Tóth Andi komolyan beszólt Szabó Ádámnak – ezt nem fogja zsebre tenni Komolyan odamondott. Szerinte volt párja megjátssza magát a felépített, jó kisfiús imidzsével. Tóth Andi a Sztárban Sztár első adása után Instagramon élőzött kicsit a rajongóinak, amiben arról faggatták az énekesnőt, hogy miért volt picit hideg volt párjával, a szintén a műsorban szereplő Szabó Ádámmal, mikor utóbbi helyet foglalt mellette… Curtis lett az új Sztárban sztár évad zenebohóca A hetedik évadra sem fogyott ki a szufla a Sztárban Sztárból, amiben a Tóth Andi és Szabó Ádám párosnak köszönhetően idén kicsit több a bulvárfaktor a megszokottnál. A show továbbra is szórakoztató, de a 3 és fél órás műsoridő azért pofátlanság. Tönkretette az énekes imidzsét Tóth Andi: kitálalt Szabó Ádámról Jól kalkuláltak a Sztárban sztár élő adásának szerkesztői, amikor egymás mellé ültették a volt szerelmeseket. Tóth Andi és Szabó Ádám külön műsort csinált. Hónapokkal ezelőtt szakítottak, nem árulták el, miért, de most megtudhattuk.
Kozma Dominik vicces poszttal jelentette be, hogy hamarosan apa lesz A világbajnoki bronzérmes úszó és felesége első gyermeküket várják. Az a bizonyos vicces bejegyzés, amiben a nagy hírt közölték, Szlovákiában készült, és több dolgot megosztottak benne a terhességről. Íme. Fásy Zsüliett hízásra hajlamos, mégis lefogyott 41 kilót: részletesen elmesélte, hogyan csinálta A 22 éves Fásy Zsüliett korábban is próbálkozott diétákkal, de bármit csinált, minden leadott kiló visszament rá. Viszont 2, 5 évvel ezelőtt életmódváltása meghozta az eredményt, annak ellenére, hogy orvosilag is igazolták, ő bizony a hízékony típusba tartozik. Ebben a cikkben elárulja, hogyan vitte sikerrel a fogyókúráját. Hajdú Péter visszatér a képernyőre, és Friderikusz Sándor helyébe lép Neked is nagyon hiányzott már, hogy esténként Hajdú Péter mosolyát figyeld a képernyőről? Rossz, hogy nincs már Frizbi Hajdú Péterrel, se Showtime Hajdú Péterrel, vagy bármi más, ami Hajdú Péter? Hát most lesz. A Mészáros Lőrinc feleségének tévéit irányító Hajdú házon belül folytatja, egy olyan műsorral, ami annak idején Friderikusz Sándoré volt.