Ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna. Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna – hívta fel a figyelmet a WWF Magyarország, amely saját mobilalkalmazással segíti azokat, akik csökkenteni szeretnék ökológiai lábnyomukat. A szervezet keddi közleményében hangsúlyozta, Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. Ez azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben elhasználjuk azokat. Idén a túlfogyasztás világnapja – az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek – július 29-ére esik, azaz alig több mint fél év alatt "tapsolunk el" egyévnyi mennyiséget. Bár a világjárvány miatt 2020-ban ez a dátum augusztus második felére esett, ahogy az idei dátum is mutatja, nem sikerült tartósan megfordítani a trendet, és még mindig hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk.
Michael újszerűen közelíti meg a maffia tevékenységét, igyekszik legalízálni... több» 03 Andy Dufrense-t, az éles eszű bankárt 1946-ban kettős gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélik. Miután bekerül a büntetés-végrehajtó intézetbe, szembesülnie kell a... több» 04 A film főszereplője Forrest Gump, egy tipikus hétköznapi ember, aki gyermekkora óta azt csinálja, amit mondtak neki. Mindig is betartotta az édesanyja által kitalált és sokszor bevált... több» 05 Jack azt gondolja, hogy teljesen normális és kiegyensúlyozott életet él, hollott utálja a munkáját, terápiás csoportokba jár, és csak Marlával tudja megértetni magát. Élete... több» 06 Két testvér, Derek (Edward Norton) és Danny (Edward Furlong) Vinyard a rasszizusban és a fajgyűlöletben találja meg a választ, miután apjukat meggyilkolják. A kemény és határozott... több» 07 Oskar Schindler (Liam Neeson) a második világháború során a németek által megszállt Lengyelországba kerül, ahol jó kapcsolatai és ügyeskedése révén megszerez egy gyárat.
A Birdman sztárja pályája kezdetén jó pár, nálunk nagyrészt ismeretlen tévés alkotásban szerepelt. Tom Hanks 2019-es, Egy kivételes barát című életrajzi filmjének köszönhetően azonban Mr. Rogersről, a(z Amerikában) legendás gyerekműsor-vezetőről már mi is hallhattunk, Keaton pedig éppen az ő műsorában, a Mister Rogers' Neighborhood címűben kapta pályája legelső szerepét. A színész Rogers stábjának tagjaként 1974–75-ben több szerepben is feltűnt a kamerák előtt, produkciós asszisztensként pedig a másik oldalon is kipróbálhatta magát. A sztár jó szívvel emlékszik vissza ezekre az időkre: Fred Rogerst tartja az egyik legkedvesebb és legviccesebb embernek, aki a kamerák mögött is ugyanúgy viselkedett, mint a felvételeken. Forrest Gump anyukáját nem nehéz a kisképernyőn elképzelni, hiszen a közelmúltban is több sorozatban láthattuk (például a Testvérek ben vagy A mániákus ban) – annál nehezebb dögös szörfös lányként gondolni rá. Pedig 1965–66-ban ő játszotta a címszerepet a Gidget (magyarul: Csirpe)-nagyfilmek folytatásaként készült szériában.
Demi Moore-on, Sandra Bullockon, Leonardo DiCaprión és Ben Afflecken kívül is "van takargatnivalója" jó pár sztárnak. Cikkünk második részében feltárul Morgan Freeman, Tom Hanks és Jennifer Lawrence sötét tévés múltja is. A veterán sztár csodás mély, megnyugtató hangját számos tévésorozatban és tévés dokumentumfilmben hallhattuk. Az Isten nyomában Morgan Freemannel című NatGeo-műsorban személyesen is megjelent, és sokan talán azt hitték, hogy Freeman akkor vállalt először tévészereplést – de egy nagy túróst! Mivel még a hetvenes években történt, nem sokan emlékezhetnek rá, de szerencsére az internet nem felejt, így mozgóképen is meg tudjuk mutatni, hogy a színész még 1971-ben egy The Electric Company című, gyerekeknek szóló oktatósorozatban kezdte a pályát: 1977-ig nem kevesebb, mint 780 epizódban szerepelt! Freeman mondjuk ebben a(z egyébként igen változatos) szerepkörben is nagyon laza, ahogy például olvasni tanítja a gyerekeket (lásd lentebb) – de vegetáriánus vámpírként is nagyon adja!
Ki kell lépnünk a komfortzónából, ami sosem egyszerű feladat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani a mobilalkalmazással, ami egyrészt megmutatja, hogy melyek azok a fogyasztási szokásaink, amelyeken mindenképpen változtatni kell, másrészt pedig bátorítást nyújt a változáshoz" – idézi a közlemény Harmat Ádámot, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programjának vezetőjét. A WWF Léptem applikáció – amely tavaly Vodafone Digitális Díjat is nyert – már letölthető Androidra, hamarosan pedig iOS-re is elérhető lesz. MTI / PH
Az alábbi részletben is látható, ahogy a későbbi sztár a jelmezben bohóckodik, majd a videó legvégén veheti csak le a fejéről a maszkot, hogy elmondja egyetlen mondatát. A cikkünk első részében említett Leonardo DiCaprióhoz hasonlóan Brad Pitt is a Growing Pains című sitcomban próbált betörni a show business világába. A széria két epizódjában, egy 1987-esben, majd egy 1989-esben tűnt fel – annyira nem tartották emlékezetesnek, hogy két különböző szerepben. Az alábbi részletben a korábbi megjelenést láthatjuk, és egyik érdekessége, hogy a suliba érkező új fiúként Pitt karaktere James Deanhez hasonlítja magát, nem minden alap nélkül. Még ugyanebben az évben egyébként az ifjú színész szerepet kapott a Dallas ban is, amelynek 1987 és 1988 folyamán négy részében játszotta azt a srácot, aki a Priscilla Presley által alakított karakter lányának csapja a szelet, ami miatt többször is összeütközésbe kerül a lány nevelőapjával, Rayjel. Egy évvel később pedig (ahogy azt már említett cikkünkben is megírtuk) megkapta egyik első filmfőszerepét a Kivégzős című rettenetes horror/thrillerben.
