot, a sajtó- és gyülekezési szabadságot, vagyis nemzeti és polgári követeléseket egyaránt megfogalmaztak. A magyar nemesség és polgárság körében ugyanezt Kossuth képviselte, persze nem a szlovák, hanem a magyar nyelvet propagálva. A szlovák és a magyar törekvések 1848-ban éleződtek ki: május 11-én, vagyis az áprilisi törvények után éppen egy hónappal, a szlovákok Liptószentmiklóson 14 pontos petíciót fogadtak el, amelyben saját országgyűlést, abban arányos képviseletet követeltek, vagyis az ország decentralizálását, egyfajta autonómiát akartak. A szlovák nemzet önállóságának elismerését is követelték.
2011. december. 22. 11:57 Nem lesz hivatalos nyelv az orosz Lettországban A lett parlament nem hajlandó napirendjére tűzni azt az előterjesztést, amelynek értelmében második hivatalos nyelvként ismernék el az oroszt a kis balti ország területén. 2011. július. 06. 14:06 Kétnyelvű utcanévtáblákat helyeznek el Ausztria egy részében A szavazatok nagy többségével elfogadta az osztrák parlament szerdán a kisebbségi törvény helységnévtábla-kompromisszum néven emlegetett módosítását, amelytől egy több évtizedes vita lezárását remélik. 2010. október. 21. 12:24 Hivatalos nyelvvé nyilváníttatnák a magyart Székelyföldön A romániai Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezete kezdeményezi a magyar nyelv hivatalosítását Székelyföldön - írja a Nyugati Jelen című aradi napilap csütörtökön internetes oldalán. 2010. 18:18 Romániai vita a magyar nyelv hivatalossá tételéről Nyilvános vita alakult ki a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a vele együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusai között a magyar nyelv hivatalossá tételéről.
Amerikai történészek szerint ez nyitotta ki Pandora szelencéjét a nyelvi kérdésben Magyarországon. Ekkor indult meg a küzdelem a magyar nyelv államnyelvi státuszáért, első jelét az 1790-91-i országgyűlésen találjuk, s ez tetőzött 1844-ben a magyar államnyelv kimondásával. 1848-49 után ezt megsemmisítették, és csak az 1868. 44-es törvény a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában lesz a következő lépés. II. József a többi mellett a nyelvrendeletét is visszavonta halálos ágyán… Ausztriában a nemzeti egyenjogúság elvét 1848-ban lefektetik, ez a cseh charta, bekerül az olmützi alkotmányba is, majd az 1867. decemberi alkotmány 19. cikke bebetonozza a dualizmus végéig. Tehát a birodalom mindkét felén a nemzetiségi egyenjogúságot látjuk azzal a lényeges különbséggel, hogy a magyar törvény az egységes, oszthatatlan magyar nemzet fogalmából indul ki. Ezen belül minden honpolgár egyenjogúságot élvez, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. Az ausztriai törvény viszont kimondja, hogy minden néptörzsnek (ezt a kifejezést használja) sérthetetlen joga van nemzetiségének és nyelvének ápolására.
Nálunk az 1848-as Eötvös-féle népoktatási törvény az iskolafenntartókra ruházta az oktatás nyelvének eldöntését, s mivel a népiskolákat ebben a korban az egyházak tartották fenn, a román vagy szerb többségű területeken az ortodox egyház a román, illetve a szerb nyelvet vezette be. 1879-ben születik törvény arról, hogy a népiskolákban magyar nyelvet is kell tanítani, de mert hatástalan maradt, született 1907-ben a Lex Apponyi, amely már feltételeket is szabott, hogy a 4. elemi végére a diákok magyar nyelven is ki tudják fejezni magukat. A középiskolákban 1883-ban rendelték csak el, hogy a magyar nyelvet tantárgyként tanítani kell, és érettségit is kell tenni belőle. A Lex Apponyi, amely világméretű skandalumot váltott ki, a nem állami oktatási intézményekre vonatkozott. Amelyekben az 50%-ot meghaladta a magyar anyanyelvű tanulók száma, ott magyar lett a tannyelv, ahol kevesebb, ott vegyes. Ausztriában viszont a 68-as törvény kimondta, hogy az egyes tartományokban második oktatási nyelvet nem lehet kötelezővé tenni.