Ha azt az élményt szeretnénk átadni neki, amit nekünk jelent egy ölelés, akkor inkább hagyjuk, hogy a lábunknak dőljön, és lassú, hosszú mozdulatokkal simogassuk. 3. A testünkkel szóljunk A kutyák alapvetően testbeszéddel kommunikálnak, méghozzá szempillantások alatt. Nekik a mi beszédünk csak hangos légzés, amiből elég nehéz kiszűrniük a tartalmas részeket (labda, megyünk, ül, stb. ), mert igazság szerint fizikailag nem is mindig ugyanaz a frekvenciamintája ugyanannak a szónak. Ha kommunikálni szeretnénk valamit, könnyebb megérteniük, ha a testünkkel fejezzük ki. Például jobban le tudjuk szidni a kutyánkat, ha a testünkkel eljátsszuk azt, hogy "Olyan dühös vagyok, hogy mindjárt széttéplek", mint ha üvöltözünk az utcán. A csapkodás, amit a mancsukkal csinálnak játék közben egy kutató szerint például azt a célt szolgálja, hogy idézőjelbe tegye a játék közbeni agressziót. Szerinte nagyjából annyit jelent "Most csak játékból csinálom ezt a dolgot, ne haragudj meg érte! ". Ha azt szeretnénk, hogy a kutya menjen odébb, toljuk ki a saját személyes terünkkel, vagy kedvesen lökdössük el.
A hozzáértők inkább a tanításban, a mozgásban, a több játékban, a pozitív megerősítésben és a figyelemelterelésben hisznek. A pozitív megerősítés sokat jelenthet. Amikor a kutya épp csendes, egy jutifalattal, simogatással érdemes megdicsérni jó magaviseletéért. Ha a kutya többet mozog, futkározik a szabadban, valószínűleg otthon nyugodtabb lesz. Mivel sok kutya hajlamos unalmában ugatni, hasznos lehet minél izgalmasabb játékokat adni a kutyának, melyek lefoglalhatják. Néha egészen egyszerű megoldások is segítenek: ha a kutya kifelé bámul, és mindenre ugat, amit csak lát, egy redőny segíthet a leszoktatásban. Bajt is jelezhet az ugatás Az Illinois Egyetem állatviselkedés-szakértője, dr. Kelly Ballantyne azt tanácsolja, hogy ha a kutya sokat és sokáig ugat, a gazdi mielőbb zárja ki, nincs-e valamilyen fizikai oka annak, hogy ezt csinálja a kutya. Érdemes előbbre hozni az esedékes, állatorvosi ellenőrzést. Ha a kutya nemcsak sokat ugat, de nyüszít, zihál, vagy nyalogatja a száját, szinte biztos, hogy valamilyen egészségügyi probléma áll a háttérben.
2020. április 19., 14:00 Szerző: Gyakran nem is gondolnál arra, hogy egy csínytevésnek tűnő akció kutyád részéről nem azt jelenti, amire Te gondolsz, hanem egy mélyebb üzenetet hivatott közvetíteni feléd: például azt, hogy "szeretlek, Gazdi! " Íme, 10 olyan üzenet kutyádtól, amiben arra tesz kísérletet, hogy kifejezze, mennyire szeret Téged! 1. A kedvenc játékodat, vagy tárgyadat pottyantja az öledbe - nagy eséllyel "legyilkolva" Valószínűleg nem az lesz az első gondolatod, hogy kutyád mennyire szeret téged, amikor nagy vidáman a szétrágott cipődet, vagy a vadiúj okostelefonodat hozza kedvenced üdvözlés gyanánt. Igen, lehet, hogy csak rosszalkodott - de vizsgáld meg más szemszögből is a dolgot! Hiszen ő meg szeretné osztani veled a "zsákmányát" - és neki mindegy, hogy egy zsákmányállatról van szó, vagy egy plüssbabáról, ő minden kincsét felajánlja Neked! Ennél jobban hogyan fejezhetné ki szeretetét? 2. Vacsorája végeztével jókorát böffent - az arcodba Szerencsére a böfögés nem a leggyakoribb kifejezésmódja kutyánk szeretetének!
Maradjunk mellette, hogy elkerüljük a sérülést, az előírt távolságot tartsuk be. Hőemelkedés, láz esetén mindenképpen keressük fel állatorvosunkat! Elkaphatjuk kutyánktól a náthát? És ő tőlünk? Tévhit, hogy kutyánkra fertőzőek lennénk, ha náthásak vagyunk. Extrém esetben, legyengült szervezetnél, pici kölyköknél természetesen jobb, ha tisztes távolságot tartunk vagy szájkendőt húzunk. Mi sem kaphatjuk el tőlük, hiszen más-más vírusok és baktériumok veszélyesek rájuk és ránk is. Ha kedvencünk szívesen odakucorodna mellénk, ne küldjük el. Pontosan tudja, érzi, hogy valami nincs rendben, közelsége és szeretete már önmagában is gyógyír. Mire számíthatunk az állatorvosnál? A kutya tüneteit – a betegség gyanújának felmerülésétől kezdve – meséljük el részletesen, valamint azt is, ha egyéb egészségi problémája van vagy gyógyszeres kezelés alatt áll. Légzésének megfigyelését és tüdejének meghallgatását követően állatorvosunk kérhet vér- és vizeletvizsgálatot. A röntgen és az ultrahangos vizsgálatok is megszokott eljárások ilyen esetben.