Ahhoz, hogy ezt a dátumot minél későbbre tolhassuk, és Földünket tartalékaival együtt gyermekeinknek, unokáinknak is megőrizhessük, komoly összefogásra van szükség. Bár számos törekvés meghaladja az egyén lehetőségeit, az egyes emberek is rengeteget tehetnek azért, hogy életmódjukkal, döntéseikkel kevésbé terheljék a bolygó erőforrásait, fogyasztásukkal pedig a vállalatokat és kormányokat is képesek befolyásolni – írta a természetvédelmi szervezet, hozzátéve, hogy ebben a WWF Magyarország mobilalkalmazása, a WWF Léptem segít, amellyel mindenki megtudhatja, hogy életmódjával milyen mértékben terheli a Föld erőforrásait, és amely személyre szabva vezeti a felhasználót a fenntarthatóság felé vezető úton. A WWF Léptem először kiszámolja a felhasználó ökológiai lábnyomát hazai viszonylatban, valós magyarországi adatokra támaszkodva, majd egymásra épülő fenntarthatósági tippekkel és "izgalmas" kihívásokkal segít egyre tudatosabb fogyasztóvá válni. "A tudomány világosan fogalmaz: ahhoz, hogy az 1, 5 Celsius-fokos felmelegedési limitet tartani tudjuk, drasztikus változtatásokra van szükség, amit egyszerűen már nincs időnk tovább halogatni.
A ma már idős színész nagyjából 25 éves a szóban forgó epizódban, és nemcsak veszettül jóképű, de a tehetsége is nyilvánvaló. Érthetetlen, de ezek után még hosszú évekig nem fedezte fel magának a filmipar, és kénytelen volt a tévés gettóban senyvedni. De aztán jött az Üldözők (1966), a Mezítláb a parkban (1967) és a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969), és a sors bőkezűen kárpótolta. Ahogy azt 10 sztár, aki ócska horrorban kezdte a karrierjét című összeállításunkban is megírtuk, a Forrest Gump sztárja pályájának első szerepe egy ócska sorozatgyilkosos horror/thriller volt, az 1980-as Gyilkos randevú, de ezt követően, még mindig küszködő színpadi színészként, a televízióban is próbálkozott. A Szerelemhajó ban való vendégszereplése után Hankset a nagy kitörési lehetőség egy olyan sorozat formájában találta meg, ami minden bizonnyal a legkínosabb a listánkon szereplő összes ciki szerep közül: 1980 és 1982 között a Bosom Buddies című sitcomban nőnek öltözve tűnt fel, mivel a Van, aki forrón szereti re hajazó sztori szerint két fiatal srác elveszíti az albérletét, és csak egy olyan házban találnak maguknak elérhető áron lakást, ahol kizárólag női albérlőket fogadnak.
Zsidó... több» 08 A polgárháború idején a vadnyugaton játszódó történet főhősei ugyanazt szeretnék: pénzt. A Jó, aki fejvadászként keresi kenyerét, és a körözött bűnöző, a Csúf... több» 09 Kamaradarab egy döntés meghozataláról. A tizenkét esküdtnek egy egyszerűnek látszó gyilkosssági ügyben kell ítéletet hoznia. Az egyik esküdtben azonban felmerül a gyanú, hogy a... több» 10 Frank, a gyilkos bandavezér feladata, hogy megtisztítsa a terepet a terjeszkedő vasúttársaság elől, hogy potya áron jussanak hozzá a sínek melletti területekhez. Jill, az egykori... több» 11 Vincent és Jules, a két tökös behajtó és bérgyilkos feladata, hogy főnöküknek visszaszerezzenek egy fontos aktatáskát. Jules azonban, miután csodával határos módon túlél egy... több» 12 Cobb (Leonardo DiCaprio) a legnagyobb tolvajok egyike, aki arra specializálódott, hogy egy különleges álommegosztó technológia segítségével mások álmaiba lopódzon be, és olyan... több» 13 David Mills (Brad Pitt) újonc nyomozó és társa, a nyugdíjba készülő William Sommerset (Morgan Freeman) egy elvetemült sorozatgyilkos után nyomoz, aki a bibliai hét főbűn szerint szedi... több» 14 A film a harmincas években játszódik egy halálraítélteket őrző börtönben.
Nicholson pedig a szóban forgó, lopással vádolt férfi kulcsfontosságú szerepét hozta. Érdekesség, hogy a sztár ezt követően soha többé nem vállalt tévés munkát, de a 2010-es Honnan tudod? című romkom óta a nagyvásznon sem láthattuk. (via purple clover. )