Pécsi Est 7621 Pécs, Rákóczi út 46, Kereskedők Háza, Római szint © 2014 • Házirend Biztonsági terv Jogi nyilatkozat
Óriási volt a kár, mégis sokan úgy vélték, ez jól jött a tulajdonosnak, hiszen már csak vegetált a diszkó. 2008 márciusában gyulladt ki újra, ekkor már üres volt. Végül 2009 májusában bontották le. Café Dante A 2000-es évek első éveinek ikonikus szórakozóhelye 1999-ben nyílt a belváros szívében, a Csontváry Múzeum alsó szintjén. Roppant sok programmal várta a vendégeket, mind komolyzenei, mind könnyűzenei téren, képzőművészeti és irodalmi rendezvényeknek is helyet adott. Egy teljes évtizeden át működött, 2009-ben az épület tulajdonosa, a pécsi püspökség, nem hosszabbította meg a bérleti szerződést. Ezt az akkor megnyíló, hasonló profillal induló Pécsi Est Café megjelenésével, a forgalom várható csökkenésével indokolták. Biztosították a Dante tulajdonosait, az épületet ezentúl is kulturális célokra fogják felhasználni. Így lett a múlté a belváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye, a Dante. Kinek ismerős? Hard Rák Café Ez az ikonikus, 300 négyzetméteren elterülő szórakozóhely 1993-ban nyílott, impozáns külalak, igényesség jellemezte.
Minden héten több zenekar lépett fel, rengeteg pécsi bandának biztosítottak fellépési lehetőséget. A Hard Rák inkább klub-jelleget öltött, mint szórakozóhelyet. Parti a Rákban (előtérben a korszak uralkodó alterzenészei, a Burzsoá Nyugdíjasok) Pécs legrégebben működő szórakozóhelye utolsó buliját 2010 januárjában tartotta. 2011-ben kezdték bontani az épületet. Két éve pedig bejelentették, hogy egy egészségturisztikai szállodát terveznek a helyén. Galaxis Repülőrajtot vett a Bálicsi út és az Angster József utca kereszteződésénél működött Galaxis. De a belvárostól némiképp távolabb eső diszkó már mélyen a családi övezetben feküdt, így az ott lakók nem sokáig tűrték a hangzavart, hangoskodó fiatalokat, így kénytelenek voltak a vezetők tíz órakor zárni. Érthető módon ezután radikálisan csökkent az odajárók száma. 1999-ben a Galaxis a Boccaccióhoz hasonlóan kigyulladt és komoly károk keletkeztek benne, de teljesen nem égett le. Ez jelentette a végét a diszkónak, ami most már lakóházként funkcionál.
- Magyarország's largest event promoter Hungary's largest event promoter. (.. many other programs... ;) Address: Telephone: Email: Website: Facebook page Images Reports: Ma 18:00 órakor az év legnagyobb hírei következnek. Vadonatúj cuccok érkeztek a webshopunkba. Bori-maszk, újfajta póló, és táska, tornazsák új színekben! Előzenél Németh Zsófi, azaz Piresian Beach. És nagyon korán kezdünk. 8-ra oda kell hogy érjetek! Helyszín a Barba Negra Music Club, a XI. kerületben, közel az Újbuda-Központhoz. És nagyon sokat próbálunk rá, csomó régi feldolgozás és rengeteg ritkán hallott szám, és.... és.... Nem tudom, hogy mondtuk-e már. Csinálunk egy maratoni (2 és fél órás) koncertet. Ennyire exkluzív koncertünk még nem volt, és valószínű, hogy nem is nagyon lesz. Összesen kétszer harmincöt kedves has- és zenerajongó embert várunk szeptember első hetén, két egymás utáni estén. A pécsi LA Gardens Studio kertjében adunk akusztikus koncerteket. A hely amúgy Lovasi András pécsi házának kertje. legjobb dalunk mi?
Korszak: Csak egy party A fénykép a zenekar 2010. május 22-i, a Pécsi Est Café-ban rendezett koncertjén készült. Fotó: Kálmándy Ferenc. zenekari tag: Kiss László, 'Kiss Llászló' helyszín: Pécs fotós: Kálmándy Ferenc
– Uránia Szeptembertől újra megnyitja kapuit a moziból koncertteremmé avanzsált Uránia. Hogy mire számíthattok? Az Est Café mellett ez az a hely, amely hétvégenként kifejezetten az élőzenére helyezi a hangsúlyt, így aki a gitárosabb mókákat kedveli, biztos megtalálja az ízlésének megfelelőt. –