Szia edito3! Köszönöm szépen, hogy írtál. Igen, jól számoltad, idén leszek 19 éves. Nos, ami a "beálló" menstruációt illeti, szakorvos (persze nem az első orvos, akivel összehozott a sors) mondta, emellett pedig mások esetét is példának vettem. Például édesanyám esetében is évekig késett és pontatlan volt, egészen addig, amíg meg nem született a bátyám. Ennek alapján valószínűleg genetikaliag én is ilyen adottságú vagyok. Persze nekem is van olyan barátnőm, akiknek 13 éves kora óta olyan, mint a svájci óra: tényleg óramű pontossággal jön meg neki minden hónap ugyanazon napján. Hát igen, mindig is irigyeltem az ilyen embereket... Na mindegy. A lényeg, hogy amióta abbahagytam a cukorbetegségre és meddőségre való gyógyszerek szedését, valamely rejtélyes okból kifolyólag sokkal rendezettebb a menstruációm - teljesen magától. Persze nem mindig pont mondjuk a 30. napra jön meg, de ez egyátalán nem kóros dolog. Sőt, a vérképem is teljesen rendben van, vércukorszinttel és hormonszintekkel együtt.
Részletes adatok Bemutatkozás Székesfehérváron elsőként, 1991-ben kezdett ultrahanggal is felszerelt szülészet-nőgyógyászati magánrendelését, ami akkor kuriózumnak számított. 1993-ban gyermek-nőgyógyászati szakvizsgát tett, így azóta e tevékenységgel is foglalkozik. Később Székesfehérváron több helyszínen és sokféle egészségügyi szolgáltatással állt betegeinek rendelkezésére. A LIFE Egészségcentrumot - létrehozását és felépítését követően - 2011 novembere óta vezeti. Tanulmányok 1995 gyermeknőgyógyászat szakvizsga 1988 szülészet-nőgyógyászat szakvizsga 1984 Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi diploma Vélemények Miért kérjük, hogy értékeld orvosodat és a rendelőt, ahol a kezelést igénybe vetted? nekünk és orvospartnereinknek is nagyon fontos a véleményed, hogy szolgáltatásukat még jobbá tudják tenni azért dolgozunk, hogy a legjobb orvosok és rendelők legyenek elérhetőek oldalunkon keresztül, amihez nagy segítséget nyújtanak az értékelések mivel ezek az értékelések mindenki számára láthatóak, őszinte véleményed nagyon fontos visszajelzés a többi páciensünk számára is, ami megkönnyíti az ő választásukat.