Olcsó bútor Kezdőlap Részletek Konyhák Szerezzen be bútorokat otthona kényelmében Olcsón szeretnék vásárolni shopping_basket Színes választék Bútorok széles választékát kínáljuk Önnek, verhetetlen áron a piacon. home Vásárlás otthona kényelmében A bútor online elérhető. Egyszerűség Vásároljon egyszerűen bútort online. Részletek Válasszon a bútorok széles választékából, verhetetlen áron! Merítsen ihletet, és tegye otthonát a világ legszebb helyévé! Olcsón szeretnék vásárolni
Valamennyi ugatás mindenképp normális, és előfordulhat egyszerű unalomból is. A szakadatlan ugatás mögött azonban konkrét mondanivaló is lehet: dr. Kristina Spaulding és Sandra Sawchuk, a Wisconsini Egyetem szakértője a következőket véli. Az akarat kifejezése - Ha sokat ugat, a kutya akaratát próbálhatja kommunikálni. Figyelemre, ételre, sétára is gondolhat, de csakis így tudja magát kifejezni. A gazdi úgy ismerheti fel, hogy az ilyen típusú ugatás közben az állat meg-megáll, és szüneteket tart: azt figyeli, mit reagál a gazdi, azaz megteszi-e, amit ő akar. Észlel valamit, és jelzi ezt - A jó házőrző ugat, ha lát vagy hall valamit, de ezt a tulajdonságukat akkor sem vetkőzik le a kutyák, ha nem feladatuk az őrzés-védés. Bármit is észlel, ami felkelti érdeklődését, ugatással jelezheti. Sajnos ez akkor is előfordulhat, ha az állat csak az ablakon bámul kifelé, és a járókelőket nézi. A cikk az ajánló után folytatódik A figyelemfelkeltés szándéka - Ha unatkozik, törődésre vágyik, elhanyagolva érzi magát, a kutya figyelemfelkeltésből hosszas ugatásba kezdhet.
Van, akibnek már elég a definícióhoz, ha a kutya kihúzza a takaróját a napra, hogy ott kuporodjon össze rajta. Másoknak a kutya fészkelése azt jelenti, ha az eb beás vagy bekapar valamilyen szűkebb, védett helyre, vagy összegyűri, széttépkedi maga alatt a takarót vagy a lepedőt, hogy abba feküdjön bele. Általánosságban az mondható, hogy a fészkelésre jellemző viselkedési formák a következők: A takró vagy kutyaágy új helyre hurcolása Ásás vagy kaparás, hogy kis, szűk helyre juthasson be a kutya Szemét, föld vagy akár széttépett papír "formálása" mély és meleg vacokká A takaró széttépkedése és egy helyre kupacolása A vemhes vagy álvemhes szukák gyakran gyűjtenek apró játákokat a helyükre, és jellemző rájuk a sokkal gyakoribb tisztálkodás, valamint hogy elkezdik fészküket védelmezni. Mit tegyünk, ha problémát jelent a kutya fészkelése? Mint írtuk, ha a fészkelés megszokott dolog a kutyánál, lefekvés előtt szereti kényelembe helyezni magát, de ez nem romboló, akkor nincs miért aggódni. Vegyen inkább olcsóbb takarót, így nem lesz bosszantó, ha a sok kaparástól, húzgálástól elszakad.
Tipikus tünetek, hogy láz nem vagy enyhe mértékben tapasztalható, a kutya aktivitása a normálishoz közelít, az ételt és a folyadékot nem utasítja el, ám erősen, erőltetetten köhög. A kezdeti száraz köhögést követően fehér színű, habos váladékot öklendezhet fel. (Ez a váladék a légutakban képződik, ne tévesszük össze a hányással! ) Későn megkezdett kezelés miatt szövődmények is kialakulhatnak, melyekhez hőemelkedés, láz, levertség, étvágytalanság társul: gennyes orrfolyás kötőhártya-gyulladás tüdőgyulladás A kennelköhögés cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje 2 naptól két hétig terjed. Gyógyulási ideje a kezelés kezdetének idejétől, a kutya immunrendszerétől függően hetekig is eltarthat. Ezen időszak alatt biztosítsunk számára kényelmes helyet, és igyekezzünk csillapítani a köhögést, mely megterheli a kutya szervezetét. Gyógyulás után hónapokig üríthetik a kórokozó baktériumokat, továbbra is fertőzhetik társaikat. A betegség több kórokozója ellen is létezik vakcina, orrba csepegtetett változata is elérhető.