Terézia Erdősné Józsa márc. 29 Krisztina Horváth Tudat alatt még nem engedted el. / Ha halott szeretted az, akkor úgy tartja a mondás, hogy üzenni próbál.
Ha nem szeretnénk az illetővel szorosabb barátságot, akkor ne említsük meg a vele kapcsolatos álmunkat, ellenkező esetben viszont meséljük el részletesen a fantáziatörténetet. Kihasznál bennünket Ha valakiről álmodunk, az arra is figyelmeztethet, hogy ez az ember kihasznál bennünket, lelki fájdalmat okoz nekünk. Érzelmi vagy anyagi szempontból kiszolgáltatott helyzetben vagyunk vele szemben. Vigyázzunk nagyon arra, hogy mit mondunk el magunkról ennek a személynek, és próbáljunk meg távol maradni tőle. Kíváncsiak vagyunk rá Ha valakiről álmodunk, akkor az arra is utalhat, hogy kíváncsiak vagyunk, milyen lehet vele az élet. Néha nagyon érdekes és izgalmas elképzelni azt, hogyan alakulhattak volna másképpen a dolgaink. Ezek az álmok reményt adnak arra, hogy hamarosan változások jönnek, és minden jóra fordul. Szeretnénk, ha visszatérne És végül, ha valakiről álmodunk, az azt is jelentheti, hogy magányosak, szomorúak és elkeseredettek vagyunk, mert az az illető nagyon hiányzik nekünk. Folyamatosan harcolunk magunkkal azért, hogy ne gondoljunk rá, mégis ő jár a fejünkben.