A dedikáció Az ajánlás kapcsán érdekes kérdés, hogy a költő személyesen adta át vagy levélben küldte meg a kötetet barátjának. Pákh életrajzírói elég sommásan nyilatkoznak a kérdéses időszakról, csak annyit jeleznek, hogy Pákh 1847 júliusában vízgyógyintézetbe vonult, ahonnan 1850 augusztusában tért haza. Nem tudni, hogy a két időpont között ellátogatott-e Pestre, bár valószínűnek tűnik, hogy nem. Kötetünk feltehetőleg 1848 tavaszán, közvetlenül március 15. után látott napvilágot. A forradalom kitörése nem sodorta el rögtön Petőfit, októberig a fővárosban maradt. Valószínűleg ebben az időszakban küldte meg könyvét ajánlása kíséretében lábadozó barátjának, aki nem vehetett részt a sorsfordító eseményekben. Petőfi kéziratok A költőtől származó autográf sorok mind a mai napig a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Kéziratai már a két világháború között is a gyűjtők álmai voltak, 1945 után azonban egyetlen darab sem bukkant fel. Tekintettel arra, hogy a dedikáció műfaja később vált igazán elterjedtté, ilyen kötet felbukkanására még kevesebb esély van.
Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003, Központi Bányászati Múzeum Alapítvány. Kiadói papírkötés. cca 1900 A Musaici antichi delle chiese di Roma sorozatból, kiad. Libreria Spithöver, kromolitográfia, paszpartuzva, fóliában / Cromolithography, 43x61cm cca 1915 Katonai díszmenetet ábrázoló fotólap 15x10 cm
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. (keresztelés) – Fehéregyháza, 1849. július 31. ) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a "puszta", a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a "világszabadságról", és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba.