Röviden – BMW 2 Gran Tourer Mi ez? Prémium, kompakt egyterű Mit tud? Kis méret mellett is lehet hétüléses Mibe kerül? 7, 9 millió forint az 1, 5-ös háromhengeres benzines és 12, 6 millió a kétliteres 190 lovas dízel, összkerék-hajtással Kinek jó? Azoknak, aki egy döglött tehénért is sok pénzt adnának, ha BMW embléma lenne az orrán Az úr éppen a 2-es GT szépségéről szeretne meggyőzni Amikor a statisztikák szerint évről évre csökken az egyterű autók piaci részesedése, és ezért egyes gyártók már fel is hagytak a gyártásukkal – kihalt többek között a Mazda5, és a SEAT Altea – valamint a kompakt modellek piaca is egyre szerényebbre olvad, akkor a BMW úgy érzi, hogy kompakt, prémium egyterűvel kell megörvendeztetnie a világot. Vajon teljesen elment az eszük, vagy pontosan tudják, hogy mit csinálnak? A nemrég érkezett BMW 2-es Active Tourer óriási sikere a bajorokat igazolja. Na de mire jó egy picike, de drága, hétszemélyes autó? Külső Egyterűből nehéz igazán szépet, vonzót csinálni még a BMW-nek is.
A 2-es Gran Tourer sem igazán vonzó, főleg ha a hátsóját, a harmadik üléssor és a nagyobb csomagtartó miatt felpuffasztott testrészét nézzük. Az eleje még egész formás, csak a tető fut rettentően magasra, aztán ahogy közeledünk az autóhoz toldott puttonyhoz, úgy szakad ki belőlünk a "jaj, ezt miért kellett" felkiáltás. Pedig a többi egyterű sem feltétlenül szép és arányos, de mindezt BMW emblémával egy kicsit nehezebb lesz megszokni. De meg fogjuk, ne legyenek kétségeink. Ugyanúgy, mint az elsőkerék-hajtást és a keresztbe beépített motort. A széleslátószögű objektív nem tesz neki jót Utastér, csomagtartó Bent a 2-es Active Tourer hangulatához hasonló a kép fogadja az embert, tisztességes BMW-s környezet, príma anyagokból összelegózva, példás kidolgozottsággal. Még a szaga is jó. Csupán a plexi head up display árulkodik arról, hogy talán mégsem teljes értékékű BMW-ben ülünk. Az első sor akármelyik BMW-ben is lehetne, kényelmes, tágas, elegáns. Képzeljünk bele csokit majszoló, vagy csak átlagosan retkes gyerekeket és zokogjunk együtt Aztán ahogy egyre hátrébb jutunk, jönnek az olyan praktikus dolgok is, mint a sínen tologatható, bár kissé rövid ülőlapú második üléssor – ami még mindig elég ahhoz, hogy akár az átlagnál magasabb utas is jól érezze magát – vagy a feláras, főleg gyerekeknek való harmadik sor, amely használaton kívül, észrevétlenül a padló síkjába lapul, vagy a csomagtérroló, aemly roppant kulturált módon szedhető ki a helyéről és illeszthető a neki kialakított padlórekeszbe.
*Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási, illetve hatótávolságra vonatkozó értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek. Az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó értékeket a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól és a felszereltségi szintektől is függnek. ** Egyes piackon a ConnectedDrive szolgáltatások tartalma változhat. *** A pontos fogyasztói árakról, kampánymodellekről kérjük, érdeklődjön hivatalos BMW márkakereskedéseinknél. A sajtóközleményben szereplő fotó illusztráció, nem a kampánymodell felszereltségét tükrözi.
A BMW X5 csomagtere az új generációs kényelmet képviseli. A kényelmes be- és kipakolás érdekében az osztott csomagtérajtó alsó és felső része teljesen elektromosan nyitható és zárható. A komfort bejutás, művelethez elég egyetlen célzott, a hátsó lökhárító alatt tett lábmozdulat. A BMW X7. A luxus kategória megtestesítője: az új BMW X7 a magabiztos fellépés és az egyéniség elegáns fúziója. Bár fellépése tekintélyt sugárzó, az autó a könnyedség és az agilitás benyomását kelti letisztult dizájnjával és atletikus stílusával. Mindemellett ott a figyelemre méltóan tágas belső tér, amelyet az exkluzivitás, a praktikum és a szabadságérzet összjátéka jellemez – valamint a páratlan kényelem, amely még a harmadik üléssorban is teljes. Bővebben
A program indulására a BMW Group Magyarország egy egyedi felszereltségű modellváltozat, a hétszemélyes BMW 2-es Gran Tourer Family Basic Edition piacra bocsátásával készül, mely 8 114 800 Ft helyett, a 2, 5 milliós állami támogatással, már bruttó 5 615 000 forinttól hazavihető. Sőt 1 683 000 Ft saját erő, 0%-os THM és 48 hónapos futamidő mellett havi 81 813 Ft-ért is megvásárolható. *** A BMW 2-es Gran Tourer a bőséges helykínálat, a lenyűgöző sokoldalúság, a kimagasló menetkomfort és a BMW modelljeire jellemző, dinamikus menettulajdonságok egyedülálló kombinációját kínálja a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek. A modell új generációja 2018 márciusában a BMW legkorszerűbb erőforrás-családjával felszerelve érkezett meg a márkakereskedésekbe. És amíg az újratervezett frontrész stílusjegyei a minden korábbinál sportosabb kisugárzásról, a még erőteljesebb motor a kivételes hajtáslánc-hatékonyságról gondoskodnak, addig a digitális szolgáltatások és a vezetést támogató rendszerek átfogó palettája a modell kategóriaetalon pozícióját nyomatékosítja.
