A kiegészítő nyugdíjemelés részletes szabályait a nyugellátások és egyes más ellátások 2021. rendelet tartalmazza.
Nyugdíjemelés 2021: mennyivel nő a nyugdíj 2021. január 1-től? Mennyi lesz 2021-ben a 13. havi nyugdíj első részletének összege, azaz az 53. heti plusz nyugdíj? 2021-ben a nyugdíjasok több alkalommal is számíthatnak plusz pénzre, hiszen várhatóan lesz a nyugdíjemelés mellett nyugdíjkorrekció és nyugdíjprémium is. Megjelent a rendelet a 2021-es nyugdíjemelésről, így hivatalosan is megerősítést nyert, hogy 2021. január 1-től 3 százalékkal kell emelni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény érintett juttatásait. Amennyiben az év első nyolc hónapjában az infláció mértéke nagyobb volt, mint amit korábban prognosztizáltak, akkor novemberben visszamenőleges nyugdíjemelés megadására van lehetőség. Mivel a 2020-as infláció mértéke meghaladta az előzetesen kalkulált 2, 8 százalékos mértéket, ezért 2020. november 1-től visszamenőlegesen 1, 2 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre a kormány (az infláció 2020-ban végül 4 százalék lett). A nyugdíjemelésről szóló rendelet a Magyar Közlönyben is megjelent, így novembertől a nyugdíjasok már automatikusan az emelt nyugdíjat kapják.
A rokkantsági járadék 2021. júniusi emeléséről, a 2021. január-május hónapokra járó különbözet valamint a tizenharmadik havi rokkantsági járadékra járó emelés utalásáról, illetve 2021. évi kezdő időponttól megállapított rokkantsági járadék esetén a megállapítás kezdő időpontjától járó emelési különbözet utalásáról hivatalból gondoskodik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. A nemzeti helytállásért pótlék emelése A nyugellátások emelésével egyidejűleg a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék 2021. évben történő megállapítása esetén irányadó összeghatár is – 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – emelkedett, saját jogon járó pótlék esetén 215 605 forintra, hozzátartozói jogon járó pótlék esetén pedig 107 805 forintra. A 2021. január 1-je előtt megállapított pótlék összege 0, 6%-kal emelkedik. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a már folyósított pótlék 2021. január - május hónapokra járó emelési különbözet valamint a tizenharmadik havi nemzeti helytállásért pótlék emelésének utalásáról, illetve 2021. évi kezdő időponttól megállapított nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék esetén a megállapítás kezdő időpontjától járó emelési különbözet utalásáról hivatalból gondoskodik.
2020. 12. 04. 04:00 A hivatalos Magyar Közlönyben is megjelent, így ma már tény, hogy a nyugdíjakat 2021 januártól 3%-kal emelik meg. Mitől függ, hogy hány százalékkal emelik a nyugdíjakat? Nézzünk mögé kicsit a nyugdíjemelkedés jogi hátterének. Mitől függ hogy hány százalékkal emelkedik a nyugdíj egy adott év januárjában, így 2021-ben is? Az adott év (esetünkben ez a 2021-es évet jelenti, hiszen cikkünkben a következő évi nyugdíjemelést taglaljuk) január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást - ideértve a baleseti járadékot is - a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni - rendelkezik a törvény (1997. évi LXXXI. tv. 62. paragrafusa). Mindez tehát azt jelenti magyarul, hogy az éves nyugdíjemelés az inflációval kerül korrigálásra, de mivel nem tudjuk előre, hogy az mekkora is lesz valójában, így azt valamilyen módon előre kell jelezni. Ki mondja meg előre, hogy mekkora mértékű inflációval kell számolni a nyugdíjak emelésekor?
2. Valorizálás A nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmek ma már több, mint három évtizedben kerültek megszerzésre, amikor igen nagy változáson mentek keresztül a munkabért meghatározó tényezők. Nem lehet azonosan "egy az egyben" beszámítani a nyugellátásba egy 1988-ban kifizetett munkabért egy 2021-ben elért jövedelemmel. A szükséges kiegyenlítést, szintrehozást az ún. valorizációval lehet elérni. A Tny. § (9) bekezdése szerint a havi átlagkereset megállapítása során a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért kereseteket a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani. A szintrehozás az ún. valorizációs szorzószámokkal történik, amelyek évente kerülnek meghatározásra. A szorzószámok közzététele március hónapban történik, a 2021. márciusában megjelenő szorzók kormányrendeletben kerülnek kihirdetésre. A 2021. január 1-től benyújtott nyugdíjkérelmek esetén a valorizációs szorzók meghatározásáig nyugdíjelőleg kerül folyósításra, az ellátás végleges összege a valorizációs szorzók kihirdetését megvalósító jogszabály hatálybalépését követően kerül kiszámításra.
- áll a javaslatban. Az szerint ez azt jelenti, hogy a várhatónál alacsonyabbra belőtt infláció miatt a nyugdíjasok idén is kiegészítésre szorulnak. A javaslat év közbeni kiegészítő emelésről tesz említést. Eddig az volt a metódus, hogy az első nyolchavi nyugdíjas inflációs adat ismeretében döntött a kormány a kiegészítésről, amit novemberben fizettek ki. A mostani törvényjavaslat alapján idén más eljárást választ a kormány.