Az ültetés gyommentes, fellazított talajba történjen. Olyan helyre érdemes ültetni, ahol egész nap éri a napsütés. A palánták 2/3 része kerüljön a föld alá. Július utolsó hetében öt napon át ne öntözzük az édesburgonyát, ezzel a szárazságsokkal sarkalljuk a növényt a fokozott gumósodásra. Folyamatosan tartsuk gyommentesen. A szétfutó indák a nyár folyamán legyökeresednek, az állomány bezárul és beárnyékolja maga alatt a földet, megakadályozva az újabb gyomok növekedését. A batáta gumók bőre sérülékeny, ezért a betakarításkor fokozottan vigyázzunk a gumókra. Bacon szalonnába göngyölt batáta Hozzávalók: 500 g batáta, 250 g szeletelt bacon szalonna, ízlés szerint bors Elkészítés: a vékony batátákat egyben hagyhatjuk, a vastagabbakat hosszú vékony hasábokra vágjuk. A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra. Míg melegszik a sütő, a batátákat, betekerjük a bacon szalonnába, és a sütőlapra rendezzük. Elegendő minden harmadikat betekerni szalonnával, hogy ne legen nagyon zsíros. Ami nincs betekerve, az is átveszi a szalonna ízét.
A combokat letisztogattam, majd kétszáz fokos sütőbe toltam, hogy a bőrük megpiruljon. Közben szépen átmelegedett a belsejük is. Közben elkészítettem a köretet is. Számomra újdonság a lila húsú édesburgonya. Ez is mérsékelten édes, és valóban jobb ízű, mint a többi fajta. Idén ősszel robbant be a piacokon. A legtöbb zöldségesnél elérhető volt legalább három változatban. Ez nem valódi krumpli, hanem hajnalkaféle, viszont a krumplihoz hasonló az elkészítése. Megpucoltam, vastag korongokra vágtam. A csomagból kikerült kocsonyás szafttal együtt kis lángon pároltam. Sózni nem kell, a szaft elég sós. A másik kiegészítő a fodros kel, ami nagyjából egzotikumnak számít. Eddig csak két helyen láttam. Egy multiban tartják horror áron (2000Ft/kg). Nemrég hoztak a piacra is, de szemmel láthatóan teljesen félreértették a fodros kel ügyét. Levágták egyben és fejesen kínálták. Sajnos már eléggé megfonnyadt, mire elém került. Pedig a fodros kel egyik előnye az, hogy nem kell az egészet felszedni, hanem az oldallevelekből kell annyit gyűjteni, amennyire éppen szükség van.