↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓ Könyvajánló: Az áruló és az elárult új szemszögből A nagy sikerű író, Bart D. Ehrman ennek a könyvnek a lapjain elsőként kínál teljes, mindenre kiterjedő összegzést Júdás evangéliumának felfedezéséről és hatásairól, kiemelve e figyelemre méltó ókori szöveg valós jelentőségét. A keresztény hagyományban Júdást mindvégig úgy ábrázolták, mint a rohadt almát az apostolok hordójában. A tradícióban sehol sem fordul elő, hogy szívélyesen emlékeznének meg róla. Ez idáig. Júdás evangéliuma azt hangoztatja, hogy Júdás volt az egyetlen a tanítványok közül, aki valóban megértette az Urat… Csak Júdás látta meg az igazságot. Csak neki fedte fel Jézus mindazt, amit tudni kell. Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje: Bart D. Ehrman – Iskarióti Júdás elveszett evangéliuma (letöltés pdf-ben) Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül! A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.
Sokan nem tudják, de a nyusziknak is szükségük van játékokra, mert bizony ők is nagyon szeretnek mókázni. Általában csendesek, nem tudnak ugatni vagy nyávogni, hogy felhívják magukra a figyelmünket. A nyuszik is ugyanolyan interaktívak lehetnek, mint a kutyák vagy macskák, ezért soha ne tartsunk nyuszit csak ketrecben anélkül, hogy lehetőséget biztosítanánk a szaladgálásra és játékra. A törpenyulaknál a mentális stimuláció hiánya előbb-utóbb egészségügyi problémákhoz vezethet, ezért fontos, hogy rendszeresen engedjük ki kisbarátunkat a ketrecéből, és játsszunk vele. A kereskedésekben nem túl széles a kínálat a nyuszi-játékok tekintetében, de szerencsére egy kis kreativitással házilag is remek játékszereket készíthetünk, ráadásul nem kell hozzájuk mélyen a zsebünkbe nyúlnunk. Alagút Mivel a természetben is szeretnek a nyulak bujkálni, így az alagút az egyik legkedveltebb játékszer a házi tapsifülesek körében. Ehhez formálhatunk alagutat például egy posztertáblából, amelynek éleit a találkozásnál tűzőgéppel rögzíthetjük.
Barazsy Ákos első könyve a másodikkal együtt szoros egységet alkot, mindenképpen érdemes ezeket együttesen olvasni, hiszen így érhetünk el "maximális hatást". Persze ha valaki 10 egyszerű lépésben szeretne a Forbes magazin jövő havi címlapjára kerülni, az csalódni fog. Ez a könyv pont nem erről szól. Ellenkezőleg, inkább arról a hatalmas munkáról, rengeteg lemondásról, végtelen kitartásról, ami jövőnk megalapozásához szükséges. Ehhez pedig segítséget kaphatunk gyakorlati tanácsokkal, a magyar valóságot jellemző példákon keresztül képet kaphatunk arról, mi vár ránk, ha belecsapunk álmaink megvalósításába, és a vállalkozói lét örök buktatóit sem fogja jótékony homály fedni. Az első könyvben a mindennapi életünkben alkalmazandó rendszerszemlélet hihetetlenül nagy fontosságára mutat rá a szerző, a második kötetben ugyanezen a szálon haladva egy vállalkozás felépítésének lépéseire fűzi fel mondanivalóját. A könyv logikusan felépítve halad egy vállalkozás megalapítástól egészen az exit stratégiákig, közérthetően elmagyarázva a lényeget a nem szakmabeliek számára is, így egy könnyen emészthető, élvezetes olvasmányt nyújthat mindenkinek.
A fajtatiszta macskák értelemszerűen drágábbak, mint a házi cicák, sőt, egyes esetekben a házimacskáért egyáltalán nem is kérnek pénzt. A brit macska fajtaleírásánál kissé bővebb jellemzés is olvasható a fajtáról, mely remélem mindenkinek kellő információt nyújt a döntéshez. Fontos kiderítenünk azt is, hogy a családban véletlenül nem allergiás-e valaki a macskaszőrre, mert amennyiben ez a sajnálatos helyzet, annak a személynek súlyos problémákat okozna a kiscica érkezése. Egy macska térigénye elég nagy, így amennyiben a cicát szobacicaként szeretnénk tartani, érdemes minden hóbortjához elegendő teret biztosítanunk neki. Mint egy kisgyerekre, egy kiscicára is rájön néha a vég-nélküli rohangálás és bolondozás, ehhez pedig helyre van szüksége. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy a cica tálkái és alomtálcája kellő távolságban legyenek egymástól, hiszen gondoljunk csak bele: mi sem szeretnénk, ha a konyhánkból, az asztal mellől nyílna a WC… A cica nemének kiválasztása a következő fontos lépés.
A különbség annyi, hogy a hűtés után csak egy dupla hajtással (nem a hivatalos leveles, hanem a második, mindkét irányból behajtós művelettel) folytatom a munkát. Ezután félcentisre nyújtom a tésztát, törekszem arra, hogy teljesen sarkos, egyenletes legyen. Az olvasztott vajjal alaposan megkenem a tésztát Forrás: Táfelspicc Megszórom a kakaópor és a porcukor keverékével Forrás: Táfelspicc Szorosan feltekerem a tésztát Forrás: Táfelspicc Éles késsel másfél centis korongokat vágok belőle Forrás: Táfelspicc Forrás: Táfelspicc 220 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütöm, porcukorral megszórom. Másnap is puha lesz, már amennyiben marad belőle.
Billy Lynn hosszú, félidei sétája (2016) Billy Lynn's Long Halftime Walk Kategória: Dráma Háborús Tartalom: Billy Lynn és héttagú csapata hősként tér haza Irakból. Feletteseik utasítására részt kell venniük egy, a háborút népszerűsítő országos körúton. Miután megtudják, hogy a kormány visszavezényli őket a háborús térségbe, Billyn kiábrándultság és harag lesz úrrá. Vívódásai középpontjában az áll, hogy vajon van-e értelme az idegenben szerzett békének, ha az ő életében ezáltal konfliktusok és háborúk születnek azáltal, hogy személyes kapcsolatai szétporladnak a távol töltött idő alatt? !
Átnézel, vérvörös fej de szerencsére jófiú szóval ott a mosoly meg az apró mondat amire egyből kiakadsz: MIEZ EGYNYÓC? -őőő neem ez EGYHÁROM! ÁÁÁÁ AZT ÉN NEM HISZEM EL! " A HaHu-n szereplő hirdetés teljes szöveg szöveg elárulja, hogy mind a motor, mind a futómű átesett egy kisebb tuningon, a fékek és karosszéria is jó állapotban vannak. Nem tudjuk, hogy a leírt eset valóban megtörtént-e, de az biztos, hogy a hivatalos mérési adatok szerint egy alap 1989-es második generációs Swift GTi 8, 6 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, míg egy 192 lóerős BMW 325-inek ehhez elég 8 másodperc is. A rizsrakéta teljesítményéhez az is kell, hogy másodikban megfutja a 100-as tempót, hiszen motorja akár 9000-ig is pörgethető. Az immár oldtimer Swift GTi végsebességét 182-186 km/órában adják meg. Érdekesség, hogy az egyedi külsővel és belső kialakítással piacra küldött modellhez a GTi nevet nem mindenütt használhatta a Suzuki, mert a Volkswagen csoport miatt az USA-ban például GT-ként árulhatták csak.