A dorogi rendőrök január 11-én, hétfőn 15 óra 30 perckor a kesztölci lakcímén ellenőriztek egy 22 éves nőt. Az ellenőrzésre azért került sor, mert a nővel kapcsolatban információ merült fel, hogy ellene két körözés van érvényben. A nőt igazoltatták és megállapították, hogy a keresett személy ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság, valamint a Budapest IV. és XV. Kerületi Bíróság lopás miatt adott ki elfogatóparancsot. Az előállítását követően őrizetbe vették és fogdába szállították. Forrás:
Szabót 2008-ban pénzbírságra ítélték csoportosan elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Ezt ő maga vádlottként mondta jegyzőkönyvbe a bíró kérdésére 2018. december 11-én a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon a garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben. "2008-ban voltam pénzbüntetésre ítélve. Tüntetésen vettem részt csoportos garázdaságért és hivatalos személy elleni erőszak miatt" – mondta akkor Szabó. Tíz évvel később Szabó ismét botrányba keveredett: 2018. április 6-án a arról számolt be, hogy fideszes plakátfestő aktivisták jobbikosokkal csaptak össze – a rendőrségi jegyzőkönyv szerint – a XI. kerületben a Budaörsi út 31 C. száma előtt. A lap beszámolója szerint Szabó Balázs az egyik fideszes graffitist hátba rúgta, aki felkenődött a félkészen összefestett plakátra, majd meg is ütött egy másik aktivistát A jobbikos politikust garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Információink szerint a vizsgálat nyomozati szakaszát a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2019-ben lezárta, az eljárás dokumentumait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbította.
Akkor a tanuló szólt a tanárnak, hogy hagyja abba, majd nevettek rajta, és tovább beszélgettek, mintha mi sem történt volna. Egyszer a férfi azt megkérdezte, felmegy-e hozzá az irodájába, hogy elszórakoztassa. A diák azt hitte, a férfi csak viccel, ezért lereagálta. Azt mondta, menjen le érte, és vigye fel az irodába. Az is kiderült, hogy amikor megtetszett neki egy lány, a tanár megpróbálta lebeszélni róla a fiút. A beszélgetés úgy kezdődött, hogy a férfi valamit megköszönt a diáknak, aki erre azt írta, hogy szívesen, bármikor. – Most kéne, nem bármikor! – Hát, ha kikér óráról...! – Komolyan? – Ha maradt még Durex-e... – Az nem kell. A harmadik tanú a második tanú osztályfőnöke volt. Ő arról beszélt, hogy többen is hozzáfértek a férfi számítógépéhez, sokszor úgy használták, hogy a tanár magukra hagyta őket. Miután a fiú elballagott, egyszer olyan is előfordult, hogy a tanár úr informatikai segítséget kért tőle, a volt tanítványának pedig az összes dokumentumot át kellett néznie. Úgy tudni, a férfi most egy másik iskolában tanít németet, a korábbi munkahelyén pedig nem tartottak belső vizsgálatot a botrány kirobbanása után.
Kerületi Bíróság felé tartasz a Moovit alkalmazásból illetve a weboldalról. Budapesti IV. Kerületi Bíróság-hoz könnyen eljuttatunk, épp ezért több mint 930 millió felhasználó többek között Budapest város felhasználói bíznak meg a legjobb tömegközlekedési alkalmazásban. A Moovit minden az egyben közlekedési alkalmazás ami segít neked megtalálni a legjobb elérhető busz és vonat indulási időpontjait. Budapesti IV. Kerületi Bíróság, Budapest Tömegközlekedési vonalak, amelyekhez a Budapesti IV. Kerületi Bíróság legközelebbi állomások vannak Budapest városban Metró vonalak a Budapesti IV. Kerületi Bíróság legközelebbi állomásokkal Budapest városában Autóbusz vonalak a Budapesti IV. Kerületi Bíróság legközelebbi állomásokkal Budapest városában Legutóbb frissült: 2021. július 17.
Megjelenés: 2020. október 31. Szabó Balázs jobbikos képviselő visszavonta az újpesti Fidelitas elnöke, Renge Zsolt ellen rágalmazás ügyében tett feljelentést. Ezt azzal indokolta, hogy Renge bocsánatot kért. Csakhogy erről a fidelitasos politikus szerint szó sem volt, és mandátumáról való lemondásra is felszólította a jobbikos politikust. Visszavonta az Újpesti Fidelitas elnöke, Renge Zsolt ellen rágalmazás ügyében tett feljelentést Szabó Balázs jobbikos önkormányzati képviselő, így a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság szeptember 24-én a büntetőeljárást megszüntette – értesült lapunk. Szabó azt követően jelentette fel Rengét, hogy az Újpesti Fidelitas tavaly, az önkormányzati választások előtt szórólapokkal kampányolt. "Szabó Balázs kétes ügyeire hívtuk fel a választók figyelmét, úgy gondoltuk, az újpestieknek joguk van tudni, hogy kit indít képviselőnek a balliberális szivárványkoalíció Újpesten" – indokolja lapunknak az Újpesti Fidelitas elnöke a szervezet akkori lépését. Szabó szerint azonban a szórólapok valótlan állítást tartalmaznak, ezért fordult a bírósághoz, és jelentette fel rágalmazás miatt Rengét.
Vasárnapra virradóra a missouri St. Louis városában két rendőrt lőttek meg. Chicagóban pedig öt ember esett lövöldözés áldozatául.
Jogerősen jóváhagyta a korrupcióért 2019 májusában bebörtönzött Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt volt elnöke feltételes szabadlábra helyezését csütörtökön a Giurgiu megyei törvényszék. Az akkor még kormányon lévő SZDP-t erős kézzel vezető, és a kormányt háttérből irányító politikust hivatali visszaélésre történő felbujtásért halmazati büntetésként három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság, mivel már volt egy korrupcióért kiszabott felfüggesztett börtönbüntetése. A pártelnököt azért marasztalták el, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve az SZDP megyei elnöke volt, az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, akik nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem valójában a párt megyei szervezeténél dolgoztak. Dragnea a Bukarest határában található rahovai börtönben töltötte büntetését. Az eltelt több mint két év alatt ügyvédei több perújítási, illetve felülvizsgálati kérelemmel próbálták meg elérni védencük szabadlábra bocsátását, de a legfelsőbb bíróság minden jogorvoslati kérelmüket elutasította.