A kocsid leállt a lehető legrosszabb pillanatban, – egy út szélén, egy parkolóban vagy a garázsban – és minden jel arra utalt, hogy az akkumulátor okozza a galibát. A bikázás után megnyugodtál, mert úgy gondoltad, végre megoldódott a probléma és tovább folytathatod az utadat, ám a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezted. Az autó ugyanis bikázás után sem indul. Ne aggódj, van megoldás! Azt, hogy nem indul a kocsid a bikázás után sem, nagyon sok minden okozhatja. A rossz hír az, hogy ilyenkor általában valamilyen komolyabb gond lehet a háttérben és nem az akkumulátor a ludas a meghibásodásban. Pontosan emiatt szükséged lesz egy szerelőre, aki alaposan átnézi a járművet. A jó hír viszont, hogy a helyzet nem reménytelen: olvass tovább és megmutatom, mit kell tenned ilyen esetben. Mit tegyek, ha a bikázás ellenére sem indul az autó? Sajnos ebben az esetben már nem olyan egyszerű a helyzet, mindenképpen szükséged lesz egy autóvillamossági, vagy autószerelőre, aki feltárja és megjavítja a problémát.
Így még szakemberrel sem érdemes hozzákezdeni az átvizsgálásnak a helyszínen, ugyanis jó eséllyel nem lesz kéznél megfelelő szerszám és műszer. Szerencsére szervízautónk jól felszerelt, és egy kábelproblémát, vagy immobiliser chip újratanítást a helyszínen is el tududnk végezni, de ha a motorvezérlő a hibás, akkor az mindenképpen trailert jelent… Egyedül pedig pláne ne állj neki! Már csak azért se, mert nagyon veszélyes művelet nekiállni az autószerelésnek egy forgalmas út szélén ácsorogva. Mit kell tehát tenned, ha nem indul a kocsi a bikázás után sem? Ha a bikázás után sem indul a jármű, ne habozz, mindenképpen hívj egy autómentőt a helyszínre, aki elvontatja a kocsidat a legközelebbi szakemberhez. Itt alaposan átnézik a járművedet és megtalálják majd a megoldást a felmerülő problémára, akármi is okozza azt. Így biztonságosan folytathatod majd az utadat, biztos lehetsz abban, hogy nem hagy cserben az autód a következő kanyarban. 06 20 575- 15- 95
Az autó beindításához ugyanúgy kell a jó generátor és az önindító, mint az. Ugyanakkor az akkumulátor lemerülése nem csak abból adódhat, hogy. A feljebb említett, ezredforduló utáni Mondeo generátora – ez felel azért. Ha nem indul az autó, annak több oka is lehet. Ha van tartalék akkumulátorunk, az akkumulátor csere, illetve töltés, segíthet a problémán. Akkumulátor csere utáni indítás Sok tévhít kering az akkumulátor csere körül, miszerint elmegy a computer, többé nem indul be stb. Ezek az állítások az átlag autóknál nem. Segítő kezek, ha nem indul az autó. Ha a cím elolvasása után bevillant az agyadban az a tompa és ijesztő hang, amit akkor hallasz, mikor egy. Ha már a bikázást nem szakemberre bíztad, és nem indul az autó bikázás után, akkor jobb késő, mint soha, keresned egy szakembert. Az üzemanyag- pumpa általában a gyújtás ráadása után néhány másodpercig. Nem indul az autó? itt a megoldás! Amennyiben nem lett nullára kisütve az akku, nem öreg és nincs végzetesen. Ez- után indítsuk be a segítséget nyújtó jármű motorját.
Ideiglenesen le vagy tiltva Úgy tűnik, hogy ezt a funkciót a megengedettnél intenzívebben használtad. A használatáról ideiglenesen le vagy tiltva.
A típusválasztás után, a menü piktogram mezőjében az akkumulátor adatbázis. Nem kell egyből új akksit venni – ezt nézd meg. Feltöltötte: Pisti Szerel Magazin – Az akkucsere ökölszabályai – Totalcar totalcar. Ilyenkor az akksi kaphat még egy esélyt, egy töltés után. Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Üdv! Ha van gyújtás, amikor elfordítjuk a kulcsot, de nem indul, akkor a. Ha indítás után semmilyen "életjelet" nem látunk, akkor biztosan meg kell nézni az akksit. Ha többször próbálod indítani a kocsit, és nem indul v. Az akku csere előtt soha nem produkált hasonlót, de csere után már az első indítással. A csere után azonnal jelentkező problémaként az autó lefullad, gyakorlatilag nincs alapgáz. A motor simán indul, indulás után leáll? A probléma itt az, hogy a motort a motorjavítás után még nem vették be, az. Kínában működhet az akku-cserés modell? Ha az autó nem indul és az önindító nem fordul, és jellegzetes. Ha az adott akku nem hozza már a kívánt teljesítményt, a rendszer elmenti a " hibás.
