A közmondások eslősorban cimkék amiket bizonyos helyzetekben lehet mondani. 1) Amilyen az anya, olyan a lánya. Ez szinte kizárólag negatív tulajdonságok maternál transzgeriatrikus manifesztációja esetén használatos. Olyan esetben még nem halottam használni, hogy mondjuk X jól tud főzni, meg az anyja is és akkor erre azt mondaná valaki, hogy amilyen az anya olyan a lánya. Inkább egy negatív tulajdonság kihangsúlyozásáról van szó, egyfajta megbélyegzésről, hiszen ha valaki azért olyan amilyen, mert az anya olyan mint a lánya, akkor ezen a tulajdonságán ha megszakad se fog tudni változtatni. Vagyis valójában csak annyit jelent, hogy "már az anyját is útáltam, a lányt meg ki se állhatom". 2)Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ez annyit jelentene, ahogy te viszonyulsz az emberekhez, annak megfelelően fognak vissza viszonyulni. Persze ez sem pozitív viszonyulás esetén mondjuk, hanem pl olyan esetre amikor durván fordul valaki egy másikhoz aztán megjárja. HA durván fordul valakihez és a másik meghunyászkodik akkor pl ez a közmondás nem alkalmazható.
Mindenkori sorskérdéseiket és érdekeiket helyezzék előtérbe, a világban gyorsan egymást követő történésekből okulva. A szuverén nemzetek és családjaink érdeke megelőzi a pártideológiai elkötelezettséget, ami igazán fontos, az a békesség, a jólét és a fenntartható fejlődés. Visszatérve az Index tulajdonosainak eszmélésére, igazolva láthatjuk, hogy az olvasókat a valódi gazdasági tények sokkal jobban érdeklik, mint a pártpolitikai cselszövések. Közelítsünk az igazsághoz, és kerüljük el a fake news stílust. A tőke szabad áramlása és a szólásszabadság egyaránt a demokrácia vívmánya. A lapjukat nyereségcentrikusan működtetni akaró befektetők szabadon érvényesíthetik közlési akaratukat. Az olvasók reakciója előbb vagy utóbb igazolja, vagy cáfolja elképzeléseiket. Az ellenzék hazugságlapjai külföldi támogatással is ingoványos terepen járnak. A kormány mellett állást foglaló lapok előnye csak addig tart, míg a polgárok többsége az igazságot olvashatja. Jelen időkben az utóbbiak stadionkörrel vezetnek, annak ellenére, hogy a vereségük közeledtét látó brüsszeli bürokraták szocliberális hadserege most már az európai költségvetésből is támogatni kívánja a lakáj-NGO-kat.
Szuper, ma felrakom én is ha nem találsz hibát. Aktív témák
Estére 30 000 dollárnál tartott az alku, reggelre 43 000-t ajánlott valaki. A harmincadik, zárás előtti utolsó licit 350 ether, azaz 560 000 dollár volt, és alig néhány perc múlva, miután a platform leszedte a sápot, a digitális pénztárcámban 500 000 dollárnyi kriptovaluta landolt" - idézte fel az eseményeket a szerző. Az egész szürreális, hiszen csak egy újságoldal fotója, egy hiteles digitális aláírás volt az áru, és bónuszként ingyen koncertjegyet, vagy DVD-t sem tudott felajánlani, leszámítva a New York Times jogászainak dörgedelmeit, ami csatolva volt, miszerint a vevő nem szerez copyright jogot, nem sokszorosíthatja a cikket, a lap egyfajta felügyeleti jogot is megőriz, szóval vonzereje enyhén szólva is kétes. Az aukció website-ján @3fmusic név alatt licitáló győztes profilját a Twitter fedte fel, egy Dubajban működő zeneipari társaság vezére, bizonyos Farzin Fardin Fard, immár több, 10-20 ezer dolláros NFT tulajdonosa, szépszámú Instagram követővel. Ő maga nem nyilatkozott, a társaság szóvivője viszont üzent a Twitteren: "Hosszú ideje elkötelezettek vagyunk a médiával és a művészetekkel.
A besorolás kizárólag megítélés, nézőpont kérdése. Mint ahogy pl. az idegosztályon: ki van a rácson kívül, és ki a rácson belül??? 😳 É úgy random küldte...? Hmmm De miért lennél kedves olyanokkal akik azt nem érdemelték ki? Az egyenlő az agybajjal szerintem, vagy sok esetben egy öngyilkossággal. A rosszindulatúak, megfigyeléseim szerint, egymásnak szimpatikusak, egy csapatban játszanak. Ahogy a kedves, rendes emberek is. A rosszindulatúak számára ezek az emberek simán gyengék, életképtelenek. Míg a kedves emberek szemében ők alja emberek. A szimpátia is hasonlóságok miatt alakul ki véleményem szerint. Érdekes ez a fórum, miután valaki küldött nekem egy hasonló privátot. 😎 Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Egyébként ki dönti el, hogy ki a kemény, kegyetlen ember, és ki a rendes ember??? Minden ember maga határoz, hogy számára ki a szimpi, és ki az útálatos, rosszindulatú, stb. stb. Jogos! Akkor én is az vagyok, mert detto így látom a dolgot! 🙂 Most mondanám, hogy ez nem rád vonatkozik, de tényleg nem rád vonatkozik.
Jól kivitelezett jobb horognak számított, amikor valósággá vált, hogy a gazdasági feltételeket nem lehet pártpolitikai érdekek mentén előírni. Homályos jogállamisági és ideológiai könyöklés helyett, minden tagállamra egyformán, írásban, de jure módon kell rendezni az ide vonatkozó szabályokat. Az egységes Európai Parlament nem a különböző pártokat képviselők ketrecharcosainak színtere. Igazi szerepe messze áll attól, hogy ki kit győz le. Az európai zsidó–keresztény civilizáció megőrzése a tagországok összesített gazdasági erején múlik. Ezért az EP-ből mielőbb kiűzendők a föderációs eszmék, mert ezek a világkormányzás ugródeszkájának tekintendők. Az egyenrangú nemzetek Európája az unió szövetségi rendszerét fölé emeli a spekulánsok gyarmatosító elképzelésein. A történelemben a birodalmak bukása legyen jó lecke és visszatartó erő. Szellemi honvédőink vezetésével ismerjük fel, hogy csodálatos kontinensünk társadalmi, gazdasági összetartozása nem függhet ideológiai erőviszonyoktól. A pártcsatározásokat a jogállamiság közösen elfogadott szabályai szerint az EU tagországainak polgárai helyben, az országgyűlési választásokon kezeljék.