Legyen szó akár hétfős városnéző túráról, akár szünidei utazásról, amelyhez a fél háztartást bepakolja az autóba – a BMW 2-es Gran Tourer ideális társa lesz bármilyen kalandhoz. Számtalan praktikus tárolási lehetőségével és variálható második üléssorával az autó 1905 literesre bővíthető, a fartól akár egészen a műszerfalig terjedő csomagterével tökéletesen képes alkalmazkodni az Ön bármilyen igényéhez. Ami pedig különösen a családok számára praktikus: az opcionálisan rendelhető harmadik üléssor jóvoltából akár hét személy is helyet foglalhat a fedélzeten. BMW 2-es Gran Tourer: még több tér az Ön elképzeléseinek. Hétszemélyes BMW egyterű. "A vezetés élménye merőben új formát öltött! " (Dr. Ian Robertson, a BMW Group egyesült királyságbeli nagykövete és a BMW AG felügyelőbizottságának egykori tagja) A BMW 2-es Gran Tourer a márka első prémium, kompakt hétszemélyes családi autója. Praktikus, tágas és a BMW prémium vezetési élményét is magában foglalja. Kell ennél több? Ezen modell esetén az elsődleges szempont a praktikus helykihasználás és a biztonságos utazás az egész család számára.
Belépés A funkció használatához kérjük, lépjen be A Használtautó egy elavult böngészőből nyitotta meg! Annak érdekében, hogy az oldal minden funkcióját teljeskörűen tudja használni, frissítse böngészőjét egy újabb verzióra! Köszönjük! Milyen messze van Öntől a meghirdetett jármű? Kérjük, adja meg irányítószámát, így a találati listájában láthatóvá válik, mely jármű milyen távolságra található az Ön lakhelyétől közúton! Találjon meg automatikusan! Az esetleges visszaélések elkerülése és az Ön védelme érdekében kérjük, erősítse meg a belépését. Megértését és türelmét köszönjük! 1 2 3 4... 5 6... 7 8... 9 10... 18 Dízel, 2016/4, 1 496 cm³, 85 kW, 116 LE, 171 000 km? km-re Dízel, 2016/4, 1 995 cm³, 110 kW, 150 LE, 79 000 km? km-re Benzin, 2017/11, 1 499 cm³, 75 kW, 102 LE, 47 000 km? km-re Benzin, 2015/10, 1 499 cm³, 100 kW, 136 LE, 83 000 km? km-re Dízel, 2017/11, 1 995 cm³, 140 kW, 190 LE, 72 000 km? km-re Benzin, 2019/10, 1 499 cm³, 80 kW, 109 LE, 5 323 km? km-re Dízel, 2014/1, 1 995 cm³, 140 kW, 190 LE, 156 000 km?
Németországi új és használt BMW 218 Active Tourer autók behozatala teljes körű ügyintézéssel. BMW 220i Active Tourer teszt során kiderült, hogy nincs még egy ilyen sportosan vezethető egyterű, nagyon jól is gyorsul, 7, 4 másodperc alatt van 100-on. Kevesebben keresik az ennél drágább – 7, 5–8, 5 millió forint között. BMW 2 -es Gran Tourer Family Basic Edition árát is. A vételi árak széles skálán mozognak, a járművek ötmillió forinttól. Manapság egy 7 személyes családi egyterű modellből általában nem hiányzik a. Van már hétszemélyes BMW a történelemben, de az X5 mégiscsak egy. Akinek fontos a presztízs és muszáj sokszemélyes családi autót. Gran Tourer, ami a márka modellpalettájának egyetlen alapáron hétüléses modellje. Családi minibusz BMW emblémával: BMW 220d Gran Tourer teszt 7. A kritika szerzője: Földes Attila Autó: Ezekre a jelenleg kapható autókra adhat 2, 5 milliót az. TDI quattro 7 ülésesből bár itthoni ár nem volt, de a. Renault Grand Scenic, BMW 2 Tourer. BMW 320d M Sport (Automata) Új Touring Készletr.
Mindemellett pedig határozottan sportos is az erős három vagy négyhengeres BMW TwinPower Turbo motoroknak köszönhetően. Tökéletes elrendezés. A BMW 2-es Gran Tourer ideális társ a nagycsaládosok számára: az opcionálisan rendelhető harmadik üléssor jóvoltából akár hét személy is helyet foglalhat a fedélzeten. Az akár 130 mm-rel előre/hátra oldalanként egymástól függetlenül mozgatható második üléssor ülései pedig megkönnyítik a beszállást a hátul utazók számára. Tekintet az úton, információk a látótérben. A teljes színspektrumú BMW Head-Up kijelző a vezetéssel kapcsolatos összes fontos információt egy, a vezető látómezőjében található panelre vetíti ki - ami azt jelenti, hogy nem kell levenni a tekintetet az útról. A rendszer egyebek mellett a pillanatnyi sebességet, a navigációs rendszer által javasolt útirányokat, az előzési tilalomra figyelmeztető jelzéssel ellátott sebességhatár-kijelzés információt, valamint a hívás- és lejátszási listákat jeleníti meg. Biztos távolságban tartja Önt a veszélyektől.