A legtöbb autógyártó, mint például a BMW is, nyitott rendszert használ, azaz a. A fedélzeti számítógép ezután többnyire pár órán belül egymás után újra. A hideg idők közeledtével egyre nagyobb félelem az akkumulátor csere, de nincs mitől tartani. Akkor van rá szükség, amikor nem indul az autó. Kiérkezés után az első tennivaló, hogy műszeresen bevizsgáljuk az akkumulátort. Előfordul, különösen télen, hogy indítózás közben a motor nem indul be. Töltés után egyenletesen alacsony savsűrűség: az akkumulátor túl sokáig állt. Miért nincs az akksin varázsszem? Felborult az akku, kifolyt a sav, mit kell beleönteni? Leejtettem az akkut és elrepedt az. Autó akkumulátor beszerelés az ön otthonában, munkahelyén! Autója akkumulátorának helyszíni cseréje, előzetes típusegyeztetés után. Akkumulátor csere szabályai – avagy hogyan cseréljünk akkumulátort, OlajShop. Ha a motor néhány másodperc után nem indul be, 10 másodperc. A mai autók túlnyomó többsége hűti és fűti is az akkut, lehetőség szerint az. Szóval annyira nem is lenne egyszerű és gyors az akku csere.
Szivesen olvasnám erröl az Ön kommentárját, mert én is csodálkozok hogy indul, van is a kocsiba inditó kábelem, de eddig nem kellett. Az elektromos autók és autó -akkumulátorok témakörében. Tényleg igaz, hogy ha nem töltöm fullra az akkut, akkor tovább bírja az akkumulátor? Elsőre gondoltam rossz az aksi, kapott egy másikat, de kb 7-8 óra állás után vagy nehezen, vagy sehogy nem indul.
14:22 Hasznos számodra ez a válasz? 4/6 anonim válasza: Zártad és nyitottad már az ajtókat a távirányítóval? Mert az immo szokott letiltani. 16:22 Hasznos számodra ez a válasz? 5/6 anonim válasza: "Az üzenet szövege: nem központi záras, sima mezei típus. " Akkor jó. Nekem még sose volt olyan Renault-om ami nem központi záras, és a régebbi modelleknél a központi zár aktiválta az immobilisert is. A Laguna-nál pl. leállítás után 5 perccel letiltott és csak az ajtók távirányítóval történő zárása-nyitása után oldott fel. 22:22 Hasznos számodra ez a válasz? 6/6 anonim válasza: Bocs, közben kiesett 2 óra. Szóval a Megane-nál ha leveszem az akku sarut, akkor kell egy zárás-nyitást csinálni, addig nem indul el, ezért írtam kettővel ezelőtt a zárás-nyitást. De akkor ez neked nem pálya... 22:24 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Figyelt kérdés 2002-es thália eredeti akkumlátora 12 év után tönkre ment, csere után egyszerűen nem indul az új aksival. Olyan mintha egy pillanatra elkapná aztán csak pörgeti. ebben kérnék segítséget ha valakinek van elképzelése a hiba lehetséges okairól, valaki 10-es kulcsot meg tisztító spray említett, ha ezt bővebben körbe járnánk lehet hogy segítene. Köszönöm:ttotya 1/6 anonim válasza: Érdekes. Nekem is volt ilyen gondom, miután akksit cseréltem. Beindítottam, elkapta, ey pillanatra pörgette, aztán leállt egyből állandóan. Csomószor ezt csinálta azt elején. 1 vagy 2 napig. Nem értem a mai napig. Próbálgasd indítani, de ha nem megy 2-3 után, várj egy kicsit és próbáld újra! Nem csináltam amúgy semmit vele, egyszeüen magától megoldódott, aztán azóta is egyből indul, soha semmi baj nincs. 2015. ápr. 10. 13:44 Hasznos számodra ez a válasz? 2/6 anonim válasza: A végén mindig beindult amúgy és csak 1 vagy 2 nap volt ilyen. 13:45 Hasznos számodra ez a válasz? 3/6 Wadmalac válasza: 2015.